A fórumra látogatóknak

A szeretetrõl


"Egyszer egy ember így szólt hozzám:
- Olyan szépen beszéltél a szeretetrõl, hogy Apollón üzenetét hallottam ki szavaidból. A betegeket meggyógyítod, aki szomorú, azt megvigasztalod, lecsöndesíted a háborgó tengert - a Nap és fény Istenének küldötte vagy.
Azt válaszoltam:
- Igazad van.
Ekkor a tömegbõl elõlépett egy másik ember, és õ is megszólított:
- Olyan sok ostobaságot hordtál össze a megértésrõl és megbocsátásról, Hermész sem érvelhetett ügyesebben nálad, hogy feljusson Olümposz hegyére. A szemfényvesztõk Istenének küldötte vagy.
Azt válaszoltam:
- Igazad van.
Ekkor odalépett hozzám a harmadik ember, és értetlenül nézett rám:
- Hogy van ez? Nem lehet mindkettõjüknek igaza... Mondd meg, melyiknek adsz igazat!
- Nekik is igazuk van, és neked is, aki mondod, hogy nem lehet kettõnek egyszerre igaza. Bármit mondanak rólam, magukról mondják. Hogyan is ismerhetnének engem, amikor még magukat sem ismerik? - válaszoltam."

(Tatiosz)

Nagyon tanulságos e történet

Az egyszerû asszony

Történt, hogy egy egyszerû asszony hátán gyermekével , eltévedt a jól ismert erdõben.
Ahogy tévelygett, a sûrûben , egyszerre egy barlang nyílt meg közvetlen elõtte és megszólalt egy hang: Ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom arra hogy örökre gazdag és boldog légy.
Kérdezi az asszony a hangtól: és mondd mit kellene tennem mindezekért?
Csak lépj be és válogass a kincsekbõl kedvedre annyit amennyit elbírsz mert csak neked és csak most vannak a teremtésben.
És letette az asszony a gyermekét a barlang bejárata mellé egy jól látható helyre hogy láthassa ha szükségét érzi és könnyedén felvehese amikor távozik.
Egyre nagyobb halmokat rakott drágakövekbõl , arany ékszerekbõl és lázasan számolgatta valyon micsoda gazdagságot bír még összeszedni, amikor megszólalt a hang: A legfontosabbról el ne feledkezz.
Ekkor vette észre hogy a barlang enyhén ívelt és nem látta elõször , mekkora is valójában.
A hang figyelmeztetésén töprengve - a legfontosabbról el ne feledkezz - beljebb ment hát és Uram Teremtõm , még csodálatosabb még ragyogóbb dolgokra lelt.

Szétrakta azokat amiket elõször gyûjtött hogy helyükbe a drágább " fontosabb " dolgokat tehesse, amikor újra szólt a hang :
Nagyon igyekezz mert már csak néhány pillanat és a barlang örökre bezárul és a legfontossabbról el ne feledkezz.
Még beljebb hatolt a temérdek kincs között gázolva és megpillantott egy emberfej nagyságú rubint.

Óóóóóó mondta az asszony bizonyára erre gondolt a hang is és mindent eldobva felkapta a drágakövet, miközben a barlang szája egyre kisebb lett.
Már rohant amikor a hang újra megszólította : mindent elviszel, mindent ami fontos?
Igen sikította a nõ és kiugrott a barlangból.
Diadalittasan nézte a csodálatos drágakövet, amikor megint rászólt a hang: és a legfontosabb?
Ekkor döbbent rá a gyermekét a barlangban felejtette.

Lehet életünk szerényebb és lehet jómódú is . Soha ne hajszoljuk az anyagi javakat. Nem mondom hogy anyagiak nélkül jó vagy jobb élni, de a földi " kincsek " iránti féktelen sóvárgás elfeledteti velünk a legfontosabb létét.
Soha ne feledkezzünk meg a legfontosabbról, a gyermekrõl, aki most idén karácsonykor is megszületik miértünk. Egy szebb egy boldogabb létért. Ámen
(szerzõje ismeretlen)

Minden nõ....

Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját:
- Mert én nõ vagyok - válaszolta az asszony.
- Ezt nem értem! - mondja a kisfiú
- És ezt soha nem is fogod megérteni ...... .....- válaszolta gyermekét átölelve az anya.

Késõbb megkérdezte a fiúcska az édesapját is.
- Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?
- Minden nõ ok nélkül sír. - Ez volt minden amit az apa válaszolt.

A fiúcska felnõtt, férfi lett és még mindig kereste a választ, vajon miért sírnak idõközönként a nõk. Egyszer megkérdezte a Legfelsõbb Hatalmat.
- Mondd Atyám, miért sírnak a nõk olyan könnyen?
Az Atya elgondolkozva válaszolt:

Amikor a nõt teremtettem, valami különlegeset alkottam.

Oly erõssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belsõ erõt adtam neki, ami lehetõvé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül.
Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek õt mélyen megbántotta.
Oly erõt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére.
Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára teszi a nõ érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e?
És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi és annyit használ belõlük, amennyire csak szüksége van.

Látod: Egy nõ szépsége tehát nem a ruhájától függ , amit éppen visel, vagy az alakjától, amilyen az õ formássága, de még nem is attól ahogyan a haját viseli.
Egy nõ szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.
HISZ MINDEN NÕ SZÉP, AKI SZERET!
(szerzõje ismeretlen)

Házastársak imája

Uram segíts nekünk,
hogy mindig emlékezzünk arra a napra,
amikor megismerkedtünk
és megszerettük egymást.

Segíts mindig meglátni
a jót a társamban
és segíts, hogy közösen tudjuk
megoldani gondjainkat.

Segíts kimondani
egymás iránti érzéseinket
és segíts, hogy tudjunk
bocsánatot kérni egymástól.

Uram, kezedbe adjuk házasságunkat....

Ámen.

Köszönöm Testvérek
(Kalina Valéria)

Köszönöm Testvérek, hogy szerettek engem!
Ha látlak titeket, felujjong a lelkem!
Szívünk hullámhosszán összeér szellemünk,
Boldogság látni, hogy Jézus útján megyünk!

Olyan szépek vagytok, mint a nyíló virág!
Világít fényetek, oly sötét a világ!
Vigasz a szívemnek, valóra vált álom,
Mert Isten szeretetét, bennetek látom!

Áldjon meg Titeket a nagy Mindenható,
Az örök Szeretet, az életet adó!
Ragyogjon Reátok az áldás és öröm.
Isten szeretetét Bennetek köszönöm!

Híd vagyok

Nagy hivatással bíztál meg Uram,
hogy legyek híd ég és föld között,
hitemnek íve
kösse partjait
felépítse mi egykor romba dõlt.

Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat,
mert bírnom kell
minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart

követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsõk nagyok,
rám is hull tõlük néha egy sugár
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.
(Albert Károly)