"Halálközeli élmények" és egyéb érdekességek

.
Halálközeli élmény

.

Más hullámhosszon...

Egyik nagybátyám imádott utazni és meglátogatni az Indiát oly sûrûn benépesítõ különféle szenteket és bölcseket. Nagy elragadtatásomra olykor engem is magával vitt. Láttam önmegtagadókat, akik évekig álltak ugyanabban a testtartásban, és másokat, akik alig vettek levegõt. Ma már tudom, hogy a szemem félrevezetett. Csak bebábozódott alakokat láttam, amelyekben csodás átalakulások mentek végbe. Ezek az alakok csendben más, a körülöttük lévõ világon túli hullámhosszokra hangolódtak. Figyelmük átállításával beszélgethettek Rámával (vagy Buddhával és Krisztussal, bár Indiában ennek kisebb a valószínûsége). Mély meditációjuk nem mozdulatlan állapot. Amikor a mûtõben valakit szívroham ér, és újraélesztését követõen halálközeli élménye tapasztalatairól számol be, másfajta kilövõpályáról indul. Mindkét esetben a figyelem jellege változik meg.
Az a nagy különbség, hogy amikor a szívbeteg belép a fénybe, utazása önkéntelen. Azok a néma alakok a múltamból a saját szándékukat érvényesítették. Tudatuk megfelelõképpen mély szintjén megjelenõ vágyuk révén olyan folyamaton mentek keresztül, amely a halállal állítható párhuzamba. Ilyenkor az érzékeik egymás után eltompulnak. (Amikor valaki meghal, legutoljára a hang távozik belõle, amely születéskor elsõként hatol az emberbe. Ez összhangban áll az indiai felfogással, miszerint az öt elem meghatározott sorrendben érkezik és távozik; mivel a hang azonos a rezgéssel, amely egyben tartja a testet, érthetõ, hogy annak kell utolsóként elhagynia.)
(szerzõje ismeretlen)

Halálközeli élmény


Anita Moorjani's Near Death Experience clears in 4 days, grade 4B lymphoma cancer

.
Élet a halál után c. film 43 perces

.


Összefolyt az univerzummal, de felgyógyult a sztársebész
[origo]|2012. 10. 13.,

Egy hétig feküdt kómában egy jónevû amerikai idegsebész, aki most azt állítja, hogy ezalatt az univerzumnak egy másik, mélyebb dimenziója tárult fel elõtte. Meg van gyõzõdve róla, hogy a halál nem a tudatosság vége, sokkal inkább egy nagy, kiszámíthatatlan, pozitív utazás újabb fejezete.

A Newsweek címlapon hozta, de más külföldi lapok és az elektronikus média is kiemelten foglalkozott a héten dr. Eben Alexander történetével, aki azt állítja, hogy egy agyhártyagyulladás során bizonyosságot szerzett a túlvilág létezésérõl. Tapasztalatairól, illetve az orvostudomány halálközeli élményekrõl vallott nézeteirõl könyvet írt, amely az Egyesült Államokban most jelent meg.

"Mint idegsebész korábban nem hittem a halálközeli élményekben. A tudomány világában nõttem fel, az apám is idegsebész volt. Követtem a pályán, és kutatóorvos lettem, oktattam többek között a Harvard Orvosi Intézetében és számos más egyetemen is. Értem, hogy mi történik a halál közelében lévõk agyában, és eddig úgy gondoltam, hogy a tudomány kielégítõ magyarázatot ad a klinikai halál állapotába kerülõk testen kívüli, túlvilági utazására. Az agy elképesztõen összetett, de egyben rendkívül finom szerkezet, amelynek oxigénellátottsága ha csak minimális mértékben is csökken, annak hatása lesz a tudatra. Korábban sem lepett meg, hogy súlyos sérülésen átesett emberek az oxigénhiányos állapotból furcsa történetekkel tértek vissza. Ám úgy gondoltam, hogy ez még nem jelenti azt, hogy utazásaikból bármi is valós lenne" - írja a Newsweek-ben megjelent írás bevezetõjében Alexander.

Hét nap kómában

Az idegsebész 2008-ban, egy õszi reggelen nagyon erõs fejfájással ébredt. Állítása szerint néhány órán belül az agykérgének - amely a gondolatok, érzelmek kontrollálásáért felel, vagyis lényegében ez az agyterület, amely az embert emberré teszi - mûködése leállt. A virginiai Lynchburg Általános Kórházba került, ahol abban az idõben dolgozott, és ahol kollégái rövid idõn belül megállapították, hogy nagyon ritka, leginkább újszülötteknél elõforduló, bakteriális eredetû agyhártyagyulladásban szenved. Az agy-gerincvelõi folyadékba bekerült E. coli baktérium óráról órára az agya egyre nagyobb területét pusztította el. Az intenzívre kerülve rövidesen tetszhalottá vált: hét napon keresztül feküdt kómában, teste egyáltalán nem reagált az ingerekre, magasabb rendû agyfunkciói nem mûködtek.
Alexander arról számolt be, hogy miközben kómában feküdt, elméje - tudata, belsõ lénye - eleven volt, sõt jól érezte magát. Miközben az agykéreg idegsejtjei állítólag egyáltalán nem mutattak aktivitást, "az agytól független tudatossága elõtt az univerzumnak egy másik, nagyobb dimenziója tárult fel". "Olyan dimenziók, amelyek létezésérõl soha még csak nem is álmodtam, és amelyeket a régi, a kóma elõtti énem lehetetlenségnek nyilvánított volna" - írja az idegsebész.
Tapasztalásai nagy vonalakban megegyeznek a mások által is leírt halálközeli élményekkel. "Megtapasztaltam, hogy többek vagyunk, mint a testünk és az agyunk, hogy a halál nem a tudatosság vége, sokkal inkább egy nagy, kiszámíthatatlan, pozitív utazás újabb fejezete" - írja.
"Nem én vagyok az elsõ ember, aki megtapasztalta, hogy a testen kívül is létezik tudatosság. De úgy tudom, senki nem utazott még e dimenziókba oly módon, hogy egyrészt az agykérge igazoltan teljesen leállt, másrészt az utazás teljes ideje alatt a teste folyamatos orvosi megfigyelés alatt állt." Az elõbbi ténynek azért van jelentõsége, mert a legtöbb magyarázat szerint a halálközeli élményeket az agy csökkent oxigénellátottsága idézi elõ. Alexander azonban azt állítja, hogy esetében dokumentálhatóan nem az alulmûködõ agy furcsa kisüléseinek eredménye volt az élmény, az õ agykérge a CT-felvételek és a neurológiai vizsgálatok során egyáltalán nem jelzett aktivitást.
"Az orvostudománynak az agyról és az elmérõl vallott mai felfogása szerint abban az állapotban, amelyben én voltam, még halvány, beszûkült tudatosságot sem tapasztalhattam volna, nem beszélve arról a rendkívül kalandos, és teljesen koherens utazásról, amelyen átmentem" - olvasható a Newsweek cikkében.

Színek, fények, szavak nélküli kommunikáció

"Az utazásom a felhõkben kezdõdött. Nagy, fodros, rózsaszín-fehér felhõkben, amelyek éles kontrasztban álltak az ég kékes-feketés színével. A felhõk felett átlátszó, csillogó lények cikáztak az égen, hosszú csíkokat hagyva maguk mögött" - olvasható a beszámolóban. Ezek a lények egyetlen földi élõlényre sem hasonlítottak az idegsebész szerint, fejlettebbek voltak nálunk, az élet magasabb formáját képviselték. Beszámolója alapján fentrõl lefelé örömzene hangjai áramlottak, de a hang mintha anyagszerû lett volna, mint mikor az ember érzi a bõrén az esõt, de mégsem lesz tõle vizes. Ebben a világban nem létezett elkülönülés: úgy tûnt, hogy nem lehet csak megfigyelõnek, vagy a zene hallgatójának lenni, az ember mindenképpen részévé vált. Minden mindennek a része volt, Alexander szerint olyan volt ez a kép, mint egy nagy, gazdagon díszített perzsaszõnyeg.
Az idegsebészt útja nagy részén egy aranybarna hajú, sötétkék szemû fiatal nõ kísérte, aki egyszerû, de nagyon élénk színû - kék, lila, narancs színekben pompázó - ruhát viselt. "Olyan tekintettel nézett rám, hogy ha valaki így néz rád, akár csak öt másodpercig, átjár az az érzés, hogy élni érdemes, bármi is történt veled addig az életben. Nem romantikus tekintet volt, nem is baráti. A földi szereteten túli tekintet volt, ám annak minden elemét egyidejûleg magában hordozta" - írja. Kísérõje szavak nélkül beszélt hozzá, az üzenet mint szél jutott el az elméjébe, és a tartalmát azonnal értette. "Szeretve és táplálva vagy, örökre. Semmitõl sem kell félned. Semmit nem ronthatsz el" - sugallta a kísérõ.
Majd változott a kép, még magasabb rezgésû tartományokban találtam magam - írja Alexander, aki szavak nélküli kérdéseket tett fel. Mi ez a hely? Hol vagyok? Miért vagyok itt? A kérdésekre szavakon túli választ kapott: a fény, a színek, a szépség és a feltétlen szeretet hatalmas erejû áramlása töltötte be.

Nem érzékcsalódás

Az idegsebész hangsúlyozza: tisztában vele, hogy története természetfeletti, hihetetlen, és hogy orvosként korábban õ is hallucinációnak tartotta volna. De tudja, hogy nem érzékcsalódásról van szó, az élmény valóságosabb volt, mint bármi az életében, beleértve az esküvõjét és két fia születését is.
"A modern fizika szerint a világegyetem egy egység. Bár a világban, amelyben élünk, látszólag a tárgyak, az élõlények, az események elkülönültek, de a fizika szerint a felszín alatt minden tárgy, az univerzum minden eseménye összeköttetésben áll. Valójában nincs elkülönülés. Ez elõtt a tapasztalásom elõtt, számomra mindez csak absztrakció volt, ma már azonban valóság. És az univerzumot nem csak az egység tartja össze, hanem most már tudom, hogy a szeretet is összeköti. Az a világegyetem, amelyet a kómában töltött napjaimban megtapasztaltam, ugyanaz, amelyrõl Einstein, illetve Jézus beszél a maga nagyon különbözõ módján" - írja Alexander, aki hátra lévõ életét az elme, a tudat valódi természetének kutatásával kívánja tölteni, valamint annak bizonyításával, hogy az ember sokkal több, mint a fizikai agya, és létezik agytól független tudatosság is.

.


"Tényleg van mennyország!" - egy négyéves gyermek halálközeli élménye
2011. 06.

Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo mûtétje után megdöbbentõ halálközeli élményekrõl számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban egy nõvére - akinek létezésérõl nem tudhatott.

A most tizenegy éves fiún 2003-ban egy késõn felismert vakbélgyulladást követõen életmentõ mûtétet kellett végrehajtani. Válságos állapotban 17 napot töltött kórházban. Négy hónappal késõbb, amikor egy alkalommal a kórház mellett hajtottak el, apja tréfásan megkérdezte, van-e kedve visszamenni. A gyerek így felelt: ,,Itt volt az, hogy énekeltek nekem az angyalok." - ,,Belenéztem a tükörbe: halálosan komolyan beszélt" - emlékezett vissza az apa. Colton ezután elmondta, hogy a túlvilágon járt, ahol találkozott Sámsonnal, Keresztelõ Jánossal és Jézussal, aki "hatalmas nagy volt, ragyogó, tengerkék szemekkel."

A szülõk hitetlenkedve hallgatták; úgy vélték, ezek a képzetek a gyerek által ismert bibliai történetekbõl származhattak. Ám amikor Colton elmondta, látta, hogy hol voltak a szülei, miközben õ a mûtõasztalon feküdt, megdöbbentek. Anyja - mint mondta - egy másik szobában telefonált, apja pedig egy kis szobában imádkozott, miközben õ végig Jézus ölében ült. "Megdöbbentett, hogy tudja, hol voltam a mûtét alatt - mondta az apa. - Mert ezt sem az orvos, sem a nõvérek, sem a feleségem nem tudta. De a gyerek igen."

Ugyancsak meglepte õket, amikor Colton elmondta, hogy apai dédnagyapjával is találkozott, akit részletesen le is írt, noha nem ismerte.

Az igazi megdöbbenés azonban az volt, amikor azzal állt anyja elé, hogy neki két nõvére van. Anyja azt felelte, hogy bizonyára a nõvérére és az unokanõvérére gondol, de Colton így válaszolt: ,,Nem. Két nõvérem van. Volt egy kisbaba, aki meghalt a hasadban, nem?" Az anya egy interjúban elmondta: a család soha egyetlen szóval sem említette a vetélést Coltonnak, sõt õk maguk sem tudták, hogy az elvetélt magzat kislány volt. ,,Olyan belsõ fájdalom volt ez, amirõl még a barátainknak sem beszéltünk. Amit Coltontól hallottunk, elõször nagyon mellbevágott, de utána megkönnyebbültünk, hogy a kislányunk - akirõl nem is tudtuk, hogy lány - jól van. Colton elmondta, milyen, és hogy úgy ölelgette, mintha sohasem akarná elengedni."

,,A mennyországban levõ nõvérét, akirõl nem tudhatott, nem találhatta ki; semmiféle emléke nem lehetett vele kapcsolatban. De micsoda béke töltött el bennünket, micsoda gyógyulás! Olyasmi, hogy hurrá, van egy kislányom, aki a mennyben vár rám - azt hiszem, sok embernek van szüksége erre a reményre és gyógyulásra" - mondta az apa.

Colton elbeszélése szerint a mennyországban rengeteg a szín. Nagyon sok ember és angyal van, mindenki huszonévesnek látszik, nincsenek öregek, senki sem visel szemüveget, és mindenkinek szárnyai vannak.

Todd Burpo nemrég közre is adta fia tanúságtételét. ,,Tényleg van mennyország!" címû könyve novemberi megjelenése óta másfél millió példányban kelt el az Egyesült Államokban - írja az msnbc.com.

Híreink ,,Magyar Kurír" forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.