Volt egyszer egy fa, és nagyon szeretett egy kisfiút. A fiú mindennap meglátogatta. Leszedegetett leveleiből koszorút font, hogy eljátssza az erdők királyát, felmászott törzsére és ágaira akaszkodva hintázott. Evett a gyümölcséből és bújócskázott lombja között. Amikor elfáradt, a fa leveleinek árnyékában aludt el, mialatt a lombozat altatódalt susogott. A kisfiú kis szívének teljességével szerette a fát. És a fa boldog volt. De az idő múlt, a fiú pedig növekedett. Amikorra felnőtt, a fa gyakran maradt magára.
Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát. Ez azt mondta:- Gyere hozzám, kisfiam, mássz fel a törzsemre, hintázz ágaim között, edd gyümölcsömet, játsszál lombom között és légy boldog.
- Túlságosan felnőttem már ahhoz, hogy fára másszak és játszadozzak-válaszolta a fiú-, olyasmit akarok vásárolni magamnak, ami szórakoztat, pénzre van szükségem. Tudsz nekem pénzt adni?
- Sajnos- felelte a fa-pénzem nincs, csak levelem és gyümölcsöm van. Szedd le gyümölcsömet, kisfiam, és add el a vásárban. Így lesz pénzed és boldog lehetsz.
Ekkor a fiú felkapaszkodott rá, leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt. És a fa boldog volt.
De a fiú sokáig elmaradt és a fa szomorkodva várt. Majd egy nap a fiú visszatért. A fa reszketett az örömtől úgy mondta.
- Gyere hozzám kisfiam, mássz törzsemre, hintázz ágam között és légy boldog.
- Nincs időm fára mászni, túl sok a dolgom. Házat szeretnék és feleséget,gyerekeket. Házra van szükségem. Tudsz nekem házat adni?
- Házam nincs- mondta a fa-, az én otthonom az erdő. De ágaimból készíthetsz magadnak házat és akkor boldog leszel.
A fiú lefűrészelte a fa összes ágát,el is vitte őket, hogy faházat építsen magának belőle. És a fa boldog volt.
A fiú sokáig nem jött. Amikor végre megérkezett, a fa olyan boldog volt, hogy szinte alig tudott megszólalni.
- Gyere hozzám, kisfiam- mondta- gyere hozzám játszani.
- Túl öreg és szomorú vagyok már a játékhoz- válaszolta amaz-,egy bárkára vágyom, hogy messzire elhajózzam innen. Tudsz nekem bárkát adni?
- Vedd a törzsemet, készíts magadnak bárkát belőle- felelte a fa, azzal messzire elhajózhatsz és ott boldog lehetsz.
Ekkor az ember kivágta az egész törzset és bárkát készített belőle, hogy elmeneküljön vele, elhajózzon onnan.
És a fa boldog volt...de nem teljesen
Sok-sok idő múlva visszatért az ember.
- Nagyon sajnálom, kisfiam, de már semmim sem maradt, amit neked adhatnék. Gyümölcsöm már nincs.
- A fogaim már nem képesek gyümölcsbe harapni-volt a válasz.
- Nincsenek már ágaim sem- folytatta a fa-, nem tudlak már hintáztatni.
- Túl vén vagyok már ahhoz, hogy faágon hintázzam.
- Nincs már törzsem sem, amelyre felmászhatnál.
- Túl öreg és fáradt vagyok már a famászáshoz.
- Nagyon el vagyok keseredve- sóhajtott a fa-, annyira szeretnék neked valamit adni, de már semmim sincs, amit adhatnék. Öreg fatönk vagyok immár. Igazán sajnálom...
- Most már nincs sok mindenre szükségem- válaszolta amaz-, csak egy csendes, nyugodt kis helyre vágyom, ahol leülhetnék. Igazán elfáradtam már.
- Nos hát- mondta a fatönk, úgy kihúzva magát, amennyire csak tudta-, íme itt egy öreg tuskó, épp arra jó, hogy ráülj és kipihend magad. Ülj le hát és pihenj meg nálam.
Az öregember így is tett.
És a fatönk BOLDOG volt.
Isten szeret korodtól függetlenül. Élj elhívásod szerint, hogy amikor te is megöregszel BOLDOG lehess.