"Halálközeli élmények" és egyéb érdekességek

Én is úgy kaptam és továbbadom mindenkinek ezt az elõadást mp3-ban.


kattints ide:

ddl2.data.hu/get/0/749694/Halalkozeli_elmeny.mp3

Halálközeli élmények

Két, egymáshoz minden szempontból közeli halálközeli élmény krónikája, elsõ kézbõl.
A következõkben két, földrajzilag és tartalmilag két egymáshoz igen közel esõ esetet szeretnék nyilvánosságra hozni. Az esetek jellegzetessége az, hogy az egri kistérség közelebbrõl meg nem nevezendõ területén fedeztem fel õket olyan módon, hogy az adatközlõk két egymáshoz közeli településen élnek, de sem egymást nem ismerik, sem arról nincs tudomásuk, hogy a másik személlyel hasonló események történtek. Elmondásuk alapján a szûk családi körön kívül mással nem osztották meg a velük történteket, egyikük az eset után közvetlenül az orvosával közölte csupán. Hogy mégis ezt az ismertetõt olvashatják, az abból adódik, hogy az alannyal folytatott más irányú beszélgetésben rövid, humorosnak szánt utalást tettek az eseményre, amit aztán megfelelõ körültekintéssel kibontottunk. A nyilatkozók sem nevüket, sem lakhelyüket, sem pontos életkorukat nem kívánták közölni. A megismert történeteket sem kommentálni sem tovább gondolni nem kívántam, ebben az írásban megosztom õket a maguk valóságában.

1. Az eset lejegyzésének idõpontja: 2007.02.15.
Az alany CS.J., az eset megadása idején 5x éves férfi, nyugdíjas, családi házban él Eger mellett. Huszonegy éves korában szívinfarktust kapott. A kórházba szállítás után küzdeni kezdtek az életéért szívmasszázzsal, újraélesztõ készülékkel. Néhány percig tartott a küzdelem, amikor egy orvos megállapította az alany halálát, ekkor egy fehér lepedõvel letakarták. Mindezt az alany felülrõl látta, nem volt a testében, de ennek akkor nem tulajdonított nagy jelentõséget. Miután letakarták a fehér lepedõvel, egy fehér folyosón találta magát, amelyen végigment. Egy nagy fehér fénykapuhoz ért, amin be akart lépni. Ekkor egy mély, dörmögõ hang szigorúan rászólt, hogy "mit keresel te itt? Nem hívtak még!" Innentõl az emlék megszakad, nagyon rövid idõ múlva a tudatára ébredt, saját elmondása szerint azért, mert meghallotta a felesége hangját, aki az ágy mellett várakozott.
A történet kiegészítõ jellemzõi: az alany huszonegy éves korában történt ez az eset. Saját bevallása szerint a hang meghallásakor õ maga nagyon felháborodott, hogy miért tegezi õt egyáltalán?
Aztán: az egész történetet elmondta az orvosának, aki ezt egy vastag, kockás füzetbe jegyezte le, ahová ilyeneket, és hasonlókat jegyzetelt már azelõtt is. Megjegyezte az alanyunknak, hogy már más is látott és élt át hasonlót. Ez a szóban forgó orvos idõközben elhunyt.

2. Az eset lejegyzésének idõpontja: 2007.04.04.
Az alany D.I., az eset megadásának idején 6x éves rokkantnyugdíjas férfi, családi házban él Eger mellett. Harminckét éves korában egy, a véráramába került vérrög miatt rosszul lett, õ maga úgy nevezte ezt az állapotot: meghalt. Egyszerre egy rengeteg lépcsõfokból álló fehér lépcsõ elõtt találta magát, ezen kellett felfelé lépkednie. Amikor a tetejére ért, egy ajtót talált ott. Bekopogott, és az ajtó mögül [saját fogalmazásában írom] Szent Péter lépett elõ egy bõ, hosszú, fehér öltözékben [az alany ezt hálóingnek nevezte]. Megkérdezte alanyunkat, hogy kicsoda és hány éves. Õ megválaszolta, erre Szent Péter közölte vele, hogy még túl fiatal, és vissza kell mennie. Alanyunk megfordult, és ahogy nézte a rengeteg lépcsõt, a következõ pillanatban az ágyon a testében magához tért.
A történet kiegészítõi: az adatközlés idején 6x éves alanyunk a közölt esete óta átélt egy borzalmas autóbalesetet, amibõl rokkantsága ered. Átélt egy lezuhanást kisrepülõgéppel, és több más, kisebb, de veszélyes balesetet, ennek ellenére jó kedélyûen és életvidáman éldegél. Azt nyilatkozta: úgy érzi, mintha vigyáztak volna rá, mert dolga van.
(forrás:Maghar akadémia Írta: Barta Zoltán
2007. 10 16.)

A Fénylény

A legtöbben látomásuk során találkoznak a "Fénylénnyel": egy szikrázóan ragyogó fény vár rájuk, és a találkozás mindenkire óriási hatást tesz. Ez a fény leírhatatlan fényessége ellenére nem bántja a szemet, nem kápráztat. Szokatlan megjelenési formája ellenére a vizsgált személyek nem kételkedtek abban, hogy ez a fény élõlény, személyi tulajdonságai vannak.
Leírhatatlan szeretet és melegség árad a haldoklóra ebbõl a lénybõl, a személyeket teljesen körülveszi, mintegy magába zárja a jelenléte. A haldoklót eltölti a belõle áradó mágneses vonzerõ. A Lény felveszi a kapcsolatot a haldoklóval, ami gondolatátvitellel történik. Az elhangzott kérdések között ezek a leggyakoribbak: "Kész vagy meghalni? Mit tettél életedben, amit fel tudsz mutatni? Értékes az életed?"

A kérdések azonban nem szemrehányóak vagy vádlóak, ugyanaz a korlátlan szeretet és megértés árad a Lénybõl, mint elõtte. A kérdések célja az, hogy a haldoklók életüket õszintén és alaposan gondolják át. A Fénylény megjelenése és szavak nélkül feltett kérdései egy döbbenetes erejû képsort indítanak el, amellyel a Lény panorámaszerûen bemutatja a haldoklónak élete fontos eseményeit. A legtöbben ezt a jelenséget úgy fogták fel, hogy a Fénylény ezzel nevelni akarta õket, és figyelmeztetést kaptak: az életben a legfontosabb az embereket szeretni és tudást szerezni. Csaknem minden érintett hangsúlyozta, hogy mennyire fontos embertársainkat szeretni és szeretetbõl jót tenni. Mások a tudás megszerzésének fontosságát hangsúlyozták, és hogy a tanulás olyan folyamat, mely az örökkévalóságon át tart.
(forrás:astronet.hu.L.Zs. , Élet az élet után.v.könyv.)

Élet az élet után - halálközeli élmények

Az újraélesztési technika fejlõdésével egyre több emberrel történik meg élete során, hogy "meghal" és "feltámad", így egyre több információ jut el hozzánk ezen élményekrõl. A halálközeli élmény fogalmát Raymond Moody amerikai pszichiáter alkotta meg 1975-ben. Ezek az élmények a klinikai halál állapotában jelentkeznek, és elgondolkodató, hogy az újraélesztéssel visszahozott emberek mennyire hasonló tapasztalatokról számolnak be.

Feltûnõ hasonlóságok

A halálközeli élményeket mindenki a saját nézetrendszere szerint magyarázza: egyesek tudományosan, mások a transzcendencia segítségül hívásával. Ám a tudósok között is egyre többen vannak, akik úgy vélik, ezek az élmények nem magyarázhatók meg teljesen az õ eszköztárukkal. A téma sajátosságából fakad azonban, hogy valószínûleg soha nem fogunk végsõ bizonyítékot találni eme élmények tartalmának valós vagy valótlan voltára.
A klinikai halál állapotába kerülõk mintegy 10 százaléka él át halálközeli élményt. Noha a beszámolók között nincs két teljesen egyforma, szinte mindegyikben találunk hasonló elemeket. Figyelemre méltó, hogy a különbözõ nemzetiségû, világnézetû és intellektusú emberek halálközeli tapasztalatai fõbb vonásaik tekintetében mennyire egybehangzók. A leggyakrabban említett momentumok a következõk: saját testük és a körülöttük történõ események kívülrõl illetve felülrõl szemlélése; sötétség vagy sötét alagút és az azt követõ fény; az életrõl alkotott morális ítélet, olykor az életesemények részletes visszaidézésével, életfilmmel kísérve; az élet értelmének felismerése; találkozás elhunyt szeretteikkel; békesség, öröm, megnyugvás.

A testen kívül

Az egyik legjellemzõbb momentum, hogy a halálközeli élményt átélõ személyek öntudatra ébredésükkor saját fizikai testüket kívülrõl pillantják meg. Egy fiatalember például így vallott errõl: "Két évvel ezelõtt a barátomat vittem haza kocsival. A belvárosban egy útkeresztezõdéshez értem, lassan hajtottam, jobbra-balra tekintettem és nem láttam jönni semmit. Továbbmentem, majd hallottam, amint a barátom velõtrázóan felordít, aztán hirtelen vakító fényt láttam egy kocsi reflektorát, mely egyenesen felénk jött. "Borzasztó csörömpölést hallottam; a kocsi oldalról nekünk rohant. Ekkor olyan pillanat következett, mintha sötétségen át, sötét, zárt termen keresztül rohannék. Mindez nagyon gyorsan játszódott le. Aztán a föld fölött lebegtem, talán másfél méterre a földtõl, és mintegy öt méterre az autómtól. Még hallottam az összeütközés zaját elcsendesedni. Láttam, amint mindenfelõl emberek szaladnak a kocsihoz. A barátom sokkos állapotban szállt ki a kocsiból. A roncsok között a saját testemet is láttam, és figyeltem, hogyan próbálják kiszabadítani. Lábaim kificamodtak és minden tele volt vérrel."
Itt egy traumatikus esemény történt, mások azonban teljes mértékben jólesõ érzéssel élik át ezt a helyzetet: "Nagyon beteg voltam, és az orvos kórházba vitetett. Egy reggel sûrû, szürke köd felhõsödött körülöttem és elhagytam a testemet. Lebegõ érzésem volt. Amikor testemen kívül voltam, visszanéztem és láttam, hogyan fekszik a testem az ágyon. Nem éreztem félelmet, nyugalom, béke és csend volt. Cseppet se voltam izgatott, vagy rémült. Egyáltalán nem féltem. Minden a legnagyobb nyugalommal töltött el. Azt gondoltam, ha meghalnék és halott maradnék se szívesen mennék vissza a testembe."
(forrás: astronet.hu. L.Zs. felhasznált irodalom: Raymond A. MOODY. ÉLET AZ ÉLET UTÁN)

Halálközeli állapot az országúton
- Egy száguldó autóban -

Aznap úgy délelelõtt tíz órakor szálltam be a kocsimba, éppen bevásárolni indultam. Megrekedt meleg volt az utastérben, ezért lehúztam az ablakot és néhány száz méternyi bekötõ út után ráhajtottam az országútra. Ugyanazzal a mozdulattal kapcsoltam be a rádiómat, mint bármikor máskor, ha elindulok valahová. Azon a reggelen jókedvvel ébredtem és a délelõtti bevásárlásom is izgalmasnak ígérkezett, ráhangoltam egy könnyû zenei csatornára és gondtalanul énekelni kezdtem hangosan, a sugárzott dallal szinkronban. Annyira jól éreztem magam, hogy éneklés közben fel sem tûnt, hogy már csaknem száz kilométeres sebességgel száguldok a város felé. Ritmikusan ingattam a fejem a jól ismert ütemre és egyre felszabadultabban énekeltem, olyannyira, hogy a kezeimmel is verni kezdtem a ritmust a kormányon, mint egy dobos. Egészen eddig a pillanatig fantasztikusan telt a napom, egyre magasabban szárnyaltam a zene és a sebesség kábító eksztázisában, amikor egyszer csak valahonnan a fejem felõl közvetlen az arcom elé ereszkedett egy óriási nyolclábú pók.

Az elsõ pillanatokban nem is fogtam fel igazán mi történik, de amikor tudatosodott bennem, hogy egy nagyméretû pók került rám valahonnan, azonnal pánikba estem. Gyerekkorom óta félek a pókoktól, valahogy irtózom tõlük, és most egy ilyen nagy hasú szörnyeteg lógott a képembe.
Szinte önkívületben csapkodni kezdtem a kezeimmel és a pók valahogy az ölembe pottyant. Teljesen leblokkolt az agyam, már nem voltam tudatában annak, hogy épp az országúton haladok nagy sebességgel. Eltûnt a zene varázslatos magával ragadó hangulata és egy pillanat alatt dermeszõ rémület lett úrrá az egész testemen. Reflexszerûen csapkodtam az ölembe pottyant pók felé, de az sehogy sem esett le onnan. Az undor és a félelem, hogy talán meg is csíp, még inkább arra ösztökélt, hogy mindkét kezemmel hadonásszak.
Nagy hiba volt. A gépkocsi irányítása teljesen kicsúszott az ellenõrzésem alól és mire észrevettem magam, már forgott velem a világ. Szinte fékezés nélkül borultam fel, annyira lekötött a rám ereszkedõ nagyméretû pókkal való viaskodás.

A következõ pillanatban már nem a póktól féltem, hanem a vészesen közeledõ tragédiától, hogy teljesen összetöröm magam. Beszorultam a kormány és az ülés közé, a fejemre csuklott a kocsi teteje és mire mozdulatlanná vált az autó, elvesztettem az eszméletemet.
Ezek után valami nagyon furcsa történt velem. Mintha feleszméltem volna, mindent látni kezdtem és olyan magasztos érzések kerítettek hatalmukba, amelyeket azelõtt sohasem éreztem. Információk kezdtek áramlani a tudatomba és olyan volt mintha minden eggyé válna, mintha én lennék a minden és a minden lenne én.

folytatása a következõben

.

folytatása az elõzõnek

Halálközeli állapot az országúton
- Egy száguldó autóban -

A teremtés õsi pillanatát éreztem meg akkor és valahogy tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen minden egyetlen pillanat alatt zajlik, a létezés és elmúlás drámája, amelyben részt vesz minden élõ és élettelen az egész világegyetemben. Hirtelen, kétséget kizáróan rádöbbentem, hogy nincs jövõ, nincs múlt, nincsenek titkok és bûnök, nincs helyes és helytelen, nincs fent és lent, nincs nagy és kicsi, jó vagy rossz, mindezek csupán a mi korlátozott, idõrendi sorrendbe kényszerített fizikai világunkban léteznek.

Fogalmam sincs meddig tarthatott ez az egész, mert az idõ múlását nem érzékeltem, olyan volt, mintha nem létezne az idõ. Világossá vált, hogy az idõ mint tényezõ, valójában nem is létezik, ez csak egy illúzió, vagy szemfényvesztés. Nem tudom hogyan jutottam erre a következtetésre.
Különleges fényben tündököltem, úsztam a boldogságban, annyira felszabadító érzés volt, amilyet nem éreztem addig. Úgy éreztem akár örökre ott tudnék maradni, annyira más volt ez az érzés. Semmi ehhez foghatót nem tudok megemlíteni. Esténként, amikor egyedül vagyok sokszor gondolok vissza arra az állapotra, elmélkedek és rettentõen vágyom oda vissza. Megpróbálom felidézni azt az érzést, de sajnos ez nem olyan mint amit akkor éreztem. Néha sikerül legalább megközelítõleg felidézni és akkor határtalanul boldognak felszabadultnak és megkönnyebbültnek érzem magam.

Élményem hirtelen ért véget, valahogy tudtam, hogy újra vissza kell jönnöm. Ez akkor és ott egyértelmû volt számomra, de utána már nem tudtam visszaemlékezni, miért is kellett visszatérnem ide.
Abban a létezésben minden olyan tiszta és valóságos volt, megszabadultam minden problémámtól, nem éreztem félelmet, csak nyugalmat és szeretetet. Akkor arra gondoltam, hogy mi mindannyian onnan jövünk, csak nem is tudjuk, mert elfelejtettük. A halállal pedig mindannyian oda térünk vissza, csak ezt se tudjuk. Ezért olyan hálátlan és nehéz a sorsunk, mert senki sem tudja valójában hová tart, csak sodródunk az életünk viharaiban és fogalmunk sincs a ránk váró világról. Azt hiszem, ott és akkor megismertem a teremtés titkát, de sajnos az élményem után ez valahogy elhomályosult elõttem.
Néha még fel tudom idézni azt az érzést, de az információk tömkelege, ami élményem közben tolult a tudatomba, magamhoz térésem után fokozatosan eltûnt. Sajnos nem tudom, hogy miért kell ennek így lennie, csak azt tudom, hogy egy olyan világban jártam, amit az emberek, talán mennyországnak írnak le.
(Forrás: Árvai Attila:Paranorma, Magánkiadás, 1998.)