A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden héten kiásta és órákon át nézegette. Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat. Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor megtudták bánata okát, egyikük megkérdezte:
- Használtad te azt az aranyat?
- Nem - válaszolta a fösvény - csak hetente megnéztem.
- Hát akkor - mondta a szomszéd - amennyi hasznod volt az aranyad nézegetéséből, legalább annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide a gödröt bámulni.
Nem a pénzünk mennyiségétől függ a gazdagságunk vagy a szegénységünk, hanem az örömre való képességünktől.
A gazdagságra való törekvés az örömre való képesség nélkül olyan, mint amikor a kopasz ember azért küzd, hogy fésűket gyűjtsön.
(Anthony de Mello S. J)
- Használtad te azt az aranyat?
- Nem - válaszolta a fösvény - csak hetente megnéztem.
- Hát akkor - mondta a szomszéd - amennyi hasznod volt az aranyad nézegetéséből, legalább annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide a gödröt bámulni.
Nem a pénzünk mennyiségétől függ a gazdagságunk vagy a szegénységünk, hanem az örömre való képességünktől.
A gazdagságra való törekvés az örömre való képesség nélkül olyan, mint amikor a kopasz ember azért küzd, hogy fésűket gyűjtsön.
(Anthony de Mello S. J)