Versek

Csak néhány óra kell.

A hétköznapok rohanásában,
Legyen számodra néhány óra,
Mikor szívedet betakarja,
A béke puha, álomtakarója.

Hunyd be a szemed, és pihenj meg,
Hallgasd, ahogy a csend mesél,
S amit szeretettel, szívbõl adnak,
Elfogadni azt soha ne félj.

Tanuld meg: lehet ébren álmodni,
Fényeset, szépet, ezer csodát.
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínû tarka függöny,
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve,
Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,
Sokszor talán csak néhány szóra.
Barátra, szívre, egy kis mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,
A lényeghez a szívünk vezet.
(Farkas Éva)

Varga Lajos - Kisfiam esti imája

Uram, láttam ma egy embert,
a vak koldus mellett elment
földi jókkal megrakottan
-köszönöm, hogy nem én voltam.

Uram, láttam ma egy árvát,
nem oda ment, ahol várták
s kifordult a kapun szótlan
-köszönöm, hogy nem én voltam.

Uram, ma egy kis virágon
ott mélyült, egy néma lábnyom...
vad-gyötörten ráhajoltam...
-köszönöm, hogy nem én voltam.

Uram, ma egy kis bogárka
lehullott az út porába.
Szálló szárnya szétbomoltan...
-köszönöm, hogy nem én voltam
KÖSZÖNÖM!

A bizalom nem csak egy szó .

A bizalom nem csak egy szó,
Mit kimondani is nehéz.
A bizalom egy törékeny kincs,
Mi nagyon könnyen odavész.

A bizalom egy hosszú út,
Melyen mi is végig megyünk
S hogy nehéz lesz-e járni rajta
Attól is függ, mi mit teszünk.

A bizalom a legnagyobb díj,
Mit másoktól kaphatunk
S bizony e ritka kincsért sokszor
Nagy árat adunk.

A bizalom az egyetlen út
Egy másik ember szívébe,
S csak akkor tudjuk mennyit ér,
Ha már mindennek vége.

A bizalom egy fájdalmas érzés,
Mert bízni csak szeretve tudunk,
S e szeretben a legszebb az,
Ha a másiktól is azt kapunk.
{Szerzõ:Ismeretlen

.

Ezt a verset egy kedves ismerõsöm Lila küldte nekem emailben.

Margitkának szeretettel:

Moretti Gemma - Vigyáznak rád

A napra bíztalak:
forró szívében megmártva magad
legyél erõs, tiszta és nem sebezhetõ,
óvd amit szeretsz, és ne feledd
ami jó és emberi, az mindig érthetõ.

A holdat is megkérlelem,
ha sötétbe süllyed a világ,
legyen álomba mesélõ dajka,
égre festett, hajnalig fénylõ virág.

Rábízlak a csillagokra is:
vigyázzák álomképed
ha alszol, szõjenek szivárványt
szíved fölé,
s a reggel kék függönye mögé bújva
lessék, köszöntsék ébredésed.

William Blake - A mások bánata

Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedõt,
Hogy ne vigasztaljam õt?

Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sujtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcsõ felett
Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerõjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtõd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtõd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk õ zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.
(Tótfalusi István fordítása)

Mosoly az arcon

Örül a szívem, amikor látom,
Hogy mosolyogsz rám, kedves barátom!
Mosolyogsz rám, mert örülsz, hogy láthatsz!
Mosolygok, mert örülök, hogy látlak!

Látom, szívedben béke ragyog,
És ettõl én is boldogabb vagyok!
Körülöttünk tombol a sötétség,
Lelkünkben mégis él a reménység!

Lelkünkben mégis él a reménység,
Amihez nem férhet semmi kétség,
Mert Szeretetben van erõs hitünk!
Isten kezébe tettük életünk!

Isten, sorsunkat kezébe vette!
Jó szellemekkel vigyáz felette.
És mosolygok rád, drága testvérem,
Cserébe a mosolyodat kérem!
(Kalina Valéria)