Leszakadt jéghegyek - golf áramlat - összefüggései 2012

Olvadó jéghegyek


Kanadai kutatók tanulmánya minden eddiginél súlyosabb következményeket vetít elõre arra az esetre, ha az Antarktisz nyugati felének jégtakarója összeomlana. Márpedig a jelek szerint errefelé haladunk: a NASA 2007-ben vészes ütemben olvadó régiókat fedezett fel az összesen 25 millió köbkilométernyi jeget tartalmazó hatalmas félszigeten, egy nemzetközi kutatás pedig azt mutatta meg, hogy 1996 óta 75 százalékkal nõtt az Antarktisz jégvesztesége az olvadás miatt. Csak a három legnagyobb nyugat-antarktiszi gleccser, a felgyorsult mûködésû Pine Island, Thwaites és Smith több mint másfélszer annyi jeget küld az óceánba, mint amennyit a hóesés az egész déli sarkvidéken pótol. A számítások szerint csak ez a három gleccser négyévente egy milliméterrel emeli a világon a tengerszintet.

A torontói egyetem kutatói most új modellt dolgoztak ki annak szimulálására, hogy mi fog történni, ha ez a folyamat tovább gyorsul, és az egész nyugat-antarktiszi jégtábla összeroskad, és beleolvad az óceánba (a sarkvidék nagyobb, magasabban fekvõ, és hidegebb keleti része ilyen szempontból biztonságban van). Az eddigi modellek úgy dolgoztak, hogy kiszámolták, mennyi víz képzõdik az óriás jégtábla elolvadásával, azt elosztották a világtengerek összfelületével, és megkapták, milyen vastag vízréteget tesz rá az olvadás a mai tengerszintre.

A kanadai tudósok szerint azonban ennél jóval bonyolultabb folyamatokra kell számítanunk, ha a katasztrófa bekövetkezik. Az antarktiszi jég olyan óriási tömegû, hogy saját árapály-hatást tart fenn. Amikor ez megszûnik, az antarktiszi partok közelében lecsökken a vízszint, az északabbra fekvõ területeken pedig megemelkedik. Egy másik hatás, amivel eddig nem számoltak a modellek, három kilométer vastag jég nyomása az alatta levõ földrétegen. Ha ez a nyomás az olvadással lecsökken, a talajszint megemelkedik, feljebb nyomva a felette levõ vizet is, ami újabb óriási adag vizet pumpál az óceánba. A kutatók számításai szerint az olvadás az eddig becsült öt méter helyett hat-hét méterrel emelheti meg a globális tengerszintet, ami minden tengerparti, sûrûn lakott vidéket elpusztítana. Legrosszabbul Észak-Amerika partvidékei, és az Indiai-óceán szigetvilága fog járni.

A tanulmány másik fontos következtetése, hogy az óriási tömegû víz bejutása a világtengerekbe megzavarhatja a Föld forgástengelyének egyensúlyát is. Ilyen hatást megfigyeltek már cunamik esetében, amikor óriási víztömegek mozdulnak meg, idõlegesen kibillentve a Föld megszokott tömegegyensúlyát. A nyugat-antarktiszi jég elolvadása ilyen szempontból egy sosem látott erejû, de nagyon lassú cunamihoz hasonló, ami a számítások szerint akár 500 méterrel is eltolhatja a Föld forgástengelyét.

Forrás: LEXIKONOK MINDENKINEK

Megváltoztathatja az áramlatokat egy most leszakadt jéghegy


Levált az Antarktiszról egy Luxemburg-nagyságú jéghegy: a gigantikus természeti képzõdmény befolyásolhatja az óceánok áramlatait, amelyek hatással vannak az idõjárásra - közölték tudósok pénteken.A szakértõk szerint a jéghegy áramlatokra kifejtett közvetlen hatását csak évtizedek múlva lehet érezni, rövid távon viszont az Atlanti-óceán északi részén kisebb lesz a viharos telek kialakulásának esélye.
A 2250 négyzetkilométernyi nagyságú és 400 méter vastagságú jéghegy február 12-én vagy 13-án vált le az Antarktisz egy 160 kilométer hosszúságú darabjáról. A tudósok szerint akkora, hogy a sydney-i kikötõ több mint százszor beleférne.
Tavaly decemberben szintén észleltek egy Ausztrália felé sodródó, a Déli-sarkról leszakadt jéghegyet: a B17B jelû jéghegyet Ausztrália délnyugati részétõl 1700 kilométerre látták meg elõször december 9-én, ezután riadót rendeltek el a térségben tartózkodó hajók számára. A kutatók szerint azonban az északra tartó - két Manhattan-nagyságú jéghegy - eleinte még 140 négyzetkilométer volt, de folyamatosan veszített a tömegébõl, ahogy melegebb vizekre ért.
(forrás ismeretlen 2010.02.26)

Klímacsúcs, 2012, világvége-szindróma


A Koppenhágában tartott klímaváltozási világcsúcs számtalan érdekes tanulmányt eredményezett. Ezeket vetjük most össze a Maják naptárával, a napfoltokkal, Tejúttal, és Szibériával.
Bizonyára sokan emlékeznek még közülünk a Holnapután c., kissé apokaliptikus fantázia-filmre, amikor a Golf-áramlat hirtelen leállása elképesztõ idõjárási katasztrófák sorozatához vezetett néhány napon belül, fagyos jégkorszakká változtatva még a kaliforniai pálmafás tengerpartok Narancsvidéki hangulatú, álomszerûen idilli világát is.

A meteorológusok és még a kevésbé szakértõk is megmosolyogták ezt a történetet, pedig a Dániai Klímacsúcson zajló konferencián elõtérbe került egyik új tanulmány szerint nem is áll olyan messze a közeljövõben lehetséges valóságtól, mint azt hihetnénk.
Amerikai kutatók vertikális rétegzõdésû jégminták izotópos és metrikus vizsgálata során megállapították, hogy hihetetlenül nagy (8-12 °C-osra becsült) lehûlések megdöbbentõ sebességgel, 1-2 hónaptól max 2. évig terjedõ idõintervallumban már többször is lejátszódtak a Föld történetében. Ez azért is rendkívüli számadat, mert a korábbi becslések szerint mind a felmelegedéshez, mind egy estleges lehûléshez évezredekre, évszázadokra, de legalábbis évtizedekre volna szükség. Igaz viszont az is, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatos becslések egyre gyorsabb változást vetítettek elõre; míg a 20.század második felében maximum fél-1 fokos hõmérséklet-emelkedést prognosztizáltak 2050-ig, immár 1-3 °C-os melegedést sem tartanak kizártnak.
Számtalan dokumentumfilm készült a globális klímaváltozás lehetséges hatásairól; mind a National Geographic, mind a Discovery csatornán látható volt egy prognózis arról, hogy mi történne, ha 1, 2, 3, 4 vagy 5 fokkal nõne az átlaghõmérsklet. A következmények már 2-3 °C esetén is drasztikusak voltak; az élõvilág és a természetes környezet teljes megváltozása; világvárosok kerülnek víz alá; Norvégiában napfényes, homokos strandok várják majd a 30 fokos vízben fürdõzõket, Európa nagy része sivataggá válik, a gleccserek elolvadnak, a tavak kiszáradnak, soha nem látott viharok pusztítanak, új és leküzdhetetlen járványok jelennek meg mindenhol (amikhez képest a H1N1 tényleg csak náthának tûnik).


Jelek

Bár Földünk számtalan önvédelmi mechanizmussal rendelkezik (pl. az Óceánok és az esõerdõk szén-dioxid elnyelõ képessége), az aggodalom nagyon is valós, méghozzá éppen a folyamat öngerjesztõ jellege miatt. Keveset hallani róla, de talán akkor leszünk igazán nagy bajban, amikor a Szibériában lévõ több millió négyzetkilométernyi permafrost (állandan fagyott) területek felolvadnak; ekkor ugyanis hatalmas mennyiségû, megkötött metángáz kerül a légkörbe, amelynek üvegházhatású mutatója tízszer nagyobb, mint a szén-dioxidnak. Az aggasztó jelek már évek óta jelen vannak; pilóták rendszeresen jelentik, hogy szokatlan csillogást, tavakat, tócsákat látnak az 1-2 évtizeddel korábban még dermesztõen fagyott tájon, amikor átrepülnek Szibéria felett.
A klímakutatók nagyrészt egyetértenek abban, hogy a globális klímaváltozás folyamata felgyorsult, abban azonban nem egységes az álláspontjuk, hogy ebben mennyi szerepe van az emberiségnek, illetve az ipari termelés, közlekedés által kibicsájtott gázoknak. Sokan úgy gondolják, az emberi hatás még mindig rendkívül csekély, szinte elenyészõ bolygónk természetes életciklusával, periodikus klímaváltozásaival kapcsolatban. Mindez lehet, hogy igaz, mégis rémisztõ belegondolni, hogy talán ez az igen csekély - néhány ezreléknyi, vagy százaléknyi - emberi tényezõ lehet az utolsó csepp a pohárban, ami az öngerjesztõ, katasztrofális folyamatok megindulását elõidézni.
A következõ években ugyanis számtalan, látszólag össze nem függõ, periodikusan amúgy is jelentkezõ földi és kozmológiai esemény következhet be, amely együttesen elegendõ lehet a "kritikus határ" eléréséhez.
2012, Fekete lyukak, a Maja naptár, a Szoláris ciklus és Nap-Föld-Tejútrendszer szuper-konjukció
A Maja naptár véget ér 2012. december 21-én, ez tény. Pontosabban, a maja naptárban meghatározott ciklus ér véget, a maják sohasem állították, hogy ez egyben a világvége is; ennek ellenére Hollywood bizonyára szépen keresett a sokadszorra megrendezett katakizmával. Tény viszont, hogy a Maja naptár ciklusának vége nem véletlenül esik ekkorra; ez a hihetetlen csillagászati és matematikai ismeretekkel rendelkezõ nép úgy tûnik, ennyivel elõre megjósolta azt a pillanatot, amikor a Nap, a Föld és a Tejúrendszer középpontja különleges konstellációt alkot majd - a Naprendszer ekliptikus síkja úgy metszi galaxisunk centrumát, hogy a Föld éppen a téli napforduló pillanatában esik egy vonalba azzal*.
Ennek a ténynek látszólag csak asztrológiai jelentõsége van, ám a legújabb felfedezések tükrében komolyan megfontolandó, hogy ennél nagyobb figyelmet fordítsunk rá. Nem is olyan régen sikerült bebizonyítani, hogy a Tejútrendszer középpontjában egy szupermasszív fekete lyuk található, amelynek nem túl kedves tulajdonsága, hogy elképzelhetetlen gravitációs vonzása elnyel és magába szippant minden anyagot, energiát és sugárzást, még a fényt is. Egy másik, ettõl teljesen független tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy egy szokatlanul nyugalmas, 11 éves (vihar elõtti csendre emlékeztetõ?) napfolt-ciklus végéhez közeledünk; idén viszont a tevékenység már erõsödõ jelleget mutat, és maximumát elõreláthatólag 2012 és 2013 között éri majd el. Ha a napfolt-tevékenységek koronakitörésekkel párosulnak, ráadásul a Föld éppen akkor a Nap és a Tejútrendszer középpontjában lévõ fekete lyuk vonalába esik... Nos, a következmények igen érdekesek, talán szélsõségesek lehetnek**.

*Csillagászok rámutattak arra, hogy az ekliptikus együttállás Napunk átmérõje miatt nem egy jól meghatározott idõpillanat, hanem egy közel 3 évtizedes intervallum, amibe 2012 december 21-e is beleesik, euklédeszi geometriát feltételezve pedig legjobban 1998-ban illeszkedtek a konstellációk. Akkor viszont nem volt naptevékenységi maximum...
**Amikor úgy fogalmazunk, hogy a következmények "beláthatatlanok", nem feltétlenül arra célzunk, hogy a Világvége elkerülhetetlen. Lehetséges, hogy olyan csekély lesz az együttállás gravitációs hatása, hogy szinte nem is változtat a napszél erõsségének fluktuációján.
Mindazonáltal, ez is káoszelméleti kérdés; ki tudja, talán éppen ez lesz az utolsó csepp a pohárban.

Hab a tortán

Alig néhány napja jelentették be, hogy a Cernben komoly üzemzavar után újjáéledt részecskegyorsítóval minden eddiginél nagyobb energiájú (2.3 TEv energiájú) ütközést sikerült létrehozni; a szinte fénysebességgel haladó részecske-nyalábok frontális ütközésének egyik lehetséges "apró" mellékhatása rendkívül rövid ideig fennmaradó, mikroszkopikus fekete lyukak létrejötte. A svájci-francia határon, a földalatt épített gigantikus gyorsítóban azonban ennél sokkal-sokkal erõsebb, mintegy 14 TEv-os üzközéseket terveznek, folytonosan növelve a konfrontációk energiáját. A tavalyi leolvadás miatt a maximumot talán éppen 2012 végén érhetik el...

A pillangó-hatás

Az idõjárás és nagyobb idõtávlatokban az éghajlat, illetve a klíma voltaképpen káoszelméleti kérdésnek tekinthetõ. Milliárdnyi apró, vagy éppen gigantikus, csak éppen észrevehetetlen tényezõ és folyamat befolyásolja egyszerre alakulását, amelyek - már csak statisztikai módon is - úgy állhatnak össze, hogy nem kioltják, hanem erõsítik egymás hatásit. A káoszelmélet alaptézise, hogy ha egy pillangó Párizsban meglebbenti a szárnyát, akkor - ha még oly kicsi is ennek a hatása - pont ez jelentheti majd azt a bizonyos "utolsó cseppet" a pohárban, amely sok-sok légköri tényezõ egymásra hatásával láncreakciót vált ki, és megindítja egy több ezer négyzetkilométeres területen a cseppek kondenzálódását, végsõ soron egy kiadós nyári zivatart eredményezve a Nagy Alma városában, az Atlanti-óceán túlsó felén.

Akkor most mi lesz?

Az igazság az, hogy fogalmunk sincs. Lehet, hogy semmi különös nem történik majd sem 2012-ben, sem a következõ években; talán csak érdekes véletlenek és találgatások kaotikus egyvelege mindez, amely soha nem éri majd el a "kritikus tömeget", amely egy láncreakció beindulásához szükséges. Ettõl függetlenül érdemes figyelni az egyre gyakoribb (vagy csak felkapottabb bulvárhírként tálalt?) jelekre; a több tíz kilométeres, miliárd tonnás leszakadó jéghegyekre, amelyek elolvadva megváltoztathatják a tengeráramlatokat irányító sós/édes víz kényes egyensúlyát; gleccserek olvadását, visszahúzódását és a tavak kiszáradását, na és persze a naptevékenység és az ûridõjárás alig ismert fogalmának életünkre gyakorolt hatásának lehetséges változását.
És hogy lesz, vagy lehet-e 2012-ben világvége? Mi okozzuk majd, vagy a természet? Felelõtlenség és életveszélyes a Cernben végzett kísérletsorozat, vagy az emberiség érdekeit szolgálja? És mit gondolnának minderrõl a Maják?
(ismeretlen forrás)

Döbbenetes és eltitkolt!


Az USA, az Európai Únió valamennyi állama, Ausztrália, Új Zéland, Kanada államtitokká nyilvánította és hírzárlatot rendelt el a témában, a forrás Norvégia, az ott menedékjogot kapott brit tengeralattjáró kapitány zártkörû sajtótájékoztatója alapján:


A VILÁGVÉGE TUDOMÁNYOS MAGYARÁZATA


Hogyan lesz a globális felmelegedésbõl új jégkorszak?

1. Kanadában évtizedek óta vizsgálják mélyfuratokkal a földtörténeti
korokat és jól megállapíthatóan kiderült, hogy szinte pontos periodicitással ismétlõdnek a hozzávetõlegesen a tíz-tízezer évig tartó jégkorszakok ill. jégmentes idõszakok. Ezt abból állapították meg, hogy egy-egy kb. tízezer évet felölelõ rétegben találtak pollenszemeket, majd a következõben nem, a rákövetkezõben újra, majd megint nem, így tovább, majdnem teljesen szabályos hosszúságú szakaszokban. Azt is megállapították, hogy minden valószínûség szerint jelenleg egy tízezer éves globálisan jégmentes idõszak végén járunk.

2. A globális felmelegedés tény, de akkor is éppen úgy bekövetkezne, ha ember egyáltalán nem élne a földön és ipari tevékenységével nem szennyezné a bolygót. Ezt a folyamatot az emberiség bûnének feltüntetni és ezzel lelkiismeret furdalást kelteni pusztán félrevezetés a valóságos fatális okok eltitkolása céljából. Az emberiség tevékenysége ebben pusztán annyi, mintha odamennél egy égõ felhõkarcolóhoz és a magad részérõl még rádobnál egy lapát szenet. Számit, számit, de gyakorlatilag semmit.

3. A globális felmelegedés oka geológiai természetû, egy bizonyos hosszúságú periódus alatt elfogy az aktív talajréteg ásványi anyag tartalma, ami a fák és mindenféle növényzet életéhez nélkülözhetetlen. Ez nemcsak az erdõk jól látható pusztulásában jelentkezik, hanem 1-1 fa összes levélszámának, ágsûrûségének szignifikáns csökkenésében is észlelhetõ, de még a fûfélék levéldúsulásának elmaradásában is jól nyomon követhetõ. Ez a világszerte fokozódó zöldfelület csökkenés évrõl-évre több ezer tonna széndioxid megkötésének elmaradásával jár és valójában ez a megállíthatatlanul növekvõ széndioxid réteg okozza az üvegházhatást.

4. A felmelegedés jelenleg már egyharmadával csökkentette az Északi Sark permanens jégtakaróját, de a nagyobb baj a Déli Sarkon van. Ott már több "kisebb", csak néhány négyzetkilométeres jégtábla darab szakadt az óceánba. Azonban van egy egybefüggõ, vízben lévõ részével együtt hatezer méter vastag, háromszáz kilométer széles, magas jég-fennsík, amin már itt-ott megjelentek és szaporodnak a vízzel teli "kutak", melyek megjósolhatóan jelzik ennek a hatalmas tömbnek az olvadását és a bármikor bekövetkezhetõ tengerbe szakadását. Ha ez bekövetkezik, mindössze 3 nap alatt olyan globális cunamit okoz, ami annyiban is különbözik majd a szokásos cunamiktól, hogy a pusztítása után ez a plusz vízmennyiség nem húzódik vissza, mint a földrengéses cunamiknál, mert nem lesz hova, vagyis a víz a pusztítása után is a pusztítás helyén marad. Ha ez az említett hatalmas jégterület már az óceánban utazva a vízkiszorításon túl ráadásul el is olvad, a világtengerek szintjét, beleértve a beltengereket is, mint a Földközi vagy az Adria, olyannyira emeli meg, hogy a tengerpartok legalább 5-7 kilométerrel kerülnek mindenhol beljebb, eltüntetve szigetek ezreit és olyan városokat, mint Brighton, Plymouth, Liverpool, Miami, Sydney, stb., stb.

5. Azonban nem is ez lesz a fõ baj, hanem a végeredmény, vagyis az eljegesedés. Ugyanis a jégolvadásokból az óceánokba kerülõ víz édesvíz. A mai idõjárási és klimatikus viszonyokat nem a légköri események, hanem az azokat is determináló globális tengeráramlatok határozzák meg. Ha ezek nem lennének akkor csak az Egyenlítõ környékén lenne többé-kevésbé elviselhetõ átlaghõmérséklet. Azonban a jelenlegi tengeráramlatokhoz fizikai okokból elengedhetetlen a tengervíz jelenlegi sótartalma. Só nélkül lelassulás, majd leállás várható. Nézzük példaként a Golf áramlatot, amelyet tulajdonképpen egy nagy meleg folyónak is felfoghatunk, ami az Atlanti Óceán felszínén folyik. Ezt a sótartalom különbség teszi lehetõvé. Mint közismert, ez az áramlat, ami az Egyenlítõ felõl indul, határozza meg döntõen Európa éghajlatát. Útja során amint az Északi Tengerbe ér, szintén sótartalom változás miatt a felszínrõl hirtelen a mélybe fordul és az also régiókban elindul visszafelé.

6. A brit kormány az elmúlt év õszén, a fentiek tudatában és teljes titokban tengeralattjárókat küldött az Északi Tengerhez, hogy tanulmányozzák a mélybe forduló Golf áramlatot, méréseiket hasonlítsák össze az eredeti adatokkal. Nos ekkor történt, hogy a tudósok a tengeralattjárókon a szokásos adatokhoz képest már 20%-os sebességcsökkenést mértek a Golf áramlat mélybe zuhanásánál. Ekkor történt az azonnali államtitokká nyilvánítás is, amit több ország is átvett, kivéve Norvégiát.

7. Ha a sótartalom csökkenés miatt leáll a Golf áramlat, (s ez a világ többi tengeráramlatára is érvényes) az érintett területeken "örök" tél következik be. Ez Európa vonatkozásában elõször a Brit Szigetekre, Skandináviára, majd Észak Franciaországra terjed ki, de pár év alatt eljut egészen Afrika északi partjáig. Britannia az elmúlt évszázadokban arról volt közismert, hogy éghajlata mérsékelt, nincs igazán nyár, de igazán tél sem, még a leghidegebb teleken sem hagyja el a higanyszál a fagypont körüli hõmérsékletet. Nos ezen a télen soha nem látott hóviharok és mínusz 10 fokos lehûlés is több helyen elõfordult a szigetországban. Ekkor döntött úgy az a tengeralattjáró kapitány, aki tanúja volt a méréseknek, hogy az államtitok ellenére nem hallgat tovább és kitálal a világnak.

8. Mi lesz az emberekkel? Várhatóan úgy, mint minden katasztrófa idején elõször segíteni próbálnak egymáson, utána pedig egymásnak esnek. Elõször délrõl indul meg majd minden bizonnyal egy hatalmas menekült áradat az elöntött tengerpartok, szigetek világából, olasz, spanyol és görög családok ezrei próbálnak majd megélhetést, letelepedést találni Európa belsõ vidékein. Utána rövidesen megfordul a menekült áradat iránya és az északi népesség igyekszik majd az örök tél beköszönte miatt, délibb, még lakható hõmérsékletû helyeket foglalni el. Természetesen ez nem fog menni élelemhiány, erõszak és háborús összecsapások nélkül.

9. Mi tehát a Föld jövõje? Mint láthatjuk a szokásos módon várhatóan újabb tízezer évre jégkorszak következik. A jégkorszaknak az ugyancsak vele párban álló, szintén periódikusan ismétlõdõ erõteljes és globális vulkáni boom vet majd véget, ugyancsak az eddigieknek megfelelõen. Az élet legalábbis egysejtû szinten és a tengerekben a jég alatt valahogy ezt az idõszakot is szokásosan átvészeli. A vulkáni tevékenység újra gazdagon ellátja a talajréteget ásványi anyagokkal, tehát a körforgás újra indulhat, startolhat megint a Föld vegetációja is, majd késõbb az állatvilág is újra indulhat. Hogy lesz-e a következõ jégmentes idõszakban is ember a Földön az csak Istentõl függ.

10. S végül. Vajon meddig tarthat ez a körforgás? Minden bizonnyal addig, amíg ki nem fogy a Föld vulkánikus ereje is, hogy tízezer évenként globálisan megújulva megszüntesse az aktuális jégkorszakokat. Ekkor majd marad a jég és a Föld véglegesen kihûlve, halott bolygóvá, ûrszemétté válik. Természetesen nincs módunk a fentiek elkerülésére, struccpolitikával sem. Egyet tehetünk. Minden napunknak maximálisan örülni kell addig és a sors, vagyis Isten különleges ajándékának tekintenünk.

forrás: blog.osztrogonacz.com/2010/02/fw-fw-fwd-...benet-dobbenete.html