"Teknõkaparó" - egy alföldi táltos jóslatai

Teknõkaparó - egy alföldi táltos jóslatai

A XVIII.-XIX. századi, Habsburgok által elnyomott Magyarország dél-alföldi régiójában éldegélt egy nagy tiszteletben álló, megbecsült táltos úriember. Ez a gonoszok által rettegett, becsületes kisemberek által ellenben nagyon sokra tartott, jósképességgel megáldott atyafi jövõvíziós jövendöléseivel hívta fel magára a figyelmet. Nevének és pontos lakóhelyének adatai nem maradtak ránk (valószínûleg Makó közelében élhetett, vagy vándoréletmódot folytathatott), annyi bizonyos mindössze, hogy "Teknyõkaparónak" hívták földijei. Néprajzi tanulmányok egész sora sorjázik fel a Teknõkaparó táltostudományának tisztelõi mögé, már a XIX. század végi gyûjtõk is felfigyeltek erre a nem mindennapi figurára, illetve észveszelytõen precíz pontossággal valóra váló vízióira. Az újkori látó megjósolta például a repülõgépek, a gépkocsik, illetve a telefonvonalak feltalálását és elterjedését, s ugyancsak elõre elregélte a nõk liberális agymosás révén megvalósuló elerkölcstelenedését, valamint a három nagy háborút, mely után bekövetkezik az utolsó ítélet. Ismerõs ideák ezek, nincs igazam?

De mit is állít a Teknõkaparó? Miféle képeket tár elénk a majdani korok ezen kitüntetett ismerõje?

A Teknõkaparó egyik legelsõ jóslata a múltba navigál bennünket, s az 1821-es pusztító makói árvíz bekövetkeztérõl szól. "Olyan nagy árvíz gyün ránk, hogy a Száraz utcán Barna halász harcsát halász." - mondotta ez a kiváló férfiú, s szavai igazsággá váltak. Döbbenetindukálóbbak azonban a technikai fejlõdés majdani eredményeit taglaló részletek, elvégre ezekrõl a találmányokról nem igen lehetett sejtése hõsünknek. Nézzük, miképp keltek életre a jövõ tárgyai valamikor a XVIII.-XIX. század fordulóján!
(forrás: torsalqvist.freeblog.hu/archives/2009/05...ldi_taltos_joslatai/


A TEKNYÕKAPARÓ JÖVENDÖLÉSEI

A makói árvíz

Miket jósolt ez az ember? Jó elõre megmondta az árvizet, a technikai fejlõdést, a háborúkat; jósolt a világvégérõl, és beszélt az erkölcsi és társadalmi változásokról. H. Kovács Mihály szerint: "Hosszú életû ember lehetett. Ezt úgy értem, hogy olyanokat jósolt, ami több ember által emlegetett más-más korban történt. Az emlékezõk pedig azt az idõk folyamán a Teknyõkaparó személyéhez fûzték." A Teknyõkaparó jóslatai között állandóan szerepelt az árvízi katasztrófa. Joggal. Makó ugyanis csaknem minden évben a vizek foglya volt. Már az 1800-as évek elején a folyó szabályozására gondoltak. 1816. február 1928. között szakértõkbõl álló bizottság hajózta be a Marost. Jelen volt báró Vay Miklós királyi biztos is. A makói fapiac és Zombor közötti szakasz csavaros kanyarulatait különösen veszélyesnek ítélték. 1821-ben aztán minden idõk legnagyobb árvize zúdult Makóra. A víz pusztításáról Gilitze István parasztköltõ számolt be. A Teknyõkaparó ilyeneket jövendölt: Majd möglátják, mögin gyün hamarosan az árvíz. Embört, állatot, fát pusztít. (Józó Lajos.) Mikor az árvíz bekövetkezett, a tutajokat egészen a Liget utca végin húzódó töltésig behozta az áradás, amely majdnem "átlöttyent" a töltésen. Az egész város vonult ásóval, kapával, talicskával a töltést erõsíteni. Amikor az árvíz elvonult, a kubikgödrök is kiszáradtak az árterületen, ott büdösödtek. Bûzlöttek, nem kellett az a terület senkinek se. (Majsai Dániel.) Olyan nagy árvíz gyün ránk, hogy a Száraz utcán Barna halász harcsát halász. (Bakó István.) A Száraz utca alighanem a mostani Aradi utca lehetett, mert az igen magasan haladt Apátfalva felé. Az öregek szerint Barna nevû halász lakott azon a tájon. A jósolt árvíz bekövetkezett; a tutajokat ugyanis egészen a Liget utca végén húzódó töltésig behozta az áradás. A vízimalom is, mög a szélmalom is kimén a használatbul, gyün helyötte a gõzmalom, oszt aztat nem pusztítja el a víz. (Varga Imre.) Nemcsak a víz, hanem a viharok is jelentõs károkat okoztak Makón. Megmondta a Teknyõkaparó, hogy a vihar legváratlanabbul és legveszedelmesebben a Gizella-kitérõ és Klárafalva közti területen keletkezik és pusztít. (Csipei Sándor.) Az adatközlõ még megjegyezte: "Evvel kapcsolatban a fiatalok már a jövendõmondó nélkül nyilatkoznak: a természet csodája, valami van ott a föld mélyében."

A technika fejlõdése

A technika fejlõdése, a gépek megjelenése és elterjedése, idegenkedés tõlük, viszolygás nagy félelmet keltett az emberekben. Sokan egyáltalán nem értették az új történelmi eseményeket, de a technikai vívmányokat sem. Ezeket a bekövetkezõ tragédiák elõjelének tartották. Ezt az ellentmondást is érintette interjújában Bálint Sándor: "A mi korunkban, sõt napjainkban is rendkívül idõszerû probléma, hogy a technikai civilizáció amilyen áldás, olyan átok is egyben. Mert mi történik akkor, hogyha ez a technikai civilizáció kajánul fölmondja a szolgálatot. Sajnos, elintézték ezeket a vélekedéseket azzal, hogy babonák, hogy az emberek sötét elmaradottságban élnek. Õk azonban valahogy ösztönösen érezték, hogy ezek a modern találmányok, amelyek az emberiségnek az évezredes életét, életformáját többé-kevésbé meghatározták, ez nem vezethet jóra. Persze a parasztság folyton gondol a világvégére, jósolja a világvégét. Nem tudja megérteni, földolgozni magában a nagy társadalmi, technikai, tudományos változásoknak a jelentõségét. Információzavarban van. Nem tudja földolgozni azt a rendkívüli sok benyomást, amit például a televízió nyújt manapság neki. Mint valami mákonyt szívja magába, de ugyanakkor kihúzza az emberi biztonságot a talpa alól. Valami ilyet érzek ebben a Teknyõkaparóban. A változások hirdetõje a Teknyõkaparó volt. Megmondta, hogy eljön az az idõ, amikor minden házon kõkémény lesz, meg vaskapu és két-három ablak. Bekövetkezik az is, hogy az udvarokban kút lesz, de majd a vízért fizetni kell [!], és kõbõl készülnek a kerítések is. Beszélt az új csodákról; a lõcsetlen kocsiról (autó, kerékpár), a vasmadárról (repülõgép), a vonatról, a telefonról, a televízióról. Anyám nagyon tudta ezt. Aszonta a Teknyõkaparó, majd akkó lösz vége a világnak, mikó mindön házon kûkémény lösz, mindön háznál kõkút, mer azelõtt csak fakutak vótak, deszkábul vótak a kutak. Azt is mondta, hogy elsõbb gyün a lõcsetlen kocsi, aztán gyün a repülõ, gyün a bicikli. (Fekete Szilveszterné, 1974.) Mindön házon három-négy kémény lösz. Aztán mög lõcsetlen kocsik szaladgálnak. (Furák György.) Azt is mëgjósolta, hogy nagyon rengeteg lõcsetlen kocsik lësznek. Aztán nem ëgy kémény ül a háztetõn, hanem kettõ, három. Ez is mëgvan, mer ugyë némelyik új épületën van három kémény is. (Bárdos Istvánné, 1968.) Arrul is hallottam, hogy azt mondta a Teknyõkaparó, hogy akkor közeleg a világnak a katasztrófája, amikor a házakon két kémény lësz. Mëg két-három ablak lësz ëgy házon. Ez mán azt jelenti, hogy mán akkó nem sok van hátra. (Karakas Sándor, 1979.) Azt jósolta, hogy mindön háztetõn kõkémény lösz, minden udvaron kõ kút, mer akkor még csak az utcán vót ëgy-ëgy kút, és onnan itattak. Elgyün az az idõ, hogy mindön háznál kõkerítés lösz, mer azelõtt liciomkerítésök vótak. (Mócsa Mihály, 1979.) Azt is mondta, hogy hát sütnek, fõznek, de a kémény nem füstöl. De ugyë ez is mëgvan mán, mer ez a gázsparhettal sütnek, fõznek, oszt nem füstöl a kémény. (Szigeti Mihályné, 1973.) Több mindönt hallottam, hogy mögjövendölte, milyen világ lösz. Majd járnak a kocsik, oszt nem lösz elõtte ló. Ez má mind bekövetközött. (Mihály József, 1976.) Az öreg Teknyõs azt mondta, hogy majd lösznek olyan kocsik, hogy nem húzza ló, oszt szalad. Az autó. Na és akkó ez is bevált. Lösznek vasmadarak, aki mén a levegõbe. Oszt lösznek vasparipák is. Az a bicikli. (Kunszabó János, 1979.) "Csak hallásbul tudom. Nagyapáinktú hallottam, és a kortársaimtul, mer abba az idõbe így utcai padok vótak, és nyolcan-tizen összemëntek a szomszédok. Olyan hatvan-hetven éves öregek, és beszélgettek. Azok emlëgették sokszor, ki az a nagyon okos embër, az a Teknyõkaparó. Aszonták, hogy az ëgy országjáró embër, azé tud olyan sokat. Például mikor itten a mi falunkba, az úgynevezett Nagyközbe (most Kálmány Lajos utca) akkor fúrták ott azt a szivattyús ártézi kutat. Ami falun nagy újság vót, mer azelõtt ilyen nem vót, csak gémeskutak. Mondták, hogy mëglássátok, begyün az az idõ, hogy fizetni këll majd az ivóvízért. Hát most má mëgértük azt, hogy valóba fizetünk a vízért, ami nem vóna baj, csak sokszor még pénzé se kapunk vizet." Idõ-meghatározó értéke van annak az emlékezésnek is, amelyet H. Kovács Mihály így vetett papírra: "Az 1910-es esztendõben, mint 6-7 éves gyermek láttam az elsõ repülést Makón, a Maros-parti csordajáráson. Akkor hetekig beszélték: Mögmondta a Teknyõkaparó jó elõre, hogy a repülõ embör röptiben fogja a madarat. Azt is mögjósolta, hogy sínen szuszog a ló nélküli, lõcs nélküli vaskocsi, oszt gyorsabban mögy, mint a lovas kocsi, oszt csirkét, rucát, libát gázol, oszt vérbe taposva otthagyja az úton. (Asztalos P. Kálmán, 1979.) Hasonló történeteket mondott el a csanádpalotai Asztalos P. Kálmán (1905 - 1989) a község falukutatója. Õ így tolmácsolta a Teknyõkaparó jövendöléseit: A hadgyakorlat idején repült elõször repülõgép, majd Zeppelin a község felett, és akkor elõhozakodtak a Teknyõkaparó jóslataival. Nagy Sándor bácsi mesélgette: édesapja már régen mondogatta a jövendõmondó szavait, hogy amikor ezek a vasmadarak repülnek, lepiszkítanak egyik-másik falura is, oszt a házak romba dõlnek. Az 1910-es években élõ palotai öregek a vonatot ördögmasinának nevezték. Kezdetben még a férfiak sem mertek fölülni rá. Amikor az Arad-Csanád-Egyesült Vasút 1884-ben Csanádpalota felõl Mezõhegyesig elkészült, Brengarten Henrik községi jegyzõ megkövetelte a községi elöljáróságtól (bíró, gazda, esküdtek, csendbiztos), hogy üljenek föl a vonatra, és mutassanak példát az utazásra. Voltak olyan esküdtek, akik inkább lemondtak tisztségükrõl, de nem ültek föl az ördögmasinára. Akik pedig elszánták magukat, élelemmel megrakodva léptek föl a vonatra, mert sose lehet tudni, hogy a masiniszta netán világgá szalajtja a szörnyeteget, és ki tudja, mikor kerülnek haza?!" Azt is mondta a Teknyõkaparó, hogy a kocsik az országúton úgy közleködnek, hogy ëgymást tapossák. (Zsupka János, 1979.) Az öreg Teknyõs megjósolta, hogy majd valamikor a kései utódaink majd meglátják a vasmadarakat repülni, és azok meg is tojnak, és akkor robban, összedûlnek a házak. (Lázár György, 1979.) A Teknyõkaparó az én apámnak mondta, hogy össze lësz úgy fûzve az egész ország dróttal, hogy na! (Fazekas Illésné, 1978.) Már gyerekkorunkba megmondta a Teknyõkaparó, hogy elgyün az az idõ, mikor az unokáink unokái ellátnak a világ minden részire, és oda is tudnak beszélni. (Barta István, 1979.) Az elõre látott, mög tudott. Mesélt arrul is, hogy olyan okos lösz az emböriség, hogy olyan gépezetöt gyártanak, amivel már önmagát meglátja, aki beszél. Hát ez a tévé, csak ûk nem tudták, hogy az tévé fog lönni. És ugyë bekövetközött. (Almási Imréné, 1981.)

A háború

Az igazi félelmet a háború jövendölése jelentette. A Teknyõkaparó jóslatainak zöme a háborúról szólt. A világot romlásba döntõ háborúról. Az Antikrisztus eljövetelét jósolta és a népek elkorcsosulását. Megjósolta az elsõ világháborút is. Amikor 1913-ban üstökös jelent meg az égen, már sokan igazat adtak a Teknyõkaparónak. A lelkek ösztönösen beleborzongtak a világ végét sejtetõ háborúk emlegetésébe. Ugyanakkor arra is rádöbbentek, hogy a világ csak akkor menthetõ meg, ha a szeretet uralkodik, és nem a gyûlölet. Mögjósolta a Teknyõkaparó, hogy az is a nagy vérös háborút jelönti, mikor a király autón robog körösztül Makón az országába. (Majsai Dániel.) Károly román király, a háború hírére átautózott a Szegedi utcán a hazájába. Az utca két oldalán embersorok csodálták az átrobogó gépkocsit, s a benne ülõ királyt. Mögmondta aztat mán régön a Teknyõkaparó: akkó gyün ránk az igazi nagy, vérös háború, amikó majd Makón ëgy utcába fölépül a harmadik templom is. Oszt ebbe majd az Úristen orgonál, a részög pallér prédikál, a vén vak szamár ministrál. (Kelemen Sándor.) Azonta a Teknyõkaparó, hogy a Vásárhelyi utcán három templom lösz egymás után. Tík még, fiaim, mögéritök majd, az oroszok begyünnek, oszt az orosz cár a középsõ templomhoz köti a lovát. (Apjok István, 1975.) Makón, amikor három templom lösz ëgy sorba, abba az évbe fog kiütni a világháború. (Börcsök János, 1979.) Úgy is lett. Szent László napján fölavatták az Újvárosi katolikus templomot. Azon a nyáron, júniusban ki is ütött a világháború. A Teknyõkaparó háborús jóslataiban jellegzetes az a szakrális hagyomány, amely erõsen kapcsolódott a középkorban elevenen élõ apokaliptikus szemlélethez, a Jelenések könyvének rejtélyes mondandójához. Érezték, tudták és várták a világ végét, hiszen elégtételt, a néphit igazolását jelentette azok szemében, akik az igazságosztó Jézus Krisztus eljövetelét várták. A szegények nevében mondott jóslatokban benne volt mindaz a fájdalom, keserûség, amely évszázadokon keresztül elviselhetetlenül nehezedett a kitaszítottakra. A háború jövendölése, a keletrõl sereglõ fekete sereg emlegetése mind a tragédia beteljesedését jelezte. A félelmetes fekete sereg keresztül megy az egész világon, nem állhat elébe senki sem. De hát ki lesz az? - kérdezgették adatközlõim. A nagy háború emlegetése azonban csak a múlt század hatvanas éveitõl kapott megfelelõ hangsúlyt, pedig akik a Teknyõkaparó szavait tolmácsolták, már a harmincas években is meglett korú emberek voltak. A Teknyõkaparó mögjósolta, hogy kelet felül gyün ëgy fekete sereg, ami elsöpri a népet. De jobb világ lösz arra, aki a fekete sereg után mögmarad. (Varga Józsefné, 1975.) Majd oszt akkó kelet felül gyün a fekete sereg. Az fog mögmaradni, vagyis annyi nép, aki ëgy szérûn elfér. A fekete sereg föllegeli a többit. (Juhász István, 1979.) Jósolta, hogy kelet felül gyün ëgy fekete sereg, és azok hoznak ëgy óriási gombolyagot, és eldobják körbe. Akik belül maradnak, azok maradnak életbe, a többi mind elvesz. (Csuhaj Mihályné, 1979.) Mögmondta, hogy a tizennégyes háború sëmmi, a másik háború sëmmi, a harmadik háború lësz a valami. Lësz olyan háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért a Rákos mezejin. Annyi nép marad mëg, hogy ëgy fa alatt elfér. De mikor a napkeleti bölcsek gyünnek, avval nem bír sënki. (Fejes József, 1975.) Möglássátok, keletrül elindul egy sereg, oszt egészen nyugatig mén. "Hát ezt mán mink is mögértük. Az oroszok gyüttek, oszt nyugatig möntek.” (Tóth István, 1988.) Aszonta, Kína, India nézik, hogy az európai tigrisek hogyan marcangolják egymást, és majd aztán gyünnek, mikó lëgyengülnek. Azt is mondta, hogy úgy mögritkul a nép, hogy úgy marad mint az aratásnál, mikor kaszál az embör, oszt néha elmarad ëgy szál búza. (Horváth Ferenc, 1980.) Ezek a jóslatok, jövendölések csak magánhasználatra "készültek" senkire sem tartozott, hogy mit mondott az elkövetkezõ háborúról a Teknyõkaparó. Magam is meggyõzõdtem arról, hogy az adatközlõk milyen nehezen kezdtek bele a visszaemlékezésbe. Mielõtt beszélni kezdtek, körülnéztek, vajon hallja-e õket valaki. A nagyéri Csonka Jánosné (1976) szavait is megõrizte a magnetofon: "Hát én azt is hallottam, esküszöm, hogy eljön majd az az idõ" De ebbül nem lösz tán valami, hogy engöm valahova vagy valamerre hívjanak, mert annál betegebb vagyok én! "Tiltott árunak" számított a Teknyõkaparó minden szava. Sok adatközlõmet gyûjtés közben arról kellett meggyõznöm, hogy nem kívánom szavait kiszolgáltatni másoknak. A Dócon élõ Kunszabó János szavait késõbb Makón is parancsba adták nekem, 1979-ben. "Zárja el addig [a magnetofont], ide figyeljön! Na most, ha maga ezt hangra fölvöszi, értse mög, akkor elmondják, hogy Kunszabó János mit mondott az öreg Teknyõsrül!" Az egykori politikai rendõrségtõl való félelem nagyon is érthetõ volt; tragédiák egész sora követte az ötvenes évek elsõ felében az "intézkedéseket". A nyolcvanas évek elején viszont változott a helyzet: a televízió elõtt õszintén vallottak. A pusztulás mértékérõl is jövendölt a Teknyõkaparó, sõt az utolsó csata színhelyét is megmondta. Ezek a jóslatok már közeli-távoli jövõt érintették. A földeáki Mészáros József (1979) sokaknak tolmácsolta a Teknyõkaparó szavát: Aki kint lösz a mezõn, és otthon hagyta a saruját, az në mönjön haza érte, mer elpusztul õ is. Tehát a sûrûn lakott helyek pusztulnak elõször, csak azok maradnak mög, akik kint vannak a mezõn. Az utolsó csata színhelyét Derekëgyháza határába tötte. Derekëgyháza határába van Ördöngös. Ott van ëgy hármashalom. Annak a tetejin van ëgy feszület. Odatérdel a két gyõztes, ott fognak imádkozni, annál a feszületnél. És ott még ëgy harc lösz, de hogy melyik gyõz, azt a Teknyõkaparó së tudta mögmondani. (Almási Imréné, 1980.) Majd lësz ëgy háború, a tizenhárom kútnál, legelõkútnál. Az pedig Debrecenben van. Majd mikó a ló a szügyivel taszította vért, akkó lësz vége a háborúnak. (Fejes József, 1975.) Valamikó lösz ëgy hatalmas csata, ahol a Maros-torkolat van. A fehér ló a szügyivel nyomja a vért. Hogy aztán az hun van pontosan, én së tudom. Hogy abba az idõbe hun vót a Maros-torkolat, mikor a Teknyõkaparó ezt mondta, nem tudom. (Csikós Pál, 1979.) Ahol a Maros a Tiszába folyik, ott lösz a legnagyobb vérontás. Olyanok lösznek a népek, mint az állatok. (Kószó Andrásné, 1979.) Jósolta, hogy gyünnek a vörösök, utána a sárgák. A szürke ló a szügyivel taszítja a vért a Vérmezõn. Annyi magyar marad meg, hogy ëgy diófa alatt elfér. (Tóth Mátyásné, 1975.) Azt mondta a Teknyõkaparó, hogy olyan idõ is következik, amikó bebújunk a fõdbe, mint a bogarak. (Sopsits Kálmánné, 1980.) A jövendölései között ma is emlegetik Makón: Szeged, Makó, Vásárhely; Lösztök ti még pusztahely! Asztalos P. Kálmán 1981-ben mondta el, hogy falujukban mit beszélnetek a régi öregek: "Hát elgyütt az a világ, amikor a mi tanyánk sincs már meg, sem az a három új tanya sem, amit akkor építettek. 374 tanya volt Csanádpalota határában, most csak 28 van. Annak a fele is romtanya. A többiben meg azért lakik ott az öreg, mert nem enged abbul, õ ott akar meghalni, mivel ott élte le az életét." Csak annyi ember marad meg, hogy ëgy körtefa alá odamenekszenek. Csak annyi ember marad meg. Majd lësz olyan év, hogy mennek, és ha tanálkozik valaki valakivel, megölelik ëgymást, hogy hát mégis élõlénnyel tanálkoztam. (Kovács Istvánné, 1975.) Csak annyi ember marad a földön, hogy ëgy körtefa alatt a pap elfér misézni. (Nyári Imréné, 1979.) Hát én is csak úgy hallombul mondom, el fog veszni a nép, fõként a férfi nemzedék. Akkor ha ëgy nõ mögtanál ëgy forgácsdarabot, akkor mögcsókolja. Arrul emléközik, hogy azt férfi csinálta, faragta valamikó. (Patai Pál, 1979.) Azt jósolta, hogy nem fegyverrel fognak háborúzni, hanem skatulyából szórják lë az átkot a népre, és sebösek lösznek. Még a hetedízigleni ivadék is el fogja örökölni az átkot. Sokáig majd azt gondoljuk, hogy az Isten csinálta ezt velünk, pedig nem az Isten, hanem a tudomány. (Simon Jánosné, 1972.) Aki aztán mögmarad, akkora területöt szánthat, amekkorát csak akar, mert alig lösz nép a földön. (Bálint Gyuláné, 1979.)

A világvége

A háború pusztítása és a világvége közeledte egyazon kérdést feszeget hogyan alakul a világ, az emberiség sorsa. Ezekben a jövendölésekben a táltoshagyományok, a bibliai képzetek és az egyéb jóslatok jól megkülönböztethetõ motívumrendszere fëdëzhetõ föl. A világvége biblikus motívumaiban a bekövetkezõ katasztrófa változatai lelhetõk föl. A félelemmel teljes jövendölésekben sokan megérezték a prófétai figyelmeztetést. Mítoszt és legendát teremtett szavaival a Teknyõkaparó, amikor a világ végérõl jövendölt. A világvége közeledtét nemcsak az emberek, hanem a természet is "megérzi", és a maga sajátos módján jelzi a tragédiát. Mikor az utolsó évek lësznek, a fák csak kizöldellnek. Errül tudjuk mëg, hogy nyár lësz. Mëg azt is mondta, hogy begyünnek olyan népek, akik istennek vallják magukat. (Varga Istvánné, 1981.) A Teknyõkaparó azt jósolta, hogy közeledünk ahhon, amikó a nyár mëg a tél ëgyforma lësz. Annyi lësz csak, hogy a fák kizõdülnek, de az idõ ëgyforma lësz. (Nagy András, 1980.) Akkor tudjuk mëg, hogy mikor van õsz, mikor lëhullt a levél. Akkor tudjuk mëg, mikor lësz tavasz, mikor kiderül. (Ludányi Venturné, 1979.) A világ végérõl aszonta, hogy hét évvel elõtte nem lösz esõ, nem születnek. Nagy lösz a mód, nagy lösz a rang. (Varga Józsefné, 1975.) A Teknyõkaparó újságolta, hogy milyen rendszer lësz, aztán milyen jó lësz az az embëriségnek. Majd elgyün az a világ, hogy majd nem születik, de halni hal. Mëg azt is hallottam, hogy nem terem sëmmi së, csak gaz. (Balogh Ferenc, 1979.) Akkor lösz vége a világnak, mikor së nem születik, së nem hal. És jósolta azt is, hogy nem köll a gyerök. A családszaporulat mëgszûnik. (Mészáros József, 1979.) „Az öreg Teknyõs olyan vót, mint az Úr Jézus. Mindënt tudott a világrul. Osztán annak, amit mondott történetet, az mind beteljesëdëtt."(Pataki Jolán, 1979.) Akkor lösz vége a világnak, ha majd a fehér ló a szügyivel taszítja a vért a Sümek-hídjánál. Ezt mondta a Teknyõkaparó. (Kurusa Józsefné, 1979.) A nagyapámtú hallottam, hogy û még a nagyapjátul hallotta, hogy ez a rendbeli nép nem éli mög a kétezer évet. Ezret él, de kettõt nem. A saját keze által gyártott fegyvertû fog elpusztulni. Pusztult már tûztül, víztül, de utóbb a saját keze által gyártott fegyvertül pusztul el. (Koza Jánosné, 1976.) Hát azt mondta, hogy elgyün a világvége. Azt mondják, hogy nincs Isten, mög nincs világvége. Van. És akkor fog ítélni Isten. Bladen-tó vagy Bladen-sarok, ott lösz majd egy oltár fölállítva. Ott fog ëgy pap misézni, és akkor fog a nép Istenhöz térni. Az a kevés nép, ami mögmaradt. (Hódi Györgyné, 1974.) Beszélte azt is, hogyha bekövetközik a világvége, akkó három napig sötétség lösz. Akkó nem gyullad ki së villany, së lámpa, semmi së, hanem mík gyertya hétször mög van szentölve, hét évbe, csak csupán az ég. Akkor lösznek nagy veszödelmek, villámcsapás, égiháború. Így vesz majd el a világ. Hát ezt a Teknyõkaparó mondta. Sënki a fõdön nem marad mög, hanem majd az Úr Jézus elgyün, az aztán majd mögítéli a rosszakat a jóktul. A rosszak mind elvesznek, a jók mög örökké fognak élni. (Terhes Illésné, 1972.) Azt mondta, hogy annyi lösz a hús, hogy mán ráunnak önni a húst. Majd a világ végözete felé. Hát mán most arra vagyunk. (Magyari Jánosné, 1981.) Hát azt is jósolta, hogy mindën utcasarkon kocsma lësz, mindën utcasarkon bót lesz, mindën utcasarkon kupleráj lësz. Még ezt is mëgjósolta. (Konrád Mihályné, 1975.) Akkó mög mikó mindön sarkon kocsma lösz, mindönütt csak isznak mög ösznek, akkó nemsoká vége lösz a világnak. (Takács Jánosné, 1963.) Az utolsó idõkbe, nem biztos ez azér, csak én mondtam, hogy már most, de úgy hallottam, hogy azt mondta a Teknyõkaparó, hogy az utolsó idõkbe mindég mënnek, hogy gyûlésëzzenek, hogy gyûlést tartanak. Oszt ez is mëgvan. Így tartották a régi öregëk. (Bárdos Andrásné, 1973.)

Erkölcsi visszásságok

Az erkölcsi kérdések a múlt században fontosabbak voltak, mint napjainkban. A paraszti erkölcs fölbomlása, a vallás mellõzése lélektani katasztrófát jelentett az öregek számára. Az öregek magukra maradtak, a fiatalok a városi szokásokat majmolták, dívott a szerelmi szabadosság. A szocializmus idején a Teknyõkaparó jóslatai fölerõsödtek, az egykori meghitt családi élet rövid idõ alatt részeire hullott. Egyre nagyobb jelentõséget tulajdonítottak a jóslatoknak, a jövõ megismerésének. A családok széthullását leginkább a nõk és gyerekek viselkedésén lehetett lemérni. A magukra hagyott öregeket nem csak a társadalmi változások sújtották, hanem a szeretetlenség is. Nem véletlenül jósolta a Teknyõkaparó, hogy a világ el fog korcsosulni. A züllést, az elaljasodást vélték fölfedezni a szülõk, ha megtagadták az anyagiakat a fiataloktól. A családi erkölcs széthullása, megszûnése nagy zavart idézett elõ a parasztság életében. Az anyagi jólét, a társadalmi lehetõségek megváltoztatták a családok hagyományos életét. Az öregeket a fiatalok magukra hagyták, a gyerekeket pedig a saját elképzeléseik szerint nevelték. A fiatalok korlátlan szabadossága visszatetszést és megbotránkoztatást szült a korosodó nemzedékekben. Az a répavirág, ami kinn van az utcán, abba vót az sárga. Vót ilyen nagy virágja, oszt tele vót pirossal. A Teknyõkaparó mögmondta, hogy mire kimögy belölle a piros, akkorára mán nem lösz szégyön. És ez így is van. Nem tudnak a nõk szégyönt. (Lajos Istvánné, 1979.) "A sárgarépának nem lësz közepe, a lánynak nem lësz sëmmi szégyëne. Ez igaz. Édësanyám mondta, nézzétëk hogy fogy a sárgarépa közepe, nem is lësz a lányoknak szégyëne. Hát mán most igazán nincsen semmi së. (Tóth Sz. Katalin, 1975.) A Teknyõkaparó azt mondta, majd möglátjátok, lányaim, mikor ez a pirosság kimúlik a répának a közepibû, akkor a lányoknak së lösz szégyöne. De úgyis van. (Horváth Józsefné, 1974.) Amit idáig mondott, ez még mind beteljesödött. Azt is mondta, hogy nem ismernek szégyönt a nõk. Az utcán foglalkoznak. Szemérmetlenködnek. Oszt má az is beteljesödött, igaz-ë? Osztán mög vót a miniszoknya, ha lehajult, kivót neki a valagája. (Bálint Gyuláné, 1979.) Majd én mögmondom, mit hallottam. Ha az ökörfarkkóró a hegyéig kivirágzik, a lányok nem tudnak szégyent. És ki is virágzott az ökörfarkkóró a hegyéig, 1970-ben teljesen ki vót virágozva. (Bárdos Jánosné, 1980.) A makói Németh Miklósné (1979) szerint: - Áááá! Ëgy szömet së szégyöllnek! Hát én mög möntem, osztán mûködtek ottan. Én mög nem tudtam, kéröm, hogy én ott mék el. Hát mit tudtam én, beszélgettek ott a kapuba. Kint az utcán. Hát mûködtek. Én arra möntem, nem is szóltam. "Fene ögye mög azt a vén disznó anyádat, aszongya, még erre mertél gyünni?! Hát, mondom, erre lakok. Erre laktam, akkó nem möhetök másfele." Az erkölcsök változásáról Asztalos P. Kálmán is mondott egyet és mást: "Azt is mondta a Teknyõkaparó, hogy az erkölcsök megromlanak. És bizony oda lyukadtunk. Én magam is emlékszem rá, az 1914-es világháború elõtt egyetlenegy válás volt Csanádpalotán, noha ötezernek felül volt a lakosságnak a száma. A 14-es háború után pedig bekövetkezett, hogy váltak, gyakran százával is! Hát hogy romlottak-e a nõk, nem romlottak, hogy öltöznek, mint öltöznek, ez már a divattal jár. Abba az idõbe is vót divat. Aki abban az idõben, asszony, slafrokot, tehát olyan szoknyát viselt, vállon túl leig ért, bokáig, azt ringyónak nevezték, mert hát nem rëndës szoknyába járt. De arra a világra még én is emlékszëk, amikor a bicikli kezdëtt elterjedni Csanádpalotán, és ha ëgy nõt mëgláttak biciklizni, arrul aztán lëintették, ez mán aztán nem nõnek való." Tele vót a vadrépának a virágja olyan bordóval. Aszonta, ahogy az majd fogy ki, a nép úgy fajtalanul el. Úgy lösz majd, hogy hát az úton is, mint a kakas a tyúkot. De hát odaérünk mán vele. Hát nem úgy van? (Hódi Ferencné, 1974.) Mög azt is mondta, hogy nem löhet kiválasztani a férfit a nõtül, mer a nõ is nadrágba jár, mög a férfi is. Mög hát fényös fogak lösznek. Ezt mondta a Teknyõkaparó. (Sövényházi Józsefné, 1979.) Hogy hát mi lösz az utolsó idõkbe. Milyen változások lösznek. Hogy járnak a fiatalok. Kurta ruhába mög nagy hajjal. Akkó mán közelödik a világ vége, amikó má ezök történnek. (Török Antalné, 1975.) A Teknyõkaparó mögjósolta valamikó, hogy mindön sarkon bót lösz. Mög úgy járnak a nõk, mint a férfiak. Nem löhet mögismerni, hogy mík a nõk, mög mík a férfi. Begyün az az idõ, hogy a fiú az apa ellen, a lány az anya ellen mögy. Annyira el lösz korcsosodva a világ, hogy ezök egymást még mög is verik. (Ilia Györgyné, 1975.) Azt jósolta, hogy a csecsemõket bársonyba, selyömbe öltöztetik, oszt ördögöt ültetnek a szívébe. (Mócsa Mihályné, 1979.) A visszásságokról Gémes Pálné (1979) a következõket mondta: "Mindönki tele van idegrohammal. Szalad, hajt, de annyira, hogy csuda! Kérdözöm én, az asszonynak nem vóna otthon dolga? Röndbe tartani a lakást, és a férjét, a családot? Ennyi elvált, ennyi hitehagyott! Még ezt is belekapcsolta az öreg Teknyõs, pedig látja, ezt má kihagytam. Él három hétig a férjével, és már odébbáll. A gyerek ott a nyakba. Az ártatlan sikoltozik: ki az anyja, ki az apja?!

Társadalmi változások

Nehéz évszázadokat éltek meg a makóiak a Maros partján. Ám nemcsak a víz sarcolta õket, hanem a szegénység is. Egy igazságosztó királyra vártak. Nem véletlenül jósolta eljövetelét a Teknyõkaparó. Mögmondta a Teknyõkaparó, majd elkerül erre a vidékre a szögényök királya. Mög ëgyször vót mán erre király, Attila. Û is elmúlt. Rúla nem is beszélnek, de ez a szögények királya lösz. Gyün majd vele nagy bottal ëgy mészáros gyerök, amék a szögénynek nagyobb darab húst ád. De azután majd háborúskodás lösz, majd mög béke. Az mög nem lösz béke, csak vérös végin: vérös vége. A szögénytül azt a kis húst is elvöszik, ami a nagy hús elõtt vót. (Széll József.) Az adatközlõ még hozzáfûzte: "Nagyon rég vót ez. Tanultabb emböröktül hallottam, Dózsa György király vót ez, a nagy botú mög a papja." Hogynë tudnék rúla. A pusztán a juhászok is emlögették. Az én apám, öregapám is beszélt rúla. Jóelõre mögmondta a Teknyõkaparó, hogy Nagycsanád hírös hely, mer oda király látogat el. Papja nagy bottal gyün vele. Nagy darab húst kap a szögény nép tülle. A királyt mögégetik tüzes trónon, a húst mög visszavöszik, a népet szétkergetik. (Boros Gergely.) Dózsa György nevének emlegetése Makón és környékén mindig forradalmi tettnek számított. A szegények bizodalma volt. A remény és az igazság ígérete. A parasztkirály története az egész országban ismertebb, a Maros-parti Bökényben pedig különösen az, hiszen az ott található domb rejti " a helyi szájhagyomány szerint " Dózsa harcosainak csontjait. A domb oldalából a mai napig kerülnek elõ csontok, koponyák" Hogy mi a valóság, arra senki sem tudja a választ, aminthogy azt sem bizonyította senki, hogy a szeged-alsóvárosi temetõ õrizné Dózsa fejét. Különös embör löhetött ez a Teknyõkaparó, csak Dózsa Györgyrõl, a parasztkirályról, az árvizekrõl, a fosztogatásokról, a negyvennyolcas szabadságharcról is csak annyit mond, hogy: majd elgyün egy másik "jóbeszédû" embör, az is jót akar a szögény emböröknek, de akaratának vérös vége lösz. (Széll István.) A Teknyõkaparó azt is mögjósolta, hogy hiába olyan jó embör a Návay uraság, Rózsa Sándor mögsarcolja. És mög is történt. (Antal Antal.) Azt is megmondta a Teknyõkaparó, hogy vége lösz a bujdosó bëtyárok világának, osztán majd az úri bëtyárok gyünnek, azok aztán felmënnek lakni az emeletre. (Kodrán János, 1979.) Dózsa György, Rákóczi Ferenc, Rózsa Sándor emlegetése egyet jelentett a társadalmi igazságra való vágyakozással, a gazdagok megbüntetésével, a szegények megvédelmezésével. Hogy ez a Teknyõkaparó ki vót, ezt nem tudta mögmondani sënki az égvilágon! Az én nagyanyám 1914-be halt mög. Kilencvenkilenc évet élt, kilenc hónapot, de û së tudta mögmondani. Csak azt mondta, hogy fiaim elgyün az az idõ, hogy a föld mög fogja tagadni a termésit, és a Vásárhelyi utcán nem tudom, hány templom lösz. A híd mikor lösz fölrobbantva, és a hidnak a végin ëgy bíró lösz fölakasztva. Ëgy Mihály nevû bíró. Akkó lösz vége a háborúnak. (Somodi Mihály, 1979.) Akkor azt is mondta, hogy a makói Maros-hídon lösz ëgy Vas nevû bíró fölakasztva. De hát az még nem vót. (Lengyel Bálint, 1976.) A második világháború elõtti vélekedéseket idézték azok a jóslatok, amelyek a szegény nép gyõzelmében reménykedtek, és az úri világ végét jövendölték a Teknyõkaparó szavainak tolmácsolásával. Mög azt is mondta a Teknyõkaparó, hogy akinek nem lösz kérges a tenyere, azt mán büntetik, vagy nem tudom, mit csinálnak vele. (Kurunczi József, 1979.) Akinek kérges a tenyere, azt nem bántják. Mán ez errül a világrul szól, de aszongya, akinek nem lösz kérges a tenyere, azt mind elpusztítják. (Bódi Pálné, 1979.) Mög azt is mondta, hogy akkor lösz majd jó világ, mikor keletrül a fekete sereg idegyün, és a jó kabátot elcserélik a rosszért. Olyan állapot lösz. Lëtagadják, hogy neki jó kabátja van, oszt odaadja a roszért az újat. (Mágori Sándor, 1979.) Foggal születött ez a Teknyõkaparó, azé vót ilyen tudós. Azt is mondta, hogy majd lösz ëgy akol, ëgy pásztor. (Szalma Gyuláné, 1979.) Én is csak a nagyanyámtú hallottam rúla. Û mondta, hogy majd akkó lösz ránk jó világ, amikó ëgy akol, ëgy pásztor lösz. Hát hogy mekkora világ lösz akkó, vagy milyen lösz az a pásztor?! Különben írást nem tudok, nem is tudom magam kimagyarázni. (Sebõk Antalné, 1980.) Azt mondta, hogy egészen mög fog változni a világ, mikor mán nem lösz háború, hanem béke lösz a földön minden országban, és ëgy uralom alá kerül az egész világ. Akkó möhetnek szabadon az országokba. Mindönki. (Balogh Zsófia, 1980.) A begyûjtés, a rekvirálás idõszakát tragikus körülmények között élte meg a falvak népe. Azt mondja az én apám, hogy a Teknyõkaparó itt járt a tanyák között. Mögjósolta az elsõ és a második világháborút. Mög, hogy elgyün az az idõ, hogy a fõdeket elvöszik a gazdáktól, és nem lösz csak ëgy tulajdonos. Azzal dolgozik az összes nép. (Tokai Sándorné, 1964.) Osztán jegyre ösztök. Földeitöket, házaitokat elvöszik. A kisgyerökök selyömbe, bársonyba lösznek öltözve. (Sarjai Mihályné, 1973.) Azt mondta az öreg Teknyõs, hogy a kenyeret mögbélyegzik, és úgy osszák szét a nép között. Ezt hallottam. (Kovács Sándor, 1979.) A Teknyõkaparó jövendölései csak a 20. század közepéig számítottak forradalmi tettnek. Egyértelmû politikai értékítélet nem volt közöttük. Azért is hatott meglepetésként, amikor Maroslelén hangszalagra vettem Tóth István szavait. Bebizonyosodott, hogy a Teknyõkaparó ma is él, és újra megfogalmazza a véleményét. Vagy ha nem õ, akkor a Maros-parti népek vélekedése fejezõdik ki jóslataiban. Majd mögtudjátok, hogy olyan világ lösz, hogy a nappali rablók házrul házra járnak, és a gazda nem mer szólni semmit. Azt visz el az a nappali rabló, amit akar. A gazda nem mer szólni! Hát a Rákosi-idõ alatt vót, ugyë? Aki ezt érte. Vót olyan hízó, hogy ëgy hízó vót, és odamönt a végrehajtó, és húzták kifelé az ólbul, tötték a kocsira, osztán akkor az asszony sírt-rítt, a gyerökök jajgattak, ne vigyék el, ne vigyék el! És elvitték. Úgy ám! Osztán akkó majd mögén lösz ëgy olyan világ, hogy az embörök mán helyregyünnek, de majd ëgyször, majd mikor a Lucifer bandájai házrul házra járnak, hogy mentül több emböröket az û sátra alá táborozzanak. Hát az agitálók vótak, higgye mög! Maga érte-ë az agitációt? Házrul házra jártak, öten-hatan, de azok, ahogy begyüttek, elkezdtek hazudni, azok míg el nem möntek, mindég hazudtak. Osztán akkó aláírtunk. Odaadtunk kocsit, lovat, földet, mindönt. (Tóth István, 1988.) A történethez tartozik Tóth István vallomása: "Hát oszt ëgy embör, répásháti embör vót, oszt ëgymás mellett vót a háztájink. Kapálgattunk, oszt beszéli, hogy mikó ûnáluk agitáltak, hát mögbeszélték a szomszédok, hogy nem írunk alá. Hát nagy, erõs embör vót, û szólalt föl elõször, hogy nem írunk alá. Az iskolánál köllött aláírni, ott össze köllött mönni az emböröknek. Û szólalt föl. Micsoda? Ûtet kikísérték ëgy másik helységbe. Ott mög az ajtón kívül ëgy nagy suba vót fölakasztva. Hát ahogy ûtet bekísérte, az olyan fiatal ávéskatona löhetött, mondja, hogy maga mér nem ír alá? De odalép majdnem a lába ujjára, a lába fejit tapossa. Aszongya, nem ütsz tán mög, fiam? Nagy erõs embör vót. Aztán, aszongya, én is közelébb léptem. A subát mög odakint pufolták. Ütötték, pufolták a subát. Hát mire kimöntek, mind aláírt. Hát ilyet csináltak az agitálók."
(forrás: csaba-vezer.freeblog.hu/archives/2008/11...vendolesekprofeciak/

.
Teknyőkaparó - Világvége jóslat Teljes film 1979 - 64 perces film