Pio atya: "Magyarország olyan kalitka, melybõl egyszer gyönyörû madár fog kiszállni"
"Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsõségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú õrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erõsebben kérniük hathatós oltalmát országukra"
Ezeket a szavakat mondta a híres Pio atya. De ki is volt õ valójában? Valóban hihetünk a szavainak?
Pio atya az olaszországi San Giovanni Rotondo kapucinus kolostorában élt és halt meg (1887-1968). Neve immár fogalommá vált a katolikus hívõk többsége számára, története a 20. század misztikájának önálló fejezete. A karizmatikus pap számos szenvedése után a fizikai parajelenségek legritkább és fizikailag legérthetetlenebb jelenségét, a levitációt is megélte. Híres lett arról is, hogy a gyóntatószékben nála nem kell gyónni. Tisztánlátásával (vagy medialitásával) tudta ugyanis, hogy milyen problémái vannak a gyónóknak. Fotósok hiába próbálkoztak azzal, hogy szemben vele, háta mögött, vagy rejtekhelyrõl pillanatfelvételt készítsenek róla, a filmek exponálatlanok maradtak.
A sápadt és beesett arcú novícius napokig megvolt táplálék nélkül. Elegendõ volt számára a szentáldozás. Ha a szent engedelmesség nevében evésre szólítják fel, kiadja magából az ételt. Venafróban 21 napig csupán az Eucharisztiából táplálkozik.
Egy alkalommal a novíciusmester nem engedte a szentáldozáshoz. Ebbe majdnem belehalt. Az eltiltást nem ismételték meg többé.
Egy év leteltével Padre Pió apja, látván fia sápadtságát és szemei alatt keletkezett sötét karikákat, haza akarta vinni, de ezt a vezetõ atya kereken elutasította. Kis idõ múlva a novícius egészsége, amelyet a közösségi szabályok már kevésbé veszélyeztettek, annyira helyreállt, hogy szülei megnyugodtak.
Egy szép napon a vezetõ atya így szólt Padre Pió anyjához: Donna Giuseppa, a fia nagyon jámbor, nem találunk benne hibát!
Az egyetlen kényes pontot, a váratlan lázrohamokkal járó, bizonytalan egészsége jelentette. Ilyenkor a kolostor lázmérõi rendszerint szétpattantak. A betegápoló atyának akkor az a jó gondolata támadt, hogy fürdõhõmérõket használjon a lázmérésnél. De mekkora volt a megdöbbenése, mikor egy nap a higanyszál 48 fokra szökött fel!
Voltak lázrohamai és éjszakai csatái. Padre Pióval szomszédos szobában lakni bizony nem volt könnyû. Elõször azt hitték, hogy õ maga idézi elõ a pokoli zsivajt. Pio egyik éjjel zajt hallott. Kihajolt az ablakon, hogy megnézze, mi is történt. Egy óriási fekete kutyát pillantott meg a szomszéd ablak párkányán, amely "olyan véres" szemeket meresztett rá, hogy a szegény testvér üvölteni kezdett és csaknem elájult rémültében.
A szörny átugrott a szomszéd tetõre és eltûnt. A dolognak híre ment, mert Pio a naivságában az egész környéken kérdezõsködött a félelmetes kutya felõl.
Pio lelki atyja ezekbõl az éjszakai viadalokból vonta le az egyszerû következtetést, hogy a fiatal novícius nagy dolgokra lett kiválasztva. Pio õrangyala és egyéb angyalok továbbra is kiemelkedõen nagy szerepet játszottak életében.
Olykor, amikor cellájába visszatért, fenekestõl felforgatva találta azt. A könyvek a földön, a tintatartó széttörve, az ágyon rendetlenség. Mindenfelõl utálatos szörnyek tûntek fel elõtte, mihelyt megpróbált valamit pihenni. Reggelenként gyakran láttak rajta sebeket és kék foltokat szemei körül.
Egészségi állapota miatt felettesei szerzetesi fogadalmának letétele után hazaküldték szülõföldjére, hogy ott erõre kapjon.
Rendkívüli esetei miatt a fiatal novícius gyakran változtatta tartózkodási helyét, így elkerült Piannisiba, Morcone Venafroba, Serra Capriolába, Monte Fuscoba. A beneventoi dómban szentelték pappá, 1910 május 10-én. Életének álma így megvalósult.
Elõfordult, hogy addig imádkozott, míg a többiek elfeledkeztek róla, és rázárták a templomot, de ez sem zavarta. Volt, hogy a sekrestyés fejét vesztve rohant az espereshez: "Jöjjön gyorsan, Padre Pió meghalt". Az esperes a kõpadlóra rogyva találta, mozdulatlanul, önkívületben. Miután a szent engedelmesség nevében a figyelmeztetést megkapta, fölegyenesedett és kinyitotta szemeit. Az esperes így jobbnak látta, ha odaadja neki a templomkulcsot. Ettõl kezdve Padre Pio igyekezett észrevétlenül a templomban maradni.
Más alkalommal Don Salvatore, Pio atya felettese felnyitván egy Pio atyával kapcsolatos levelet, a szöveg helyén egy nagy tölcsér alakú tintafoltot talált. Ekkor szent haragtól elragadva az esperes felkapta a szenteltvíz-hintõt és alaposan meghintette vele a foltos papírt. A folt azonnal eltûnt.
Amikor ilyen esetei kitudódtak, Padre Pio mindent megtett, hogy kikerülje a kíváncsiskodókat. Mint Szent Ferenc, õ is szüleinek farmja mögött, saját kezûleg épített egy remetelak-félét, ahol a nyári napok mély csendjében csak Isten dolgaival törõdött. Anyja csak az étkezésekhez hívta, amelyeket gyorsan elintézett.
1915 szeptember 20.-án Donna Giuseppina átvágott a szõlõskerten és kiáltozni kezdett Pio után. Fia kijött a kunyhóból és közben hevesen lóbálta kezeit, mintha megégette volna azokat. A jókedvû Giuseppina nevetni kezdett:
- Mi van veled Pio? Azt hinné az ember, hogy gitározol!
- Semmi baj, kis szúró fájdalmak, nincs jelentõségük.
Pio atya akkor kapta meg a még láthatatlan stigmákat... A fájdalom késõbb olyan mértékû volt, hogy az esperes jónak látta, hogy felmentse õt a misemondás alól. Padre Pio azonban a világ minden kincséért sem hagyta volna el a misézést.
Pio atyát igen sokan szerették és tisztelték, hiszen mindenkivel csak jót tett, mégis voltak ellenségei és rosszakarói is, bár soha senkinek sem ártott. Ne csodálkozzunk rajta, hiszen Jézus Krisztusnak is voltak ellenségei; gyûlölték és keresztre feszítették, noha életének minden megnyilatkozása a jóság és a szeretet volt.
Három istengyûlölõ az atya meggyilkolására készült. El is utaztak hozzá. Az egyik már Pio atya tekintetétõl megtért. A másikat az atya lenyûgözõ egyénisége térdre kényszeríttette. Az atya bizonyára imádkozott vagy szenvedett is értük. A harmadik azonban gúnyolta a másik kettõt, hogy nem férfiak, hanem gyávák, mint a nyúl. Pisztollyal a zsebében Pio atyához ment és alkalmas pillanatra várt. Közben hallotta és látta, hogyan panaszolják neki az emberek fájdalmaikat. Közöttük volt egy anya is, aki születésétõl fogva vak és süketnéma leánykáját tartotta. Amikor az atya megjelent, minden oldalról körülvették és elõadták neki kéréseiket. Az anya hirtelen szívet tépõ sírásra fakadt: "Atyám, könyörögj a jó Istenhez az én szegény süketnéma és vak gyermekem gyógyulásáért!"
Pio atya megsimogatta a gyereket, mert nagyon szerette a kicsinyeket, és megkérdezte: "Mi a neved?"A gyermeknek szeme kinyílt a világosságra, füle megnyílt a hangra, nyelve a beszédre és hangosan mondta, amit soha életében nem tudott: "Mária névre kereszteltek:" A körülállók közül sokan könnyes szemmel estek térdre, közöttük a pisztolyos ember is. "Köszönjétek meg Jézusnak az Oltáriszentségben, vagy égi édesanyjának szólt szerényen Pio atya. Aztán a pisztolyos emberhez lépett, és kedvesen megkérdezte: Mit kíván az úr?" "Gyónni akarok" volt a felelet. Így térítette meg Pio atya ellenségeit.
(Maria Winovska "Padre Pio igazi arca" címû könyve, pio.freeweb.hu nyomán Szent Korona Rádió)