Húsvéti elõkészületek,- húsvét - és egyéb

Húsvét, feltámadás

Éjszaka, sötétség, csend... A halál csendje... De ahogy múlik az idõ, s peregnek a percek, az órák, egyre erõsödik az a bizonyos másik Csend: az Élet csendje.

Még mindenki alszik, csupán két-három jeruzsálemi házban gyullad világosság. Mozgolódás, edények koccanása, kendõsuhogás. Asszonyok fésülködnek, öltözködnek türelmetlenül, szipogva, meghatottan. Vége a szombatnak... Valahol, a Golgotához közel, kakas készül elfogadni Kedron patakon túli társa kihívását. S lám! Különös csillag uralja a hajnali égboltot! Fénye átragyog apró házakon, a Golgotán, Jeruzsálemen, Palesztinán, sõt, átöleli az egész kozmoszt... Egészen más, mint 33 évvel ezelõtti testvére... Különös... Mintha ma minden olyan más lenne... Mintha a természet erõi valami titkos összeesküvést szõttek volna, melynek a hajnalban útnak induló asszonyok egyszerûen áldozataivá válnak... Igen, valami történt! S ahogy lassan egyre feljebb kúszik a Nap a horizonton, feltûnik egy útkeresztezõdés, asszonyok találkoznak. Csendesen zengõ, olajok illatával keveredõ hangjuk különös elegyet képez a jeruzsálemi úton. De állj! Mi ez? Ki mozdította el a követ? S hova tûnt a holttest? Ki ez a fehér ruhás ifjú? "Ne féljetek! Feltámadt, nincs itt! Menjetek, mondjátok meg a többieknek is!" S a türelmetlen kíváncsiság, mely legyõzi a hajnali álmosságot, most riadt csodálkozássá, emberfeletti erõvé növi ki magát. "Apostolok, tanítványok! Keljetek! Feltámadt! Üres a sír! Nincs már ott! S mi ennek tanúi vagyunk!"

Igen, érdekes érzés ez... Elõször riadtság, félelem, majd megnyugvás, béke, öröm... Húsvét öröme, az Elsõ Vasárnap öröme! Ez már többé nem a zsidók pászkája: ez már a keresztények húsvétja: Jézus feltámadt! S milyen érdekes! Jézus feltámadása, a világ legmegrendítõbb, a történelem egyedülálló eseménye csendben történik. Ez az Élet csendje. S éppen ez a legnagyobb esemény rá a tanú, hogy egyetlen feltámadás sem történik látványosan, hanem csendben, de megállíthatatlanul. A lelki életben is ez a törvényszerûség valósul meg. Ma is vannak nagy megtérések, de ezt nem kiáltják világgá az újságok. Az irgalmas szamaritánus ma is járja a világ országútjait, csak nem kísérik fotóriporterek. S ez a gondolat képes új optimizmussal eltölteni csüggedt lelkünket ezekben az apokaliptikus idõkben, amikor úgy tûnik, hogy jórészt csak halál vesz körbe minket és nem feltámadás. De hiszem, hogy nem így van, csupán tiszta szem kell hozzá, hogy meglássuk: Krisztus ma is feltámad, és itt áll közöttünk! A kérdés csak az, hogyan képzeljük el õt... Mert az igazi húsvét nem az üres sírral kezdõdik, hanem amikor Jézus valami módon, titokzatosan beleszól az életünkbe. Amikor megkövesedett szívünkrõl lepattannak a zárak! Zárak, melyek elzárnak valakitõl és bezárnak valamibe. Egy sajátos énközpontú életbe, melybe Jézust csak egyszer-kétszer engedjük be, akkor is csak életünk pereméig... Barátaim! Az igazi Húsvét ott kezdõdik, ahol Jézus a zárt ajtók ellenére megjelenik középen, életünk közepén, és így szól: "Békesség nektek!" - mert ebben a békességben maga Jézus van jelen!
(szerzõje ismeretlen)

.

Várva vártam az URAT, és õ lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás vermébõl, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az URAT, és bíznak benne. (Zsolt. 40)

Szabadulást! A pusztulásból, a nyomorból hoz ki Isten minket, ha várakozunk elõtte!
Várom a Te szabadításodat, Oh Uram! (Zsolt. 119)
Mikor várakozunk elõtte buzgón, Õ megerõsít minket, sziklára kerülünk. Várom az URAT, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az õrök a reggelt, mint az õrök a reggelt. Bízzál, Izráel, az ÚRBAN, mert az ÚRNÁL van a kegyelem, és gazdag õ, meg tud váltani. (Zsolt.)
A lelkünk várakozik Istenre. Milyen állapotban van a lelkünk? Mivel van tele? A legfantasztikusabb állapot az, amikor a lelkünk is tudja várni az Urat, és vágyódik Isten után, és az Õ ígéretei után. Dávid mindig szólt a saját lelkéhez is.

Jézus azt tanítja, hogy a szellem kész, de a hústest erõtlen. Eredetiben a jelentései: készséges, vágyakozó, kívánkozó, kedve van, vágyódik megtenni valamit, buzgó, lelkes, bátor, harcra kész. Erre az igére mindjárt vissza fogok térni.
Azt kell megértenünk, hogy ha Isten azt mondja, hogy várakozzunk valamire, akkor az nála soha nem passzív várakozást jelent. Ez egy titok.
Az Úrra való várásban bizalom, kitartás, állhatatosság van.
Csendes várakozás, erõs nyugodt bizalommal, vágyódás Isten jelenlétére és erõsen várakozni rá, készülni, a szíveink összefonódásából fakadó egyesülésre. És ez az, ami képessé tesz minket, hogy örököljük az ígéreteket. Akik az Úrra várnak, azok örökölnek. Tehát nemcsak örökölünk, hanem birtokolunk!
Vissza kell emlékeznünk Isten ígéreteire, és buzgón várni ezeket! Õ nem ember hogy hazudjon, ha ígért valamit, azt beteljesíti! A hit hõsei vártak.

Ami miatt nem tudunk várakozni az Úr elõtt, az legfõképpen az ó természetünk bûne&. Akik nem tudnak leszámolni a testükkel, kívánságokkal, azok nem tudnak várakozni Istenre. De még emberekre sem tudnak várni. Mindent azonnal akarnak. A jellemükben nem tudott kiformálódni a Szellem gyümölcse. Aki várakozni tud, az békességben is van. Szelíd is egyben. Az igazi várakozó szívet a Szent Szellem tudja kimunkálni bennünk. Õ a kulcs a szellemben való járáshoz. Ha valaki jó kapcsolatban van a Szent Szellemmel, akkor Õ úgyis el fogja vinni erre az igazságra, és várakozni tanít. Hogy kell várnotok, sõt siettetnetek az Isten napjának megjelenését, mely miatt az egek égve feloldódnak majd s az elemek égve megolvadnak. Új egeket és új földet várunk az õ ígérete szerint, melyekben igazságosság lakik. (2,Péter 3,12-13)
S a mennyekbõl a Fiát várjátok, kit õ a halottak közül feltámasztott, tudniillik Jézust, ki minket az eljövõ haragból kiragad. (1.Thess. 1,10)
Forrás: Tóthné Kállai K
részlet

.

A GOLGOTÁN
Kárász Izabella:

Ki ott találkozott Vele,
Az találkozott igazán!
Hasonlatos lesz a szeme
Azéhoz, ki ott függ a fán.
Vérverejtékes éjszakák
Ûzték oda egy reggelen,
S azóta fenn a Golgotán
A kereszt alatt jól pihen.

Ki ott találkozott Vele,
Az tartozik Hozzá csupán!
Nem tagadja meg sohase,
Inkább mellette függ a fán.
Míg benne Krisztus testet ölt,
Nem fáj az ácsolók szege: -
Az találkozott igazán,
Ki ott találkozott Vele!

S ki érzi át


A Golgota hegyén áll Jézus,
és Lelke most múltat idéz;
Mint óvta - védte útját
a vigyázó, Atyai kéz.

Betlehem csillaga fénylik még,
de már a jászol a ködbe vész,
csak egy tej-szagú, halk dal rebben,
s a ringató, Anyai kéz...

Száz utat õriz a lába,
s ezer áldást a kinyújtott kéz,
de mindez csak álom. Csak emlék,
- Már csak a Hegy van, s a Kereszt, A nehéz..

Arca most Ég fele fordul,
és Lelke a Jövõbe néz;
hová hull kiontott Vére..
- Kit áld a szög - tépte kéz...

Kiért ver végsõt a Szíve ?
Ki az, ki a Keresztre néz ?
Ki hallja meg hívó hangját ?
- S ki érzi át, a Kereszt míly nehéz...
(Tandari Éva)

.

2013.03.


H Ú S V É T
/ Bartók L . /

Karácsonyra jön a Húsvét, életre a halál,
Születésnek víg ünnepe most bánatot talál.
A Golgota legtetején áll három feszület,
Középsõn az Isten Fia, szenvedve is szeret.


Hogyan jutott el odáig, hogy ez lett a sorsa ?
Tanított és csodákat tett, nem figyelt a rosszra.
Pilátus a kezét mossa, ám választ õ sem ad,
Érzi belül, rossz döntést hoz, ha ártatlant kiad.


A zsidó nép üvölt, tombol, feszítsd meg, feszítsd meg !
Vére rajtunk s gyermekünkön, megérdemli, tedd meg !
Nekünk nem kell olyan király, ki esendõ, szegény,
Mi egy új Messiást várunk, aki erõs, kemény.


Krisztus szenved a kereszten, s a Golgota hasad,
Halálakor ketté válik, két darabra szakad.
Eltûnik a Nap az égrõl, elsötétül a tér,
Isten jelzi a magasból, hogy Fia visszatér.


Elmúlik a nagyszombat is és eljön vasárnap,
Magdolna a sírhoz indul, arca csupa bánat,
De a sírnál egy angyal szól: nincs itt akit keres,
Feltámadt az Isten Fia, a sírhely már üres.


A Megváltó testet ölt és megjelenik újra,
Apostolok csodálkoznak, nem vártak az Úrra.
Egész testét elborítják a gyógyuló sebek,
Tamás az, ki kételkedik, de gyõznek a hegek.


Eljött a nap, s az Úr Jézus Istenhez mennybe szállt,
Megváltotta a Föld népét, küldetése lejárt.
Féltõn nézi a világot és ha kérjük segít,
S egyszer eljön megítélni, ki nyerõ, ki veszít.


Ez az ünnep nem szomorú, csak szent és gyönyörû,
Harmadnapra feltámadás, borúra jön derû.
A halálunk nem elmúlás, s ha testünk bevégzi,
Vár reánk egy szellemvilág, tovább fogunk élni.