Jézus a kereszten

Krisztus hét szava a kereszten

Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Az áldozat imádkozik a hóhérért. Jézus kétségbeejtõ helyzetében sem magára gondol - kínzói számára keres mentõ körülményt. Nem tudják, mit cselekszenek. Ha csak az emberi szívbe írt törvénynek engedelmeskednek, akkor sem tennének ilyen kegyetlenséget. De igazuk bizonyítását látták abban, hogy Jézust keresztre feszíthették: a Messiás, ha valóban az Isten fia, nem kerülhetett volna a kezükre, nem lehetne megkínozni és kivégezni.
Jézus ezzel az imával mutatta meg, mit jelent az ellenség szeretete. Semmit nem tanított, amit maga meg ne tett volna.
Mi hogyan állunk az ellenségszeretettel? Meg tudunk-e bocsátani ellenségeinknek? El tudjuk-e felejteni a sértéseket? Isten kegyelmét kell kérnünk, hogy legalább imádkozni tudjunk az ellenünk vétõkért. Erre is emlékeztet bennünket a kereszt.


Asszony, nézd: õ a te fiad. Nézd, õ a te anyád.

Jézus anyja és Jézus tanítványa a kereszt alatt állnak: a szeretet központjában, a szenvedésben a szeretet teljességébe jutott Krisztus által összekapcsolt közösségben. Jézus gondoskodik anyjáról, Jánosra bízza Máriát, és a tanítvány házába fogadja õt. Nem tehet másként senki, aki Jézus tanítványának vallja magát. Ugyanúgy kell állnunk a kereszt alatt, ahogyan Mária és János apostol állt ott, ugyanúgy be kell fogadnunk Jézus anyját, ahogyan János tette. Jézus anyja megtanít a kereszt tövében állni, és õ áll majd mellettünk halálunk óráján, mint egykor fia keresztjénél.


Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Jézus Krisztus Isten fia és ember, aki mindenben hasonló lett hozzánk. Utolsó nagy kísértése az Istentõl való elhagyottság élménye, amelyben teljes mélységében átélte, amit ember átélhet. A hinni képtelenek fájdalmát is, azokét is, akik elfordulnak Istentõl. Átlépte végsõ magányunk kapuját, elmerült elhagyatottságunk mélységében. Ezzel gyõzte le a halált, pontosabban ezzel tette nyilvánvalóvá, hogy a halál nem azonos a pokollal. Jézus világosságot gyújt legsötétebb pillanatainkban, arra tanít, hogy akkor is imádkozzunk, amikor elérkezik végsõ óránk.


Még ma velem leszel a Paradicsomban.

Jézus nagylelkûsége a kereszten is végtelen. A pislákoló mécsbelet nem oltja ki, a megroppant nádat nem töri össze. A jobb lator csak emlékezést kér, Jézus válasza: még ma velem leszel a Paradicsomban. Micsoda gyors válasz, micsoda ,,társaság'', micsoda ,,lakóhely''! Amióta elhangzott Jézus szava a kereszten, tudjuk: nincs reménytelen helyzet, mindig van esély a megtérésre. Nincs elháríthatatlan akadály, nincs véglegesen elrontott élet. Nincs olyan vétek, amelynél nagyobb ne volna Isten irgalma.
A Jézussal együtt szenvedõk közül az egyik szidta õt, a másik könyörgött hozzá. A jobb lator számára megtérését készítette elõ a szenvedés. Ezért vált lehetõvé, hogy Isten kegyelme pótolja hosszú évek mulasztását. Mindig, mindannyiunkra igaz: a tegnapi lator ma szentté válhat.

folytatása a következõben

folytatása az elõzõnek

Beteljesedett.

Mondják, a haldokló néhány pillanat alatt átéli egész földi életét. Film módjára pereg elõtte mindaz, ami vele történt. Jézus is átélhette ezt. Halálával minden beteljesedett, a mûvet bevégezte. Nem torzót hagyott hátra. Beteljesedtek az írások: ezért könyvünk az ószövetségi szentírás. Beteljesedett a szenvedés: kiitta a keserû poharat. Beteljesedett a bûn: ártatlanként feszítették õt keresztre. Beteljesedett irántunk való szeretete: életét adta barátaiért. Beteljesedett a megváltás: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Beteljesedett az ószövetség: kezdetét vette az új és örök szövetség.
Jézus a teljesség elérésére buzdította követõit. Aki a kegyelem állapotában hal meg, teljes pályát futott be, akárhány évet élt. Ezért kérjük a mindennapi megtérés és az állhatatosság kegyelmét.


Szomjúhozom.

A szenvedés, a vérveszteség és izzadás olyan kínzó szomjúságot okozhatott, amelyet mi nem ismerünk. Ezáltal teljesedett be a zsoltár szava: ,,Torkom, mint a cserép kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt.'' Jézus ezt a zsoltárt imádkozta a kereszten. A katonák - anélkül, hogy tudták volna - ugyancsak beteljesítették az írást, amikor ecetes bort adtak neki: ,,Szomjúságomban ecettel itattak.'' Jézus elutasította ezt, mert teljes öntudattal akart meghalni. Amint korábban, negyvennapos böjtje végén is volt ereje nemet mondani a kövek kenyérré változtatására, ugyanúgy mondott nemet haldoklásában az ecetes borra.
Az emberben mindig él a végtelenre irányuló vágy, amelyet csak Isten tud betölteni. A zsoltáros szerint: ,,Mint szarvas a forrásvízre, úgy kívánkozik a lelkem utánad Uram.'' Jézus pedig így tanít: ,,Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék.''
Minden ember szívében ott rejtõzik az isteni dolgok megértésének képessége, az Isten képmása. Lehet, hogy túl mélyen van elrejtve bennünk. De ha szomjúságunk nem csillapul irántuk, ha nem fáradunk bele az imádságba, van, aki kiássa szívünk kútját, hogy élõ vizet fakasszon belõlünk.

Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.

Jézus a kereszten most másodszor szólítja Atyját. Elõször közbenjárt gyilkosaiért. Most a fiú szava szól - ez már nem az elhagyatottság fájdalmát, hanem bizalmat, gyõzelmet fejez ki. Lukács evangélista megjegyzi: ,,Jézus akkor hangosan felkiáltott.'' Nagyon emberi dolog ez: kiáltva, sírva születünk, de késõbb is hányszor megkönnyebbülünk, ha fájdalmunkat kikiálthatjuk. A segélykiáltás megmenekítheti az elveszett embert. Jézus az Atya színe elõtt kiáltja ki fájdalmát és bizalmát. Teljes öntudattal, szabadon az Atyának adja magát. Példát ad arra, hogy aki az Atya kezébe teszi le sorsát, annak az élete gyõzelmes.
Isten nekünk is Gondviselõnk. Nem úgy, hogy a földi bajoktól megment, hanem hogy célba juttat az örök életre. Atyánk, nem bosszúálló urunk. Amikor majd körülvesznek bennünket a halál árnyai, akkor Jézus helyettünk és velünk újra kimondja a szavakat, amelyeket a kereszten mondott: Atyám, kezedbe ajánlom az õ lelkét.

Bábel Balázs érsek elmélkedései nyomán szerkesztette: Szikora József.
Forrás: Új Ember, 2002. március III. évf. 3. szám

Nagypéntek

Jézus feltámadt

Tom Marshall
részlez

;Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát, vegye fel az õ keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az õ életét (lelkét), elveszti azt; aki pedig elveszti az õ életét (lelkét) én érettem, megtalálja azt.;(Máté 16:24-25.)
A szeretet az énre rögzül, mint céljára, avagy tárgyára. Ezen kell változtatni, hogy úgy szerethessük az ént, ahogyan Isten eltervezte, azaz egy célra vezetõ eszközként. Ez a cél pedig az, hogy az Urat, a mi Istenünket, teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel, teljes elménkkel és minden erõnkkel szeressük, felebarátunkat pedig úgy, ahogy magunkat.
Jézus viszont azt is kijelenti, hogy csak olyan drasztikus dolog, mint a kereszt, szakíthatja el az önszeretet erõs kötelékét. Jézus nagyon erõteljes kifejezést használ: a ;megtagad; szó az eredetiben azt jelenti: ;teljesen lemond tulajdonjogáról;
Isten célja, hogy szeretetünknek az énre, mint célra rögzülésébõl felszabaduljunk és így veszélytelenül, szabadon magunkat mint eszközt szerethessük, melynek segítségével Isten célja megvalósulhat.

Nem tudjuk önmagunkat keresztre feszíteni. Nem tudjuk magunkat odaszögezni. Némelyek olyan buzgón próbálják megfeszíteni magukat, hogy végül már az élet legegyszerûbb dolgai után is sóvárognak. Sõt, ha sikerülne megfeszítenünk magunkat, ez még katasztro­fálisabb eredménnyel járna, mert akkor kegyhelyet építenénk agyonkínzott énünknek és életünk hátralévõ részében azt imádnánk! Néha szülõk teszik ezt. Feláldozzák magukat gyermekeik jövõjéért, aztán az egész családi kapcsolatot tönkreteszik azzal, hogy folyton emlékeztetik gyermekeiket, mit adtak fel értük.
Csak egy kereszt tud megszabadítani minket önmagunktól úgy, hogy ezáltal fel­szaba­dítja az ént arra, hogy önmaga legyen: ez Jézus Keresztje.


Gecsemáné kertjében Jézus a lázadó emberi nem mindenestõl önzõ aka­ra­tá­val küzdött. Ezt az akaratot kényszerítette az Isten akarata elõtti meghajlásra. Fel­foghatatlan harc volt ez. Csak azt tudjuk, hogy gyötrõdéssel, agóniával és véres ve­rej­tékkel járt, egy angyal szolgálata erõsítette Õt, mielõtt elvégezte volna. És el­vé­gez­te! Dicsõség az Õ Nevének! Gyõzött Önmagában, egymagában - értünk! El­sza­kí­tot­ta az ember természetében a mélyen rejlõ, én-központú köteléket és azáltal, hogy ezt a természetet végül arra kényszerítette, hogy az Atya akaratát válassza, meg­sza­ba­dí­tott minket eme radikális önzéstõl.
Jézus pontosan tudta, hogy emberként kell valahogyan eljutnia a keresztig. Isteni ter­mészetében érinthetetlen és változhatatlan volt. Ha a Golgotán meg is tört volna em­bersége, Istenben semmi sem változhatott volna. Istenben semmi nem tud változni. Az Örök Logos visszatért volna a mennybe az Atya jobbjára, de mi örökre, ment­he­tet­le­nül elvesztünk volna. Jézusnak emberként kellett átmenni a Golgotán, hogy mi is átjussunk rajta. Biztosan az volt Jézus megkísértésének legrosszabb pillanata, amikor a kertben vívott harca után a tanít­ványo­kat alva találta. Szerintem Sátán ekkor mondta Neki: ;Sosem fog sikerülni. Ugyan­olyan ember vagy, mint õk és nézd, még virrasztani sem tudnak érted.; Jézus mégis végigcsinálta, - mint ember - ezért mi is átmentünk. Áldva legyen Isten! Mivel Õ él, mi is élünk
Folytatás következik:

elõzõ folytatása:
A KERESZT MÛVE ÉS A SZELLEM MUNKÁJA


Újra és újra eljutunk arra a felismerésre, hogy Isten válasza az emberi természet összes problémájára két elválaszthatatlan isteni cselekvésben található: a Kereszt mûvében és a Szent Szellem munkájában. Lássuk, hogyan tölti be jelenlegi szükségünket Isten ezen dicsõséges gondoskodása!A Kereszt lehetõvé tette, hogy az emberi szeretet az éntõl elszakadjon. Ennek a kötõdésnek a hatalma és tekintélye véget ér a keresztnél.;Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek, pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.; (Galata 2:20.)

Amikor a Golgota alapján megtagadjuk énünk irányítási jogát, akkor meg­sza­ba­dul­hatunk az én megkötözõ hatalmától. Az énnek tehát nem azért kell a Keresztre mennie, hogy elpusztuljon, hanem azért, hogy feladja jogtalan kormányzási igényét.
Hogyan kell tehát alkalmaznunk a Keresztet erre a helyzetre?
1. Kell történnie egy lemondásnak, amikor teljesen megtagadjuk az ént, mint érzelmeink célját és életünk irányító központját. Az ént nekünk kell megfosztani trónjától, mert mi adtuk neki az uralmat.Ezt világosan látnunk kell. Krisztusnak a kereszten elvégzett mûve nélkül nem gyõz­het­nénk le az én fegyverzetét (vagyis az önzést) és nem szabadulhatnánk meg annak megtévesztõ, alattomos hatalmából. Akaratunk hozzájárulása nélkül azonban a Golgota gyõzelme ránk vonatkozóan hatástalan marad.


2. Ezután el kell ismernünk, magunkévá kell tennünk a Golgota mûvét, hogy megszabaduljunk és elbánhassunk a természetünkbe beivódott önzéssel.
Ez talán a Kereszt mûvének új távlatát nyitja meg elõtted. És most arról, amit már tudunk, térjünk át arra, amit még nem ismerünk! Amikor bûnünkkel és bûnösségünkkel a Kereszthez jövünk, felismerjük, hogy mi teljesen képtelenek vagyunk azzal elbánni, de azt is felismerjük, hogy Jézus a kereszten valójában már bûnösségünkkel és bûnünkkel is elbánt. Feladjuk tehát ezeket a terheket és egyszerû bizalommal elfogadjuk Jézus bocsánatát és tisztító munkáját. Mit veszünk észre ekkor? Azt, hogy ez mûködik! A Kereszt tiszta lelkiismeretet ad nekem. Felszaba­dultam a kárhoztatás alól és a bûn szolgaságba döntõ hatalma összetört az életemben.
Értsd meg, hogy a Kereszt ugyanúgy elbánik a bûn gyökerével is, az alapvetõ önzéssel. Nem szakíthatom ki magamat az én-központúságból. A Kereszt szabadít meg engem. Ugyanúgy fogadom el ezt a szabadságot, ahogyan a bûn és bûnösség alóli felszabadulást is elfogadtam.

A Szent Szellem munkája is kétrétû:
Elõször is, Õ képesít minket arra, hogy Jézust Urunkká tegyük. Ezt egyedül Õ végezheti el, mert az Õ szolgálatának központja Jézus dicsõítése és annak kijelentése, hogy Jézus természetének szerves része az Õ Úr volta. Szívemben a trón nem maradhat üres. Isten azért teremtette, hogy elfoglalják. A Szent Szellem segítségével ráébredek, hogy az Úr Jézus Krisztusnak kell azt elfoglalnia.
Másodszor, a Szellem önti ki Isten szeretetét a szívünkbe. Eljutunk az Istenséggel való szeretet-élet-dicsõség kapcsolat áramlásába, amire teremtettünk is. Az Isten iránti szeretet és Isten szeretete özönlik át énünkön Istenhez és másokhoz. Most már nem szükségbõl, hanem a teljességbõl fakadóan tudunk szeretni. Most azért van szükségünk mások szeretésére, hogy lecsapoljuk Istennek szívünkben lévõ szeretetét és nem azért, hogy szeretetszükségünket megszerezzük.
Amikor azoknak a bizonyságtételét olvassuk, akik eljutottak önmaguk trónfosztásáig, ennek elkerülhetetlen és mindig azonos következménye ragad meg minket legjobban: az isteni szeretet kiáradása; a szereteté mint égõ valóságé, néha elsöprõ mértékben. Szeretet, amit nemcsak fejünkkel hiszünk, hanem egész lényünkkel megtapasztalunk.
Úgy tûnik, Isten nem elégszik meg azzal, ha csak hitünk által kapja meg szeretetünket. Folyton azt a parancsot kapjuk, hogy szeressük Õt teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel, teljes elménkkel és minden erõnkkel. Miért? Mert Isten ezt tapasztalni akarja. Meg vagyok gyõzõdve, hogy Isten ugyanúgy nem akarja, hogy csak hit által vegyük el az Õ szeretetét. Azt akarja, hogy lényünk minden részével éljük át azt.
Akkor miért nem tapasztaljuk gyakrabban? Ennek több oka lehet, de a legáltalánosabb az, hogy énünk még mindig útban van, cél akar lenni, önmaga ura akar lenni és maradni. Isten, az Õ irántunk való kegyelmébõl és odafigyelésébõl ezt nem engedi. Távolítsd el az ént a trónterembõl, helyezd a szolgák szállására, ahova tartozik és akkor az lesz belõle, amire pont megfelel: csatorna, amin az isteni szeretet végtelen áramlásban folyik keresztül. Mivel ekkor már tiszták szívünk indítékai, Jézus valóban az Úr lesz életünkben. Jézus korábbi ;egyszer igen, egyszer nem; uralma valójában egyáltalán nem is volt uralom, mert tudatos szándékaink ellenére az én ült a trónon.