Bõjte Csaba a Dévai árvagyerekek megmentõje (írásai, elmélkedései)

Rövid elõzmény

Erdélyben, mai határainktól alig 160 kilométerre, ahol kiégett, ablaktalan, ajtótlan salétromos panelházakban gyermekek tengetik az éhhalál szélén életüket, néhány év alatt egy kis édenkert született. 1992-ben kezdõdött, amikor a dévai utcákon éhesen és piszkosan kóborló árva gyermekek feltartott kézzel kéregetõ kántálására valaki egy öleléssel válaszolt.

Böjte Csaba ferences szerzetes és az árva gyerekek az elhagyott, romos dévai kolostor lakatjait leverték, és lépésrõl lépésre új otthont teremtettek maguknak. Ahogy a szükség dagasztotta az itt élõ gyermekek számát, úgy lett a szomszédos panelházakból nevelõcsaládok otthona, óvoda, a kolostorból iskola.
S az álmok, tervek melyek oly szélsebesen terebélyesednek, -az emberi képzeletnek elképzelhetetlen módon- lassan-lassan mégis megvalósulnak. Déva Csaba testvér nyomán- az adakozó emberi szeretet és összefogás jelévé lett.
A gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az meg menekült.

Sokan itt találkoznak elõször folyóvízzel, fésûvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Itt szinte minden a nagylelkû emberek adakozásának gyümölcse, ami nélkül a gyermekek otthona néhány hét alatt összeomlana. Alapítványunkon keresztül több ezer segítõkész és nagylelkû ember segítette Csaba testvér gyermekmentõ munkáját, melynek nyomán a sohasem elegendõ férõhelyek mellé újabbak teremtõdnek.
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki szívesen bekapcsolódna munkánkba, imájával, adományaival, anyagi áldozatvállalásával, s ezzel segítené gyermekeink felnövekedését.
A szükség nagy. Több ezer gyermek várja állomásokon, utcákon, tereken, nyirkos, hideg falak között, hogy valaki lehajoljon hozzájuk, és megölelje õket.
(Forrás: dévaigyeregek.hu Szerzõ: Hegyi János 2005.)

Úton hogy megszüljük a magunk szeretet himnuszát!
Bõjte Csaba 2007-05-20

Sokszor kértek, hogy foglaljak állást a világunkban lévõ rosszal, ellenségeskedéssel kapcsolatosan. Írtam egy pár gondolatot, szeretettel megosztom.

Kinek van igaza? Én nem szeretnék belevegyülni egyik oldalon sem az igazságért vívott küzdelembe, mert én azt látom, hogy Saullal, a rosszindulatú, gyilkos szándékú zsidóval Jézus párbeszédet kezd: "Saul, Saul miért üldözöl engem?". És a párbeszéd odáig fejlõdik, hogy Saulból a népek apostola lesz, Szent Pál is megírja a csodaszép Szeretet himnuszát. Jézus nem elítéli, hanem felszabadítja a bûnben, a sötétben élõ embert, szabaddá teszi a szeretetre, a bizalomra, a jóságra.

Ez az út az egyetlen járható út! Számomra az emberek nem statikus, ércbe öntött, merev entitások, hanem a fény felé hajló, igazságot keresõ, dinamikusan fejlõdõ, maréknyi porból született Isten Gyermekei. Hiszem, hogy mindannyian vágyunk arra, hogy kibontakozzunk, virágot, gyümölcsöt hozzunk, hogy így életünknek értelme, nemes célja legyen. Az lenne a fontos, hogy a párbeszéd által segítsük egymást, hogy mindenki írja meg a maga Szeretet himnuszát.

Meg vagyok gyõzõdve, hogy Isten teremtette szép világunk elég nagy, van itt hely bõségesen mindannyiunknak. Abban is biztos vagyok, hogy jóságos mennyei Atyánk jól feltarisznyázta a világunkat, van elég vasérc, réz, szén, kõolaj, jutna mindannyiunknak, ha bölcsen és testvéri szeretettel használnánk fel azt. Világunkat, mint egy óriási puzzlet képzelem el, megvan itt minden, csak a gonosz egy kissé összezavarta a darabokat, de nekünk nyugodt, békés munkával, szépen sikerülhet, sikerülnie kell mindent helyrerakni. És ez szép dolog, férfihoz méltó élet, számomra szebb, mint egy tökéletes kész világot szájtátva szemlélni.

Jézus Krisztus azt mondta: "Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom." Igazából az én reményem ez a mindmáig munkálkodó Isten, mert azt el tudom hinni, hogy az én, a te munkád értelmetlen, céltalan üres lötyögés, de azt, hogy a teremtõ Isten mindig a szeg mellé ütne, azt nem. És mi mindannyian ennek a teremtõ Istennek a kisebb - nagyobb munkatársai vagyunk. Hiszem, hogy minden nyafogás, siránkozás ellenére a világunk elõre halad, és kibontakozik. Természetes, hogy kinövünk egy-egy cipõt, ruhadarabot, társadalmi szokások, valós, vagy vélt értékes beidegzõdések dõlnek körülöttünk halomba. Az emberiség nagy fájáról népek, nemzetek törnek le, és semmisülnek meg, ha nem tudnak rugalmasan megújulni, elõre nézni, de ez nem a világ vége. Hiszek a kibontakozó gyõzelmes életben, mely tudatosan a fény felé tör, a fény felé, melynek a neve: õszinteség, igazság, szolidaritás, élet, szeretet, Isten.

folytatása a következõõben

folytatása az elõzõnek

Nem hátrafelé kell nézni. Valóban értékes, megszokott, hozzánk nõtt ruhadarabokat kell az emberiség levessen. Jézust megfeszítették, mert mint ideje múlt ruhából kilépett az Ószövetség megannyi évszázadokon keresztül csiszolódott hagyományából, szokásából. Számára egyetlen érték amelyhez föltétlenül ragaszkodott, a szeretet parancsában megfogalmazott Isten és ember szeretet. Szereti a mennyei Atyát, bízik benne, a kereszten is kezébe ajánlja a lelkét, és hisz az Isten által teremtett emberben, annak jóságában, ezért kér nagypénteken számunkra bocsánatot: "Bocsásd meg nekik atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek." Úgy gondolom, hogy nekünk is, csak a Krisztus által elfogadott és az Újszövetséget jelentõ szeretet parancshoz kell feltétlenül ragaszkodnunk. Minden más elengedhetõ: a múlt sérelmei, országok határai, kiürülõ intézmények tekintélye, minden. De még a szertartások, szokások, hagyományok, megannyi beidegzõdés mind mind csak eszköz, mankó, mely által a szeretet útján tovább mehetünk. Az út a fontos, és nem a jármû.

Én nem ünneplem meg, de még gyásznapot sem tartok azon a napon, melyen apámat elhurcolták a kommunista verõ legények, hogy börtönbe zárják, összetörjék, megöljék. Nem tartom meg ezt a napot, mert Krisztus azt kéri, hogy bocsássunk meg hetvenszer hétszer, és ez szabadságot jelent nekem. Szabad vagyok, mert nem kell magammal hurcolnom ezt a szörnyûséget. Jézusnak egyetlen parancsa a szeretet parancs. Nekem lököttségnek tûnne, ha egy házaspár évente megtartaná azt a gyásznapot, mikor jól összevesztek. A lényeg az, hogy szeressék egymást, és a házasságkötés napját ünnepeljék meg, a gondokat, nehézségeket, maréknyi porságukból fakadó gyengeségeket alázattal bocsássák meg egymásnak. Nem lehet évrõl évre tragédiákat ünnepelni, unokákon számon kérni a nagyapák által elkövetett sérelmeket. Úgy gondolom, hogy a sok lamentáció, siránkozás, ellenségeskedés helyett elõre kellene néznünk. A múltat, és annak minden akarva vagy akaratlanul okozott sebét, fájdalmát, kellene hagyjuk, hogy az idõ begyógyítsa, s nekünk az elõttünk álló feladatokra kellene koncentráljunk.
A kiengesztelõdések új ünnepeit kellene alázattal megszervezni.

Elõre kell nézni, tovább kell mennünk egyénileg is, de közösségileg is. Az emberiség nem érte el a lelki, szellemi, anyagi fejlõdésének a csúcsát, nem értük el a plafont. Hiszem, hogy van tovább, az emberiség létével irt szeretet himnuszt még nem fejeztük be, az csak Isten országának beteljesedésével ér véget. Hihetetlen távlatok vannak elõttünk, az ember szinte beleszédül ha elõre néz, de félnünk nem kell, mert magunk elõtt láthatjuk gondviselõ Istenünk karjait. A félelem megbénít, a remény, a gondviselõ jóságban vetett hit szárnyakat ad.

Jézus Krisztus nem pánikol sem nagypénteken, sem húsvét vasárnapján. Békés nyugalommal megy a szeretet útján, mert hisz a szeretet végsõ gyõzelmében. Nincs más út, csak a párbeszéd és a szeretet útja, melyen ha következetesen haladunk, akkor hiszem, hogy életünk a szeretet himnuszának megírásába torkollik.

Kisebb testvéri alázattal, Csaba t.

Ünnep- Adventi elmélkedések

Földi létünk talán egyik legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak, és egymásnak. Életünk apróbb gyõzelmeit közösen, együtt meg kell ünnepelnünk. Az ünnepek erõsítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket.

Az lenne jó, ha nemcsak családi veszekedésekkel, tüntetésekkel, hanem Isten országát építõ ünnepekkel fejeznénk ki a hitünket.
Nem elég szembefordulnunk valamivel, hanem valljuk meg azt, hogy mit hiszünk, hova tartozunk! A pozitív értékek melletti elkötelezettség a leghangosabb tiltakozás mindaz ellen, amivel nem értünk egyet, amitõl el szeretnénk határolódni.

A buta sötétségre a fény legyen a mi válaszunk!
Jézus húsvét hajnalán nem beszélt Heródesrõl, Kaifásról, õ nem foglalkozik a butaságból fakadt tettekkel. Én sem akarok harcolni a rosszal. Nem hiszek a passzív ellenállásban, mely megbénít, felemészti családjaink, nemzetünk tartalékait. Gyújtsunk fényt, mondjunk igent az életre, a szeretetre!
Rendezzünk örömteli, tiszta nemzeti ünnepeket!
Ezek az ünnepek az élet forrásai lehetnek, szaporodó gyümölcsük életet hozhat. Jó lesz látni, hogy a kis összefogásunkból, hogyan kezd épülni, bontakozni a holnapunk.
(forrás: Bõjte Csaba)

Kedves Testvéreim!

"Az Úr kiválasztott más hetvenkettöt, és elküldte õket kettesével maga elött minden városba és helységbe.."Lk 10,1

Isten kegyelmébõl kipróbálhattam kb. 30 fiatallal megélni a fenti evangéliumi sorokat. Jézus Krisztus nevében elindultunk egyszerûen, szegényen, az Isteni gondviselésben bízva és így Vármezõ, Remete, Köszvényes, Mikháza, Jobbágytelke Székelyhódos volt egy - egy napig az otthonunk. ((Szováta környéke)). Szívemben nagy hála van, amiért Istenem nevében bejárhattam ezeket a csodálatos szép tájakat, falvakat. Munkánkban egyedül a Jézusi tanítás vezetett. Betértünk a gazdagok, elõkelõk házába, de elmentünk a legszegényebbekhez is. Mindenhova Isten békéjét próbáltuk vinni. Nem vendégeskedni akartunk, hanem szolgálni. Meghallgattuk az emberek gondját-, baját örömét. Ahol engedték, próbáltunk segíteni, voltak közülünk, akik arattak, takartak, szõnyeget mostak, téglát vetettek, házat tapasztottak stb. Csodálatos volt az, hogy mindenki szeretettel fogadott, még a szektások is megvendégeltek. Vadidegen emberek házában szálltunk meg, és megtapasztalhattuk, hogy Jézus Krisztusban testvérek vagyunk. A mi Urunk nevében megnyílnak az emberek szívei, és nagyon sok - nagyon mélyrõl jövõ gond, fájdalom vált láthatóvá. Mély családi tragédiákba, egyszerû emberek mindennapi hõsies helytállásaiba, kimondhatatlan kemény, szívós munkában eltöltött évekbe tekinthettünk bele. Alázattal köszönöm azt a tiszta õszinteséget, mellyel fogadtak bennünket. Egész napos családlátogatás után este hétre meghívtuk a templomokba az új barátainkat. Annak ellenére, hogy "nagy dolog idõ" volt, a plébánosok csodálkozására mindenütt a szentmisére szépen, sokan összegyûltek. A szentmise után a fiatalokkal, gyermekekkel eljátszottunk, így utunkat hangos gyermekkacagás kísérte. Szinte hihetetlen, de a hat faluban egyetlen személy sem volt elutasító, "idegen" számunkra. Sehol sem kellett a port lerázzuk a lábunkról.

Boldog emlékû Csiszer Elek atya, és a többi ferences emléke elevenen él az emberek szívében. Mikházán a polgármesterrel az élen az egész falu ott volt a szentmisén, és mint a régi szent gyökér fiatal hajtásait fogadtak, kérték, hogy költözzünk vissza minél hamarább. Egy bácsi kezemet szorongatva mondta, hogy a vak Simeon példájára azt kérte, hogy az Isten engedje meg, hogy megláthassa a ferences szerzetesek Mikházára való visszaköltözését. Szelíden azt is mondta, az õs öregember, hogy eléggé meg van fáradva, úgyhogy iparkodjunk a költözéssel, mert ö addig nem tud meghalni, míg az évtizedek óta tartó imádsága meghallgatásra nem talál. Egy húsz éves háromgyerekes anya arra kért, hogy kereszteljük meg õt is, a gyerekeit is. Nagyon jó volt látni szent elõdeink munkájának a gyümölcseit.

Nagyon jó Jézus Krisztus nyomában lépni, Szent Ferenc atyánk példájára kolduló vándor barátnak lenni. Úgy gondolom, hogy ez az, amit szívesen csinálnák egy életen keresztül.

Szeretettel, Csaba t.
2004.09.28.

Bizalom adventi elmélkedés

Csodálom Isten bizalmát: drága Szent Fiát, Szent Józsefre és Szûz Máriára bízza. Nem küld vele láng pallosú, õrzõ-védõ kerubokat. A kis Jézus az emberek karjába veti magát, mert tudja azt, hogy az ember jó, hisz minden embert az õ Mennyei Atyja teremtett, és õ selejtet nem teremt. Jézus, a védtelen kisbaba, bizakodó szeretettel simul oda Máriához, fúrja fejét József karjai közé, és tudja azt, hogy ez az emberpár gondját viseli. Heródes a gyermek életére tör, a Szentcsalád mindent hátrahagyva, mindenrõl lemondva, kész az élet, a szeretet mellett dönteni. Elmenekülnek Egyiptomba, hogy megmentsék Jézus életét. Az isteni bizalom gyümölcsöt szül!
Azt gondolom, hogy nekem is bíznom kell az emberben, az Isten által teremtett csodában, akit Isten társul, testvérül, barátul adott nekem.
Hiszem, hogy a törött csont vágyik összeforrni, egésszé válva életre kelni. Él a vágy a gyógyulás után! Hiszem, hogy népem, nemzetem él, és együtt akar szeretetben élni mindazokkal, akik szeretettel megosztják vele a Kárpát-medence csodaszép tájait.
Hiszem, hogy akár a többi nemzetet, Isten bennünket, magyarokat is szeretetbõl, jóságból teremtett. Arra teremtett, hogy világító, életet adó, fényt hordozó gyermekei legyünk.
Isten áldása legyen a bizalmukon, mely otthont ad nekünk!
Szerzõ: Cs.t. Forrás: Jövõt,reményt mindenkinek!