A tanítványok élete, feladata és felismerése....

A tanítványok élete a mai idõkben

A mai tanítványok élete sem különb, mint a régebbi idõkben, mert ha nem is olyan láthatóan, de ki vannak közösítve a világi emberek körébõl, akik igazán felvállalják az életükben az õ hitüket és ezzel együtt az Istent.
Ma sem lehet az embereket olyan körbe elhívni, hogy vegyenek részt esetleg egy elõadáson, vagy beszélgetésen és ne csak a saját maguk alkotta törvények szerint éljenek, hanem vegyék figyelembe az õ Teremtõjüket is.
Mindez csak akkor válik értelmessé a mai emberek számára, ha nekik ebbõl valamiféle anyagi elõnyük származik, mert ma a világot a pénz és az erõszak uralja, vagyis aki ezt létbehívta, az ellentét, az bizony a mai napig is megkeseríti a jó szándékú, igaz emberek életét.
Azok számára, akik nem akarnak semmiféle közösséghez tartozni, azok már messzirõl felismerhetõk arról, hogy nekik a pénz az õ istenük. Nem akarnak abból kõrböl kiszabadulni és életüket másként élni.
A mai tanítványok élete egyre nehezebb, mert az ellentét csak szórja a magot, az õ tanítását és ezáltal az emberek elbizonytalanodnak, mert nincs minden esetben felismerésük, hogy mi is az igazság.
Az Isten pontosan azért küldött olyan embereket, akiket most nem tanítványoknak hívnak, hanem inkább a névtelenségbe burkolózva végzik azt a feladatot, amit az Isten rájuk bízott.
A mai idõkben nagyon sok olyan ember van, aki ezzel segíti az Isten által küldött emberekhez azokat, akik arra rászorulnak.

Minden idõben éltek olyan emberek a földön, mint Jézus idejében, akik csak arra voltak hívatva, hogy elõkészítsék az Úr útját. A mai idõszak is hasonló, mint régen volt, hogy azokat az embereket, akik hisznek az igaz tanításban, azok egy kicsit kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert nekik az a feladatuk, hogy azt tegyék, amivel õket leszületésük elõtt Jézus megbízta.

Nagyon sokféle tanítás kering a földön jelenleg, mert megadatott az emberiségnek, hogy legyen lehetõségük a felismerésre, hogy melyek azok a tanok, amik összeegyeztethetõek a jézusi tanítással, mindenkinek a maga számára kell, hogy felismerje az igaz Istent, a benne lévõ tudása által.

Az Isten a parancsolatokban felhívta az emberek figyelmét arra, hogy ne csak azt tegyék, ami nekik jó, hanem a többi emberhez is ugyanolyan jósággal viselkedjenek. "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat."
(Imre Margit)

Horváth Gábor:
Világíts, tégy jót!


;Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek elõtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsõítsék a ti mennyei Atyátokat.; Máté 5: 16.
Tulajdonképpen a világosság értékét, mibenlétét akkor tudjuk igazán érteni, értékelni, ha egyszer sötétségbe kerülünk. Addig a világosság olyan természetes. De amikor nem látszik lábunk elõtt az út, sötét éjbe vész minden, akkor vágyakozunk igazán a világosság után. Honnét ered az a világosság, amelyre nekünk oly nagy szükségünk van? Jézustól hallottuk: ;Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.; (Ján. 8: 12.) ;Az Isten világosság és nincsen õ benne semmi sötétség.; (I. Ján. 1: 5.) Tehát Isten a világosság forrása és ez az igazi világosság (Jézus Krisztus személyében) eljött már e világba, amely megvilágosít minden embert, akik befogadják Õt! A bûn miatt minden ember sötétségben van, és csak Isten az, aki világosságot gyújthat az emberi szívekben!

Isten kihívott minket a sötétségbõl a világosságba! ;Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségbõl az õ csodálatos világosságára hívott el titeket; (I. Péter 2: 9.) ;Mert az Isten, a ki szólt: sötétségbõl világosság ragyogjon, õ gyújtott világosságot a mi szívünkben; II.Kor. 4: Ezáltal mi a világ világossága lehetünk, és ennek meg kell látszania! Ez egy küldetés a számunkra, hogy fényt árasszunk az emberiség felé, hogy általunk megismerjék az emberek az igazi világosságot! Hogy õk is a sötétségbõl a csodálatos világosságra jussanak! Az az ember, aki megszokta a sötétséget, nem akar a világosságra jönni, hogy az õ cselekedetei nyilvánvalókká ne legyenek. De aki már megismerte a világosságot és a tisztaságot, az már nem akar visszamenni a sötétségbe! Mert miért térne vissza a rab, ha szabad lett, önként rabéletre szánva magát? Egy külföldi testvérünk nagyon megragadó történetet mondott, amire mindig emlékezni fogok: A régebbi idõkben lent a bányában, vagy ezer méter mélyen lovakat használtak a különbözõ anyagok mozgatására. Ebbe a mélységbe már semmiféle fény nem szûrõdött be, és ezek a lovak ott éltek lenn állandó koszban, porban, és ehhez teljesen hozzá is szoktak. Egy idõ múlva ki akarták hozni ezeket az állatokat a felszínre, hogy letisztítsák õket. De amikor a fény körülvette az állatokat, minden erejükkel tiltakoztak ez ellen. Legalább tíz ember kellett, hogy kihúzzanak egy lovat a világosságra. Amikor sikerült, fokozatosan hozzászoktatták a fényhez, és minden szennytõl megtisztították. Egy idõ múlva, amikor vissza akarták vinni a bányába õket, még jobban tiltakoztak, mint amikor kihozták.

Az emberek sem akarnak a fényre jönni, nekünk kell a világosságot megismertetni velük. Isten nem azért hívott ki minket a világosságra, hogy csak mi magunk sütkérezzünk a kegyelem napsugarában, hogy fényünket véka alá tegyük, hogy elrejtsük, és nem beszéljünk Istenrõl, hanem hogy az Õ lényét, az Õ világosságát messzirõl észrevegye rajtunk minden ember! ;Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok!; (Eféz.)

Ez a világosság jó cselekedetekben lesz látható életünkben! ;Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek elõtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsõítsék a ti mennyei Atyátokat.; Máté 5 ahhoz, hogy valaki jót tudjon tenni, szeretetre van szüksége.;Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyûlöli az õ atyjafiát az még mindig a sötétségben van. A ki szereti az õ atyjafiát a világosságban marad.; (I. Ján. 2: 9.)

Folytatás következik

Elõzõ folytatása
Néhány jó cselekedet:

Meglátogatni a betegeket. A betegségben az ember könnyen elcsügged, és egyedül érzi magát. De milyen jó érzés, ha megtapasztalja a beteg, hogy vannak szeretõ testvérei, akik meglátogatják, gondolnak rá, osztoznak fájdalmában. ;Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.; (Máté 25: 35-36,)

Megkönyörülni a szegényen. ;Mert a szegény nem fogy ki a földrõl, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szûkölködõ és szegény atyádfiának a te földeden.; (II. Móz. 15: 11.) egy vers nagyon szépen tükrözi ezt a gondolatot: Egy Paavó nevû gazda él gyermekével, asszonyával egy õsvadonban, egy fagyos tanyán fönn északon. Ez a gazda vetett, várt, s az Úrtól kért földjére áldást. Elsõ éven minden vetését elsöpörték a természeti csapások, mégis azt tudta mondani: Megpróbál, de le nem hágy az Isten! Felerész kérget sütöttek a kenyérbe, az állatok árán ismét vetett, de vetése megint kárba veszett. De Paavó újra tudta mondani: Megpróbál, de el nem hágy az Isten! Dupla kéreg sült a kenyérbe, dupla széles árkot ásott, maradék állata árából rozsot vett, vetett és az Úrtól várt földjére áldást. És a fagy, az áradás, a jégesõ mind távol maradt és a szél ringatta az aranyló kalászokat. Az asszony örömmel kiáltotta: Kapj sarlóra vígan! Felvirradtunk boldogabb napokra. Sutba dobjuk már a fakérget, étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz! Paavó így felet: Asszony, asszony, elbuknánk a próbán, éhezõ testvért, ha cserbenhagynánk! Felerész kérget süss a kenyérbe, mert elfagyott a szomszédunk vetése! Igen, Isten nem azért áld meg és halmoz el javaival, hogy dúskáljunk benne, hanem hogy észrevegyük a rászorulót, a szegényt, a szûkölködõt és adjunk neki!

Erõsíteni az erõtelent. Tulajdonképpen a jó cselekedeteknek lényege az, hogy nekünk kell észrevennünk, hogy kinek, mikor és milyen formában segíthetünk. Egy lelkileg erõtelennek nem biztos, hogy pénzre van szüksége. Ha valakinek nincs mit ennie, hiába akarunk ruhát adni neki, mert nem arra van szüksége. Hogy észrevegyük, hogy valaki lelkileg erõtelen, nyitottnak kell lennünk mások felé. ;Nyisd ki a szemed, akkor segíthetsz!; Nem burkolózhatunk magunkba, hogy mi erõsek vagyunk, és másokkal nem foglalkozunk, mert akkor véka alá rejtettük, amit kaptunk, és nem fénykedünk vele. Erõsnek kell lennünk az Úrban. Ha mi is erõtlenek vagyunk, akkor hogyan tudnánk másokat erõsíteni? Sajnos, többen vannak, akiket erõsíteni kell, mint akik erõsíteni tudnak. Hogy mi segíteni tudjunk, ahhoz feltétlenül kell lennie lelki kapcsolatnak erõtlen testvérünkkel. Úgy tudjuk bizalmát elnyerni és õ úgy tudja segítségünket elfogadni. A kapcsolatot annak kell megteremtenie, aki segíteni akar. Sokszor az is segít, ha türelmesen meghallgatunk valakit, és néhány biztató szót szólunk, az Ige szavaival bátorítjuk megfáradt testvérünket.

Felkarolni az elesettet. Sokszor látjuk elesni atyánkfiait. Kikerülhetjük, hogy ;mi nem avatkozunk bele, jól kibeszélhetjük, hogy ;lám-lám, hát õ is, és éppen így?"de le is hajolhatunk irgalmas szívvel, eltakarva hibáját, felsegítve sok-sok könyörgéssel és jóindulattal. Akkor vagyunk irgalmasok, ha gyengéd, figyelmes együttérzéssel fordulunk a betegek, szegények, elesettek felé. Gondoljuk meg, hogy mi is elestünk már, vétkeztünk annyiféleképpen, és milyen jólesett a sok kritika között egy-egy megértõ, felkaroló szó, ima. ;Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; (Máté 7: 12.)

Vendégszeretet gyakorlása. ;A vendégszeretetrõl el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.; (Zsid. 13:) ;Legyetek egymáshoz vendégszeretõk, zúgolódás nélkül.; (I.Pét.4:9.) Saját életembõl szeretnék egy bizonyságot elmondani, ami nagy hatással volt rám és példát adott, hogy én is így cselekedjek mindenkor. Közel öt évvel ezelõtt nászúton voltunk feleségemmel, és mivel azon a vidéken jártunk, felkerestük a miskolci gyülekezetet. Vasárnap reggel mentünk oda elõször. Nem volt semmiben sem hiányunk, pénzünk, ételünk volt elég. Az Istentisztelet végén hárman vagy négyen hívtak hozzájuk ebédre. Köztük volt egy idõs testvérnõ, aki el sem mozdult mellõlünk, úgyhogy mindenképpen hozzájuk kellett mennünk ebédre. Még a buszra sem engedett jegyet venni, hiába mondtam, hogy van pénzünk, elsõnek szállt a buszra és megvette a jegyeket. Ez a testvérnõ egy háztartásban lakott hívõ lányával és annak hitetlen férjével, és azok gyermekeivel, és nem lehetett õket egyáltalán gazdagnak mondani. Mégis a hitetlen férjnek és hívõ feleségének a legtermészetesebb volt, hogy minket vendégül lássanak. Ezt azért írom le, mert rám akkor nagy hatással volt, és példa lett ez a testvérnõ, ahogy kihasznált minden alkalmat, hogy a vendégszeretetet gyakorolja. Jól esett az a szeretõ melegség, ahogy fogadtak bennünket, ismeretleneket. Kívánom, hogy legyen példa mindnyájónknak!

Kölcsönadás. Jézus mondja: Aki tõled kér, adj néki; és a ki tõled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól; (Máté 5: 42.) ;Hanem örömest nyisd meg a te kezedet néki, és örömest adj kölcsön néki, a mennyi elég az õ szükségére, ami nélkül szûkölködik.; (V. Móz. 15: 8.) Igyekeznünk kell arra, hogy úgy osszuk be a mi javainkat, hogy lehetõleg ne kelljen kölcsönkérnünk. Nem szabad könnyelmûen élnünk. Mégis elõfordulhat, adódhat olyan helyzet, amikor nem tudunk megbirkózni anyagi nehézségeinkkel segítség nélkül. Ilyenkor milyen jól esik az önzetlen segítség! Egy bizonyság: Valakinek anyagi segítségre volt szükség, és megtehettem, hogy segítsek. Egy idõ múlva úgy alakult, hogy nekem volt szükségem hasonló segítségre, és volt, aki nekem tudott segíteni! Csodálatos dolog az Úr útján járni! Az Ige is így int minket: ;Bizonyára adj néki, és meg ne háborodjék azon a te szíved, mikor adsz néki; mert az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, a mire kezedet veted.;(V. Móz)
Csak úgy adhatsz másnak, ha Tõle veszel,
Ha átformál téged, s te mássá leszel!
Ragyogni, örülni, szeretni csupán
Az tud, ki híven megy a Mester után!
Igen, csak akkor tudunk jót tenni, adni, ha elõbb mi kapunk Istentõl! Csak Isten fényét sugározhatjuk tovább! És csak azt adhatjuk, amink van. És nem csak a kedves, jó testvérekkel kell gyakorolnunk ezt, hanem az ellenségeinkkel is!
És vigyázzunk! Nem a magunkét adtuk, tehát a dicsõség sem a mienk! Örüljünk annak a kegyelemnek, hogy használ az Úr!

Tanítás a tanításról

Egyetlen Tanító van, Isten (a Teremtõ), aki különbözõ fizikai testeken keresztül tanít. Földi értelemben Mester az, kinek testét Isten teljes forrásául választja ki. A Tudást azonban nem szabad a fizikai testhez kapcsolni (mint annak forrása).
Isten tanít minden síkon - legyen az fizikai, mentális, érzelmi, látható vagy láthatatlan stb. Az Ember Isten modellje, melyen keresztül Isten szeretné megvalósítani a Tudást, azaz Önmagának teljességét, a Földön. Minden Emberben benne lakozik Isten, és tanulásunk abban áll, hogy a bennünk lévõ Istent minél nagyobb mértékben ki tudjuk nyilvánítani - fizikai testben. Nem saját ízlésünknek megfelelõen (fizikai testünkhöz tapadt egónkon átszûrve), hanem olyannak, amilyen. Isten arra tanítja a fizikai testet, hogy megtanulja megérteni és átengedni magán a Tudást és ki is tudja azt nyilvánítani cselekedeteiben.

Mi, Emberek (amikor már fizikai testben vagyunk) nem jelentkezhetünk tanítónak (nem akarhatjuk, hogy elismerjenek tanítóként) Isten dönti el, azzá lehetünk-e. Mi Emberek (amikor már fizikai testben vagyunk) nem választhatjuk ki, ki legyen Mester, Isten választja ki. Mi csak csatlakozhatunk ahhoz, azokhoz, akinek szavai és cselekedetei megegyeznek azzal, mit mi gondolunk, mi szeretnénk tenni. Mi csak kimondhatjuk azt, amit gondolunk - és Isten eldönti sikerült-e Õt megnyilvánítanunk a kimondott szóval, cselekedettel. Ha igen, támogatva leszünk Isten által abban, hogy újabb megnyilvánításának lehessünk eszközei.
Miként minden egyes Emberben benne lakozik Isten (a Teremtõ), a Tanító, úgy minden egyes Ember tanít (tágabb értelemben véve). Minden egyes Ember arra tanítja embertársait, aminek megtanítására Isten megbízta õt. Azoknak, és annyi Embernek tanít, akiknek, és ahány Embernek az õ (adott Ember) fizikai testén keresztül jövõ tanításra szüksége van.

Ne azt figyeljük ki - emberi fogalmaink szerint - tanító/ mester, vagy ki nem! Ne azt figyeljük ki, milyen tanító! Hanem egymásra figyeljünk! Mert mind tanítók vagyunk, és mind tökéletesen tanítjuk azt, amit tanítanunk kell - legyen az a többiek számára elfogadható, vagy elfogadhatatlan; jól, vagy rosszul megélt. A tanítás tárgyát Isten dönti el, nem mi, Emberek.
A tanítás (tárgya) mindig az, amire az érintett(ek)nek éppen szüksége van. Tanuljunk, fejlõdjünk, hogy minél kevesebb rosszul megélhetõ (= nem, vagy nehezen akarjuk megtanulni) tanítással kelljen szembetalálni magunkat! Tanuljunk (spirituális értelemben véve), hogy egyre bölcsebbek lehessünk, és meglássuk, megértsük mirõl szól a (nekünk szóló) tanítás!

Nem mindig azt tanítjuk, amirõl emberi agyunkkal azt gondoljuk, hogy tanítjuk, és nem mindig azt tanuljuk, amirõl azt gondoljuk, hogy most azt tanuljuk. Amíg nem vesszük észre, hogy a pillanat tanítása éppen mirõl szól, addig nem tudunk tovább lépni az adott (elsajátítandó) tanításon. Szerencsénkre a Teremtõ szeret bennünket annyira, hogy újra és újra lehetõvé teszi ugyanannak megtanulását - ha elsõre nem sikerülne! Ezért az ismétlés ne érintsen bennünket rosszul - Isten szeretete és türelme irányunkban! Isten adja a lehetõségeket, nekünk pedig "csak"annyi feladatunk marad, hogy figyeljünk, felfigyeljünk, megértsünk, elfogadjunk és gyakorlatban megvalósítsunk.

Tanításon értsünk Isteni tanítást, ami nem csak lexikai tanítás, ami lehet a türelem, a tolerancia, az ítélkezés mentesség, elfogadás, megértés stb.stb. tanítása.. bármi, amirõl Isten (Teremtõ) úgy gondolja, hogy még tanulnunk kell ahhoz, hogy cselekedeteinkben történõ megnyilvánítása egyenértékû legyen az Isteni megnyilvánulással
(forrás: tudatos lét)

.



Nem mintha ezt már elnyertem volna, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekezem, hogy el is érjem ...
(Fil 3, 12)
Pontosan lefordítva: ;Nem mintha már befejezett volnék." Az apostol a tökéletesek közé számítja magát, de még nem nyert a munka befejezést benne, még nem ért célba. Még fut és harcban van. Próbák várnak még rá, mindenekelõtt a legnagyobb próba: élete vége, ami számára a mártírhalált jelentette. Még van tanulnivaló az õ számára is (2 Kor 1, 9).


Tökéletesnek kell lennünk, de nem vagyunk készek addig, amíg ebben a testben élünk.
Gyakran találkozunk keresztyénekkel, akik úgy viselkednek, mint akik már ;készek." Az embernek az a benyomása, amikor hallgatja õket, mintha már minden nehézségen túljutottak volna. Ez nem az érettség jele, hanem az éretlenségé. A kegyelem elnyerésének elsõ napjaiban az ember valóban szinte átugrik a kísértéseken és akadályokon. Könnyen túl sokat képzel aztán magáról. Idõvel a régi rossz hajlamok és szenvedélyek sokszor még erõsebben jelentkeznek, mint megtérésünk elõtt. Akkor fájdalmasan ébredünk rá, hogy még messze vagyunk a céltól és benne vagyunk a harc hevében. Valaki, aki mély belsõ sötétségbe került, elmondta, hogy megtérése után azt gondolta, hogy most már felesleges is imádkoznia. Éppen ez lett az oka a belsõ sötétségnek, ami rászakadt. Akit Jézus megragadott, annak mindig újabb és mélyebb megtapasztalásai vannak az Õ élõ hatalmáról, de a saját halott állapotáról is. Az apostol szüntelenül azon fáradozott, hogy Krisztusban maradjon. Jézus feltámadásának az erejét és a szenvedéseiben való részesülést kívánta mindig jobban megismerni, hogy az ó ember végleges elhalása révén hasonlóvá legyen az Õ halálához.

Hit által igazak, tiszták és szentek vagyunk Krisztusban. Mindenünk van õbenne, de még távolról sem látjuk át teljesen, mit jelent ez a mi számunkra. Még kevésbé használjuk fel mindazt, amit benne kaptunk. Lépésrõl lépésre kell elõrejutnunk.Az igazi keresztyénség sajátságos módon kapcsolja egymásba a nyugalmat és a mozgást.
A hívõ ember pihen a kegyelemben és az új élet, bizonyosságában, de ugyanakkor folyton elõre halad, soha nem teszi ölbe a kezét és a kegyelmet nem használja nyugvópárnának. Aki lelkileg nyugalomba vonul, az elszegényedik. Ha kitartóan ellenállunk a bûnnek, még meghódításra vár a szeretet óriási területe.

Carl Eichhorn
Isten mûhelyében

Istenre való hagyatkozás


Miért vagy nyugtalan? Engedd, hogy Én vegyem kezembe minden dolgodat, Én gondoljak mindenre. Semmi mást nem várok tõled, csak odaadást, és semmiért sem kell aggódnod többet. Mondj búcsút a félelemnek és csüggedésnek, ami azt mutatja, hogy nem bízol Bennem. Bízz Bennem vakon.
Az önátadás azt jelenti, hogy gondolataidat elfordítod a bajokról, a nehézségekrõl és minden problémádról. Mindent a kezembe teszel: "Uram, legyen meg a Te akaratod. Te gondoskodj rólam. Uram, köszönöm, hogy mindent a kezedbe veszel, és mindent megoldasz, ahogy nekem a legjobb."
Ne feledd, ha azon gondolkodsz, mik lesznek tetteid következményei, az ellentétes az önátadással. Ha arra gondolsz, hogy valaminek veszélyes következménye lehet, azt mutatja, hogy nem bízol irántad érzett szeretetemben, nem érzed, hogy életed vezetésem alatt áll, és hogy semmi sem kerülhet meg Engem.
Sose gondolj arra, hogyan fog ez vagy az a dolog végzõdni? Mi történhet? Ha elragad ez a gondolat, csak azt bizonyítja, hogy nem bízol meg Bennem. Akarod, hogy törõdjek a dolgaiddal? Igen vagy nem? Ha igen, ne aggódj miattuk. Csak akkor vezetlek, ha teljesen átadod magad Nekem. Ha másik útra kell vezesselek, az éppen az lesz, amit szeretnél. A karomban viszlek.
A vita, aggódás, gyötrelem komolyan nyugtalanít, felizgat téged. Minden jutalmat az akaratod ad meg. Sokat megteszek, ha anyagi vagy lelki szükségben, csöndben, behunyt szemmel várakozva Hozzám fordulsz: "Te gondoskodj rólam". Sokat kapsz, ha imádban teljesen Rám hagyatkozol. Ha fájdalmat érzel, Hozzám imádkozol, és Én közbelépek, ahogy kívánod. Annak ellenére, hogy nem hagyatkozol Rám, elvárod, hogy megtegyem, amit kérsz.
Ne úgy viselkedj, mint a beteg, aki az orvosnak mindig megmondja, milyen kezelést kér. Ne tegyél így. Ha rossz körülmények közé jutsz, inkább azt mondd: "Uram, magasztallak Téged, és köszönöm a bajt, a szükséget. A múlandó, földi életben rendezz mindent úgy, ahogy Neked, Uram örömet okoz. Te tudod legjobban, számomra mi a legjobb."
Néha úgy érzed, a csapások száma nõ, ahelyett, hogy csökkenne. Ez ne zavarjon meg. Hunyd be a szemed, és hittel szólj Hozzám: "Legyen meg a Te akaratod. Gondoskodj rólam." Ha így gondolkodsz, csodát tapasztalhatsz, ha szükség van rá. Csak akkor segítek dolgaidban, ha teljesen megbízol Bennem. Mindig gondolok rád, de csak akkor tudok neked tökéletesen segíteni, ha teljesen Rám hagyatkozol.
(forrás:lampert.tvn.hu)