Piramisok

Betont használtak az egyiptomi piramisépítõk?

Sok tudós vizsgálta már a piramisokat, és töprengett azon, vajon milyen anyagot használtak az egyiptomiak az építéskor. A gízai piramisokat a legmodernebb eszközökkel is megvizsgálták, és kiderült, hogy építésükkor betont is használtak.

Egy amerikai tudós és munkatársai megvizsgálták a Kheopsz-piramis köveinek ásványi összetételét, és elemzésük során furcsa anyagra bukkantak. Az az anyag, amit találtak, a természetben nem fordul elõ, de mi a helyzet a mesterséges építõanyagokkal, például a betonnal? tették fel a kérdést a tudósok.

Újra elõvették mindentudó szerszámaikat és számítógépeiket, és még alaposabban megvizsgálták a feltárt anyagot. Kiderült, hogy az anyagok a mészkõ, a homok és az agyag éppen olyan arányban keveredtek benne, mint a ma használatos betonban. De vajon miért volt szükségük az egyiptomiaknak a betonra? A tudósok erre is megtalálták a választ, a beton ugyanis nagy szilárdságú, hosszú életû kötõanyag, amely erõsen tartja az egymáshoz illesztett kõtömböket.

Az egyiptológusok szerint a piramisokat a közeli kõbányákból származó mészkõtömbökbõl építették az ókori kõmûvesek, amelyeket rézbõl készült szerszámokkal vágtak a megfelelõ méretûre. A tömböket ezután az építés helyére vontatták, majd ékek és emelõrudak segítségével illesztették a helyükre.
A tudósok szerint az egyiptomiak azért használtak mészkõbetont, mert így könnyebben és biztonságosabban tudták rögzíteni a hatalmas kõtömböket. A beton használata megmagyarázná, hogyan tudtak már akkoriban ilyen hatalmas építményeket emelni. A piramisok külsõ és belsõ burkolatánál, valamint valószínûleg a felsõ szinteken is betontömbökkel dolgoztak.

Ugye, tudod, hogy a beton már igen régi találmány, csak sok évszázadra feledésbe merült, és csak a 19. század végén kezdték újra használni az építkezésekkor. Eddig úgy tudtuk, hogy a rómaiak az egyiptomiak után 2500 évvel kezdtek betont használni a kikötõk, amfiteátrumok és más épületek építésekor.
(mi micsoda.hu)

Gizai piramis

A gízai fennsíkra vezetõ emelkedõ Kairó közelében majdnem 5000 évvel ezelõtti múltra vezeti vissza a látogatót. A távolból a három fõ piramis elsõ pillantásra úgy fest, mint három meredek hegycsúcs. Félútról szemlélve nem látszanak monumentálisnak, de ha közvetlen közelbõl tekintünk fel rájuk, a hatás megsemmisítõ.
Egyszerûen hatalmasak. Ha felnézünk rájuk, csak a rengeteg követ és a kék eget látjuk.
A három közül a legnagyobb Kheopsz fáraó piramisa, a Nagy Piramis (Kheopsz a görög neve Hufu egyiptomi uralkodónak).
A középsõ Khephrén (Hafré) fáraóé, ám ez csak a távolság miatt tûnik kisebbnek. A harmadik, Mükerinoszé (Menkauré) valóban kisebb, mint a másik kettõ.

Az élõ istenek sírjai Egyiptom a Nílus menti elszórt településekbõl jött létre. Elõször két kisebb birodalom alakult ki, Felsõ- és Alsó-Egyiptom. Kr. e. 3100 és 2700 között a két rész egy fáraó irányítása alá került, aki Héliopoliszból kormányzott. Nagyjából ennek a városnak a helyére épült a késõbbi Kairó.
A fáraók isteni származásúnak tartották magukat, és úgy gondolták, hogy halálukkor a többi isten közé kerülnek. A legfõbb istenség Ré, a napisten volt, aki mindennap megjelent az égen ragyogó bárkáján, amelyet Évmilliók Bárkájának neveztek, este pedig eltûnt az Alvilág rémisztõ sötétjében. A halál utáni másik életre készülve a fáraók felépítették jövendõ lakóhelyüket a Nílustól nem messze, a lakatlan síkságon.

A Nap a Nílus felett kelt, és a nyugati horizonton tûnt el, a piramisok pedig e kettõ között helyezkedtek el. Ezeket a sírokat tudatosan helyezték el a Nílus nyugati partján, a sivatag szélén. (Mivel a Nap nyugaton megy le, az ókori egyiptomiak ehhez az égtájhoz kapcsolták a halált.)
Az I. és II. dinasztia fáraói téglalap alapú, lapos sírokat, masztabákat építtettek, ilyeneket találtak Memphisztõl nyugatra, Szakkaránál és Abüdoszban. Ám Dzsószer, a III. dinasztia egyik fáraója már 100 évvel a gízai piramisok elõtt "forradalmasította" a sírépítkezést, a lapos tetejû sírkamra folyamatos magasításával megépíttette az elsõ piramist, amely hat lépcsõben, 60 m-re emelkedett a sivatag fölé, és minden elõzõ építménytõl eltérõen fehér mészkõ burkolatot kapott. A lépcsõs piramisból alakult ki a "valódi" piramis, a sima oldalú gúla - ilyen a dahsuri Vörös piramis -, és ez a forma érte el aztán csúcspontját a nagyszerû gízai piramisokban.

Ezeknek a "halottasházaknak" gyakorlati céljuk is volt, raktárakat és közösségi helyiségeket is terveztek a belsejükbe. Körülöttük az udvaroncok sokkal kisebb piramisai emelkedtek, hogy a halál utáni életben tovább tudják szolgálni urukat. Kr. e. 2700 után Dzsószer fáraó lépcsõ piramist építtetett magának Szakkarában, El-Gízától délre. Ez az alakzat az ég felé haladást jelképezte. A késõbbi uralkodók jobban kedvelték a sima felületû piramisokat, mint amilyen Kheopszé, Khephréné és Mükerinoszé. Ez volt a piramisépítés fénykora (Kr. e. 2700 és 2200 között) az Óbírodalom idején. A Nagy Piramist Kr. e. 2500 körûl fejezhették be.

A késõbbiekben a fáraók nagy templomokat, sírokat terveztek a Királyok Völgyében, itt található Tutanhamon fáraó piramisa is. Késõbb elszaporodtak a vályogtéglából épült, de kõborítású kisebb piramisok. Mind között azonban a legszebb az el-gízai Nagy Piramis, az Ahet-Hufu, vagyis Hufu Fénye.


folytatása következik

folytatása az elõzõnek

Csodálatos tervezés

Vajon hogyan tudtak az ókori egyiptomiak egy ilyen hatalmas, 5,3 hektáros piramist kõtömbökbõl felépíteni ? Talán valamilyen bonyolult matematikai képlet segítségével ? Mint oly sok más kérdésre, ami az egyiptomi társadalomra vonatkozik, bizonyítékok hiányában erre sincsen válasz.
Kheopsz fáraó Nagy Piramisának hossza 230 m, eredeti magassága 147 m. Sajnos az idõk folyamán a legfelõ kövek eltûntek összehasonlításképpen, a salis kelegyház tornya 123 m Washington-emlékmû az amerikai fõvárosban 169 m-es.

A piramist kb. 2,5 millió mészkõtömbbõl építették, össztömege 6 millió tonna körül lehet. Néhány nagyobb kõ eléri a 15 tonnát, amelyeket habarcs nélkül és olyan szorosan illesztettek egymáshoz, hogy Flinders Petrie (1855-1942) angol egyiptológus joggal idézhette az arab Abdal-Latífot (1162-1231), miszerint "se tût, se hajszálat" nem lehet közéjük dugni.

A mérnököknek, akik tervezték, tudományos képzettséggel kellett rendelkezniük, a piramis formája, méretei legalábbis ezt feltételezik. A piramis négy oldalvonala tizedfoknyi pontossággal a négy égtáj felé néz. A legnagyobb eltérés a hosszuk között mindössze 20 cm. A piramis körüli kövezeten belül a szintkülönbség csupán 2,5 cm. Hogyan tudtak ilyen pontosságot produkálni csupán mérõ pálcák, kötelek, asztronómiai megfigyelések segítségével ? Vagy talán használtak már vízzel töltött szintezõt ? De hogy miként állt össze ez a terv még csak nem is sejthetjük.

A piramis belsejét alkotó kövek mind a gízai fennsíkról származnak. A Szfinx, Khephrén fáraó jelképe egy kõfejtõ helyén áll. A kívül lévõ turai mészkövek a Nílus keleti partjáról kerültek ide. Ezek nagy részét késõbb kiszedték a falból, és beépítették másvalamibe, például Kairó épületeibe. A kamrák rózsaszín gránitköveit Asszuánból szállították, amely kb. 800 km-es utat jelentett a Níluson.
A Nagy Piramis építése mindent egybevéve 20-30 évet vehetett igénybe. Ez idõ alatt 4000 kõmûves szakadatlanul dolgozott, õk faragták a köveket megfelelõ alakúra és méretûre. Rajtuk kívül sok tízezer rabszolga hordta és rakta helyére a köveket az évnek abban a szakában, amikor a Nílus áradt, így a földeken nem lehetett dolgozni. Hatalmas embertömeg munkáját kellett megszervezni, ételt és szállást biztosítani nekik.

folytatása következik

folytatása az elõzõnek


A Nagy Piramis belsejében

Más egyiptomi piramisoktól eltérõen, mélyen a Nagy Piramis belsejében folyosók és kamrák találhatók. Az északi oldal egyik alsó bejárata kis folyosóra nyílik, ez lejjebb egy apró kamrába torkollik, amelyet ma Királynõi Kamrának neveznek. Utána továbbvezet a Nagy Galériához, amely 47,5 m hosszú és 8,5 m magas. Ez a folyosó egy kanyar után a legnagyobb kamrába, a Királyi Kamrába visz, ahol egy szarkofágszerû láda található.
A Kheopsz piramis mellett kiásott, darabokban megtalált hajó hossza 43, 4 m, szélte a közepén 5,9 m.
A hajót tartalmazó üregben 13 rétegben elrendezett, valószínûleg libanoni cédrusból való 1224 fadarabra, valamint kötelekre és evezõkre bukkantak.

A hajó eredeti funkciója máig bizonytalan. Talán a fáraó holttestét szállították rajta Gízába, hogy ott bebalzsamozzák és eltemessék, ám lehetett "nap hajó" is, amelynek az uralkodó lelkét kellett az égbe vinnie, de mindez csak találgatás, nem tudjuk az igazi célját.
A piramis belseje 3000 évig érintetlen maradt. Amikor Abdalláh al-Mámún 820-ban kísérõivel együtt belépett a piramisba, a folyosót egy hatalmas kõ zárta le. Miután sikerült eltávolítaniuk az útból, elérték a Királyi Kamrát, de a szarkofágot üresen találták, holott semmi sem utal arra, hogy a sírt elõzõleg kifosztották volna.
Ezért aztán a mai napig titok, hogy a Nagy Piramist mi célból építették. Ha nem Kheopsz fáraó sírja volt, akkor micsoda ? Vajon ki zárta le a folyosót, és miért ? Mivel még halvány bizonyossággal sem rendelkezünk, számtalan feltételezés született, de a valóságot nem ismerjük.

A Nagy Piramis mindenesetre a 4500 évvel ezelõtt virágzó bürokrácia éles bizonyítéka. Könyvelõk, földmûvesek, építészek, politikusok, minden rendû és rangú ember tisztelettel és kíváncsian néz fel rá. A világ hét csodája közül az egyetlen, amely a mai napig fennmaradt.

A Szfinx


A Szfinx ugyan nem piramis, de szorosan kapcsolódik a piramisokhoz. A gízai szfinx egyedülálló az egyiptomi építészet történetében. A szó mely valószínûleg az egyiptomi seszep anh-ból ered, olyan szobrot jelöl, mely oroszlántestû és ember vagy állatfejû istent ábrázol. A Szfinx feje a királyt mintázza a nemesz-fejdísszel, 57 m hosszú teste pedig oroszlánt ábrázol. Mivel a szobron nincsenek feliratok, sokáig vita tárgya volt, hogy mikor készülhetett. Egyes kutatók szerint Khephrén idejében faragták, más tudósok Kheopsz uralkodását veszik alapul. A homokból kiemelkedõ gízai nagy szfinx jellegzetes eleme az egyiptomi szobrászat történelmének. Már az arabok is megkülönböztették ezt a mûemléket a többitõl, hiszen Abu Holnak, azaz a Rémület Anyjának nevezték el. A szfinx a királyt ábrázolja, aki egyesíti magában az emberi természetet az isteni hatalommal és az oroszlán erejével. A szfinx egyben a Nekropolisz ura és örzõje is volt, akit az újbirodalom idején Horemahet (Harmakhisz) istennel azonosítottak. Kb. ezer évvel azután, hogy a szobor elkészült, a XVIII. dinasztia (i.e. 1550 - i.e. 1397) idején a szfinxet belepte a sivatagi homok. Ekkoriban született az a monda, mely ma is olvasható a szobor két mancsa közt álló sztélén. Eszerint Thotmesz herceg, a fiatal trónörökös elszenderült egy vadászat után a szfinx árnyékában, és különös álmot látott. A szfinx Harmakhisz isten képében megjósolta trónra lépését, és könyörgött neki, hogy szabadítsa ki a homok alól. Amikor Thotmesz herceg évekkel késõbb IV. Thotmeszként trónra lépett, eszébe jutott az álom és elvégeztette, amit a szfinx kért tõle. Sajnos azonban hiába tisztították meg ismét a szfinxet II. Ramszesz idejében, i.e. 1300 körül, a homok az idõk folyamán újra belepte az egész mûemléket. Ezután többen próbálkoztak a szobor kiásásával és restaurálásával. A jelenlegi állapot végül 1936-37-ben alakult ki, amikor a kairói egyetem kutatói elvégezték az utolsó simításokat a szfinxen és a hozzákapcsolódó épületeken. 1980-ban újabb restaurálás vált szükségessé, mert a növekvõ páratartalom, a víz beszivárgása és a légszennyezés komoly károkat okozott a szobornál. A helyreállítás azonban katasztrofális eredménnyel járt, mivel a rögzítéshez cementet használtak, és a nem megfelelõ anyag miatt szinte lepattogzott az újonnan feltett mészkõborítás. Ekkor elhatározták, hogy kisebb mészkõlapokkal és másféle anyaggal újrakezdik a restaurációt és visszaállítják a szfinx eredeti állapotát.
(forrás:ttt.)

.


A szfinx piramis