Mindenki azt adhatja csupán, ami benne él. A boldogtalan ember nem tud mást boldoggá tenni. Elsőként azért kell lépéseket tennie, hogy jól érezze magát. És az öröm, mint egy futótűz, terjed majd a környezetében élőkre. Egy boldog emberhez szívesen csatlakoznak mások.
A sikertelen ember hiába próbál másokat sikerre vinni. Hiába próbál tanácsokat adni, hiszen nem ismeri az oda vezető utat.
Nem tudjuk másoknak odaadni, mellyel mi magunk nem rendelkezünk. A hitelesség sokkal inkább arról szól, hogy megteremtem azt az életet, melyben jól érzem magam. Akkor is, ha ez nem felel meg mások elvárásainak.
A jó vezető és tanító nem prédikál, hanem példát mutat. Nem azért él úgy, hogy csodálják, hanem azért, mert érzi jól magát.
Az igazi vezető sosem vezet, hanem az emberek választják azt, hogy követik őt.
Minden ember elsődleges feladata, hogy önmagán segítsen. Legyen a legstabilabb pont a saját életében. Ne legyen teher mások számára.
Először építsd fel az életed, utána fogsz tudni adni másnak. Ne feledd: “Üres tányérból éhezőket megetetni nem lehet”…
"Indiában közismert bölcsesség, hogy a világ olyan, mint egy vasúti váróterem; nem az otthonod. Nem maradsz örökké a váróteremben. A váróteremben semmi nem tartozik hozzád, sem a bútorok, sem a festmények a falon... Használod őket - megnézed a festményeket, üldögélsz a padon, megpihensz az ágyon -, de semmi sem a tiéd. Csak néhány percig maradsz, vagy legfeljebb néhány óráig, azután továbbmész. Igen, amit magaddal hoztál a váróterembe, azt magaddal is viszed, az a sajátod. Mit hoztál ebbe a világba?
A világ ugyanis kétségtelenül egy váróterem. Talán a várakozás nem másodpercekben, percekben, órákban, napokban mérhető, hanem akár évekig is eltarthat; de mit számít, hogy hét órát vagy hetven évet vársz-e?
Hetven év alatt megfeledkezhetsz arról, hogy csak egy váróteremben időzöl. Talán kezded azt gondolni, hogy te vagy a tulajdonosa, hogy te építetted. Esetleg még a névtábládat is kiakasztod a bejáratra. Vannak emberek - a saját szememmel láttam, mert nagyon sokat utazom -, tehát vannak emberek, akik felírják a nevüket a váróterem mosdójában. Bevésik a nevüket a padokba. Ez ostobaságnak tűnik, de erősen hasonlít ahhoz, amit az emberek a világban tesznek."
(Osho)
-- ``Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, Hogyha Istenem úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.``
