Szolgálatról

SZOLGÁLAT

Egy vezetõ, aki a munkatársairól, a vevõirõl úgy gondoskodik, mint a családjáról, az sikeres vezetõ és boldog ember. A mély elégedettség titka abban rejlik, ha másokat szolgálunk.
Annak ellenére, hogy a kapzsiság népszerû motiváció, a gazdagság és az erõ nagyon ritkán teszi az embereket boldoggá. Bármi után futunk, ha azt egyszer megkaptuk, akkor hamarosan érdektelenné válunk számunkra, és találunk valami más szent dolgot, amit meg kell, hogy szerezzünk. A vágyak taposómalma újabb vágyakat szül.
Az arrogancia meggátol bennünket abban, hogy másokat önzetlenül szolgáljunk, és egyúttal véget vet a tiszta szándéknak, mert az önzõ motivációkkal a szolgálat korlátolttá válik.
Az arroganciát rendszerint arra használjuk, hogy az egonk korlátolt érzését életre keltsük. Ennek az a jele, hogy az erõfeszítéseink jutalmát rögtön látni akarjuk. Ez olyan, mintha éretlen gyümölcsöt ennénk, megbetegít bennünket. Az arrogancia türelmetlenné tesz. Ha a szolgálat az egon alapszik, akkor nem leszünk képesek arra, hogy Istentõl segítséget vegyünk. Isten nélkül egyedül érezzük magunkat és egyedül semmit sem tehetünk. Ez olyan, mintha mesterségessé válnánk, mert Isten nélkül egyáltalán nincsen belsõ erõ.
(ismeretlen)

Szolgálat

Van egy szolgálat, melyhez nyelv se kell,
Se nagy erõ, se kéz, se láb,
És mégis ez jut legtovább.
Ez a szolgálat hangtalan,
Nem gyors, sõt mozdulatlan.

Titokzatos: az nem is tudja tán,
Kiért hûn szolgálsz nap-nap után,
Nem is sejti, mi hozza azt,
Hogy bújára talál vigaszt.
Csak azt érzi, hogy megjavul,
Élte lassan átalakul.

Gyönyörûséges iga ez,
Amely boldogságot szerez.
Így szolgálni könnyen lehet,
Nem kell hozzá csak szeretet.

Nem kell nap. Néhány perc csupán,
Jézus nevével ajakán.
Nem tett, csak hit, lélek-erõ,
Akarat, égbe emelõ...
Aki végzi annak kiváltság,
És mindnyájunkké, mert IMÁDSÁG.
(ismeretlen szerzõ)

Szolgálat

A szolgálat nem a külvilág felemelését jelenti; hisz Isten fénye benned ragyog! Ha ezt a fényt táplálod, szereted, s elfogadod, fényed beteríti a külvilágot - elvárás s fájdalom, ragaszkodás és függõség nélkül. Így tudod feltétel nélkül szolgálni önmagad s a világot.

A hitbeli elkötelezettség erõsítése. Belsõ hit nélkül semmi lennénk. Azzal a hittel jövünk ide a Földre, hogy végigvisszük a feladatot, amit vállaltunk leszületésünk elõtt. Gyakran segít ez a szimbólum, ha elfelejtettük a sorsfeladatunkat. A hit köveket képes megmozgatni. Ha azt hiszed boldognak kell lenned, boldog leszel. Ha azt hiszed, hogy teremtened kell, akkor teremteni fogsz.
(monamisi)

A vízhordó

Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erõnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. 2 Kor. 4,7

Kínában egy vízhordónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. A vízhordó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.

Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserûség után, egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál.

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad õket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörû virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörûség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

Simon Ákos fordítása

Élj úgy

Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen...
Okosan élj. De fõleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben.

Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat.
Jeleket hagyj a világban, téged jelzõket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen. ... akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen.
Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jólesõ emlékek felizzó melege. Úgy élj!"
(Hankiss János )

A gyümölcsfa....

Volt egyszer egy kisfiú, aki azt szerette volna megtudni, hogy mit kell csinálnia annak érdekében, hogy mindenkit egyformán tiszteljen és szeressen. Ezért elment egy bölcs emberhez, aki a következõ tanácsot adta neki:

- Menj és keres egy gyümölcsfát! Ott majd megtalálod a választ.

A bölcs tanácsát megfogadva el is ment egy gyümölcsfához és letelepedett a tövében. Nemsokára egy alma hullott alá, ami pont a fiú ölébe esett.

Telt-mult az idõ, s egyszer csak jött két másik gyerek, akiknél botok voltak, melyekkel a fához érve elkezdték csapdosni az ágait és tépdesték a leveleit. Majd õk is leültek a fa árnyékába pihenni, s az õ ölükbe is hullott egy-egy alma. Nemsokára emberek jöttek fûrésszel a kezükben és elkezdték levágni a fa ágait, s végül az egész fát kidöntötték. Munkájuk végeztével ráültek a fára és nekiláttak megenni a még maradék almákat.

A kisfiú nagyon elszomorodott, s amikor mindenki elment, megkérdezte a fától:

- Én leültem az ágaid alá és adtál nekem gyümölcsöt, hiszen én nem ártok senkinek, így ezt megértem. Jött a másik két fiú, akik bottal ütlegeltek és letépdesték a leveleidet, és mégis adtál gyümölcsödbõl. Ezt is valahogyan elfogadom. De azt semmiképpen fel nem foghatom, hogy azoknak is adtál gyümölcsödbõl, akik az életedre törtek. Miért?

- Mert ez az én természetem! - válaszolta a fa. Én azért vagyok, hogy gyümölcseimmel másokat szolgáljak.
(ismeretlen szerzõ)