Tanítások, megtörtént események a szellemi tanítással kapcsolatban

Tanítás

Minden ember éjszaka, mikor szelleme élvezi a test börtönének elhagyását, találkozik szellemtestvéreivel, tanító szellemével.
Álmaink egy részére emlékszünk, vannak olyan részek amikor csak a tudatalatti részben raktározódnak le a kapott információk és akkor kerülnek felszínre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk.
Én is sokszor kaptam éjszaka tanítási céllal információkat, sokra emlékszem, sokat szinte ébredéskor elfelejtettem.

A ma éjszakai tanításra ébredéskor tisztán emlékeztem, megpróbálom összefoglalni a mondott szavakat.

Meg kell tanulni szeretni magunkat. Ha nem vagyunk képesek önmagunk szeretetére, akkor másokkal szemben még elvárásaink sem lehetnek, mert nem is tudunk adni nekik semmit magunkból. Saját magunk énjét csak akkor tudjuk átengedni a másiknak, ha azt méltónak találjuk az átadásra.
Meg kell tanulni szeretni magunkat, elfogadni olyannak, amilyen. Mi magunk választottuk ezt a testet, mert ilyennek terveztük, mert ez a test tudja a legjobban teljesíteni azt a célt, amit születésünk elõtt elhatároztunk magunkban. Kicsinyesség azon gondolkozni, hogy a külsõ burka hogy néz ki. Ez olyan mint a hernyó burka, kimászik belõle, leveti és alatta egy gyönyörû pillangó szíve dobog és mikor elérkezett a döntõ pillanat a pillangó kiszáll és megmutatja magát a világnak. Itt vagyok! Mi magunk is bebábozódva elbújunk magunkba és elrejtõzünk a külvilág elõl. Meg kell tanulni elfogadni a hernyó állapotunkat. Van akinek szép ez az állapot, mert rájött, hogy nem tud és nem is akar változtatni rajta, elfogadja magát olyannak, amilyen.
Sok ember szenved a külsõ emberi alakjától, gátlásokkal tele, mert a kritikája magával szemben hatalmas, más akar lenni, mint amilyen. Azt hiszi, a külsõ alakja miatt nem tud kapcsolatokat teremteni, miközben teljesen tévúton jár. Mindig a belsõ értékek határozzák meg a külsõ kisugárzásunkat, kapcsolatunk minõségét, milyenségét. Természetesen az "ép testben ép lélek" érvényes, mert aki elhanyagolja fizikai testét, az lelkileg is tönkre megy, de a gyakorlat szempontjából ez pont fordítva van. Lelkileg ment elõször tönkre az az ember, aki elhanyagolja a testét és ezt a lelkületet vetíti ki magából.

Nagyon fontos sorrend:
- meg kell tanulnunk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.
- meg kell tanulni megszeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk
- ha magunkat megszerettük, akkor képesek vagyunk másokat is megszeretni, ki kell terjeszteni szeretetünket másokra.
- El kell tudni fogadni másokat olyannak, amilyenek, nem szabad õket megváltoztatni, mindenki saját magáért felelõs egyedül (ez még a gyermekinkre is igaz egy bizonyos életkor felett)


folytatása a következõben

folytatása az elõzõnek

- A saját magunk szeretetének elfogadása után ki kell terjeszteni szeretetünket a környezetünkre. Nem kell egybõl nagy dolgokban gondolkozni és szeretni a világot! Szeressük meg elõször a mellettünk lévõ embereket, hagy érezzék õk is a szeretetünk kisugárzását. Ez sokszor nagy lemondással, megaláztatással jár, de meg tanulni szeretni, ezért jöttünk a földre. Ez a legjobb alkalom a tanulásra, szellemi szinten kevesebb a lehetõség, itt vagyunk összezárva különbözõ emberekkel, akiknek különbözõ a gondolkodásmódja, akarata, összecsapnak az egoista érdekek, itt kell tisztának és szeretetteljesnek maradni. Ez a nehéz és kemény lecke!

Nem szabad kapukat állítani, amiket másik ember nem tud kinyitni. Ha nem fogadunk el magunkat és másokat, akkor hatalmas falat építünk magunk köré, mely falon keresztül senki nem tud bejutni hozzánk és az érzéseinkhez. Mi magunk ezen a falon keresztül nem tudunk másokhoz eljutni, mert nem látunk ki a falon. Jó lenne megkeresni azt a kiskaput, amin keresztül lehet közlekedni addig, míg a fal saját magától össze nem omlik. A magunknak felépített fallal elzárjuk magunkat a külvilágtól és hiába felelünk meg munkánk során a külvilágnak és tökéletesen látjuk el világi feladatainkat, ha szellemi munkákra ezáltal alkalmatlanok vagyunk. Odaát senki sem kérdezi meg, hogy mennyit kerestél, milyen beosztásod volt, mekkora földi sikert értél el? Megnézik a szellemi kincseskamrádat és megcsóválják a fejüket a sajnálattól. Ugyanis nem nekik gyûjtesz szellemi kincseket, hanem saját magadnak. Földi halálunk után, mikor átmegyünk, ezek a kincsek lesznek az összes vagyonunk, nem várnak betétkönyvek, melyekbõl baj esetén meríteni lehet.
Sokan nem tudják, hogy amikor szellem állapotban, megtisztulva a levetett emberi buroktól a másik világban állnak nem kapnak külön szellemi beavatást, kincseket, nagy dolgokat. Annyival tudnak többet, hogy megtanulják az öröklét fogalmát, mert megtapasztalták átélve azt. S miután a szellemek azonos szintû szellemekkel vannak összezárva, nem okoz gondot a kapcsolatteremtés társaikkal. De milyen társaikkal? Mélyedjünk magunkba és gondolkodjunk el saját magunkon, hogy milyen szinten állunk most és jó-e nekünk ha ezen a szinten maradunk a másik világban is?
Most van lehetõségünk tanulni, gyakorlatban alkalmazni az megszerzett elméleti tudást, finomítani, csiszolni.
Fel kell tudni ismerni azt, hogy mi az, amin nem tudunk változtatni, mi az amin tudunk és kell kérni a Teremtõ erejét ahhoz, hogy a megváltoztathatót megváltoztassuk és bölcsen elfogadjuk a megváltozhatatlant.
Döntsük le egónk falait, mert ezek a falak nem védenek minket a külsõ támadások elõl, hanem minket nem enged a többi embertársunk közé!
Az önismeret a legfontosabb dolog. Ha magunkat nem kritizáljuk, hanem szeretni fogjuk, akkor másokat sem fogunk kritizálni, hanem õket is szeretni fogjuk. Ilyen egyszerû ez a tanítás!
(Karsay István)

Üzenet a halottól

A szemlátomást ideges, de csinos, harmincas nõ a kezét tördelte. A rendõrségi irodában sem nyugodott meg. Kapkodva vette a levegõt, mint aki futva jött idáig: Nézze, felügyelõ úr, az a valaki nem tréfált. Már a harmadik éjszaka jelent meg nekem álmomban, és nagyon konkrét dolgokat mondott.

Ön nevezheti kísértetnek, vagy ahogyan akarja. De az a halott, mert halott, ugye? nagyon komolyan beszélt hozzám. Nem akart megijeszteni, inkább olyan érzésem volt, hogy a segítségemre számít.

Pascal felügyelõ töprengve nézte a nõt, aki mellesleg tetszett neki. Õ is harmincöt felé járt, elvált, se kutyája, se macskája. Néha ordítani tudott volna a magánytól. Közben persze az ügyrõl sem feledkezett meg. Valami élénken mozdult a fantáziájában. No igen, azok a gyermekkori kalandok Dél-Amerikában. A szülei ott dolgoztak, õ pedig naphosszat varázslók és vajákosok, szellemidézõk és csodatévõk között ténfergett. Elleste, amit elleshetett.
- Szóval, a szellem mondta önnek, hogy a veje ölte meg?
- Igen. Nem ismerem a nevét, sohasem láttam azelõtt. Tényleg halott lenne? És miért engem zavar éjszakánként?
Pascal fényképeket vett elõ. Madame Gilbert habozás nélkül rámutatott az egyikre:
- Õ az. A vejét emlegette, hogy meg akarta szerezni az üzletét. A veje örökölte a vállalatot.
- Így van. Duchamel úr, a textilgyáros Pascal még a jegyzeteibe nézett. De a mi szakértõink azt jelentették, hogy az öreget infarktus vitte el, azért nem is lett bûnügy.
- Nekem azt mondta, a veje éjjel megijesztette, ettõl esett össze és halt meg.
- Nehéz lenne ezt az ön tanúvallomásával bizonyítani mondta Pascal gyorsan.
- Mit gondol, ha fölkeresem Duchamel vejét és elmondom neki, mit tudok, valahogyan reagál majd? kérdezte a nõ. Ha sikerül csapdába csalnunk, ön lecsaphatna rá.
Pascal már tudta is a módját.

A halott vejével való nagy találkozásra a cég háza elõtt került sor. Pascal és emberei a kocsiban, a lehallgatóberendezések mellett ültek. A mikrofon Gilbert asszony ruhája alatt rejtõzött.
Amikor végre a võ nagydarab, brutális arcú férfi kijött az épületbõl és a luxuskocsijához ment, mintha az aszfaltból nõtt volna ki elõtte a törékeny, sápadt nõ.
- Az apósa azt üzeni, hogy várja önt odaát. Ezt küldi és fölmutatta a halott ingét, amit azon az éjszakán viselt.
A férfi döbbenten nézte, miközben az asszony tovább beszélt:
- Minden éjjel eljön hozzám, és elmondta már, ön hogyan okozta a halálát. Biztos benne, hogy hamarosan találkoznak. Az az éjszakai ijesztés igazán nem volt szép dolog öntõl, uram.
A võ csak tátogott, végre megjött a hangja:
- Kicsoda ön és mit akar?
- Hiszen mondtam, õ küldött magáért. Arra kéri, majd vegye föl az ingét, amikor eljön önért. Az is nagy ijesztés lesz, és ön is itt hagyja ezt a világot.
A férfi ekkor nem bírta tovább, megragadta Gilbert asszony vállát és ordítani kezdett:
- Hagyjanak békén! Még most is látom a szemét! Úgy nézett, de úgy pedig akkor már üveges lett a szeme, mintha vádolna. Minden éjjel elém áll, ebben az ingben. Üvöltve ébredek és verejtékben úszom.Nem bírom tovább! Miért is tettem meg, istenem, miért?
Pascal felügyelõ lassan kiszállt az autóból. Nem sietett. Mire odaért a síró férfihoz, már kezében volt a bilincs.

Az asszony tiszta arccal, felhõtlenül mosolygott a férfira:
- Senki más nem hitt volna nekem, ha azzal állítok be a rendõrségre, hogy éjjelente egy kísértettel társalgok.
- Én hittem, mert én olyan vagyok. Pascal szerényen mosolygott. De ami azt illeti, az öreg Duchamel is tudta, kihez kell mennie. Örökké hálás lehetek neki, hogy összehozott bennünket mondta és poharát koccintásra emelte.
(forrás: nana.hu)

Megtörtént esemény

Elvis élt! Elvis él?

1977. augusztus 16.-án elhunyt a rock and roll királya, Elvis Presley. Rajongók milliói gyászolták a sztárt, annak ellenére, hogy legtöbbjük személyesen sohasem találkozott vele. Valami megszakadt a rock and roll világában, egy korszak véget ért. Vagy mégsem?

Tény, hogy eltemették, rajongói közül azonban jó néhányan állítják, hogy azóta személyesen látogatta meg õket a Király. Talán nem meglepõ, hogy e szerencsés emberek többsége az Egyesült Államokban él.
Egy író összegyûjtötte a történeteket, és késõbb nagy sikerû könyvet is írt róluk.

Egy pszichiáter vallomása

Hilda sohasem hitt a paranormális jelenségekben, kizárólag tudományos oldalról vizsgálta az agy mûködését. Sohasem találkozott személyesen Elvissel, egészen addig az estéig.
A dolgozószobájában ült, és egy szakcikken dolgozott. Egészen elmélyült a munkájában, mikor egyszer csak felnézett, és Elvis Presley ott ült vele szemben egy karosszékben. Abban a karosszékben, melyben a paciensei szoktak helyet foglalni egy-egy terápia alkalmával. Hilda elsõ gondolata az volt, hogy valami nincs rendben az agymûködésével. Ezzel egyidejûleg azonban megérezte maga körül azt a kiáradó kedvességet, melegséget, amely a vele szemben ülõ alakból áradt.
A pszichiáter számára ez egy igen meglepõ élmény volt, hiszen abban az idõben úgy érezte: övé a világ. Sikeres orvos, aki független, önálló, és fõleg gazdag. A világnak csak a szebbik oldalát látta. Elvis azonban megérezhette, hogy valami nincs rendjén, mert mosolygott, sõt sugárzó derû áradt belõle.
"Éreztem, hogy segíteni akar nekem. Alaposan megfigyeltem. Fiatalnak tûnt, kb. annyi idõs lehetett, mint a halálakor volt. És ami nagyon fontos: boldog volt. Valamiféle kék ruha volt rajta, kifejezetten vonzónak hatott benne. Annyira figyeltem Õt, hogy teljesen ráhangolódtam, és különös kapcsolat alakult ki közöttünk. Hirtelen úgy éreztem, hogy barát ül velem szemben, és elkezdett velem beszélgetni. "Elégedett vagy az életeddel, Missy?" A Missy becenevet már évek óta nem használtam, és kizárólag a legközelebbi hozzátartozóim szólítottak így. "

Hilda akkor, és abban a pillanatban döbbent rá, hogy olyan helyzetbe került, ahol nem bújhat a doktori cím mögé. Nem tudott elrejtõzni, kénytelen volt szembenézni egy olyan emberrel, aki már meghalt, és aki azt kérdezi, elégedett-e az életével. Az életével, amivel még Õ maga sem volt tisztában. Ekkor kitört belõle - mélyen, belülrõl - a zokogás.
" Elvis azt mondta nekem: "Hilda, át kell gondolnod, hogy mit teszel az életeddel!" Abban a pillanatban megértettem, hogy az emberi agynak és léleknek sokkal többre van szüksége, mint ahogy én azt eddig véltem. Amikor mindez világossá vált elõttem, ráébredtem, hogy Elvis mindjárt el fog menni, és soha többé nem találkozom vele. Azért jött el ugyanis, hogy ráébresszen arra, amire magamtól talán soha nem ébredtem volna rá. Önkéntelenül lehajtottam a fejem, és összekulcsoltam a kezem. Amikor újra felnéztem, Elvis már nem volt ott."
Hilda azóta nem találkozott a királlyal, még csak nem is álmodott róla. Néha felteszi az egyik lemezét, és végighallgatja. Immár teljesen más emberként.
(Forrás: nõi portál)

Élet az élet után

Az ember hatmilliárd másik ember között is egyedül van, s éppen úgy fél a haláltól, a betegségtõl, a fájdalomtól, pontosan ugyanúgy keresi a megváltást, a hitet, a boldogságot, mint kétezer évvel ezelõtt. Csak nehezebben találja meg.

Sokan vannak körülöttünk olyanok, akik egy különös, visszatérõ álom, egy reinkarnációs hipnózis során elõbújó emlék vagy egy súlyos baleset után átélt halál közeli élmény hatására megváltoznak. Hinni kezdik, hogy van élet az élet után, hogy lépteinket angyalok õrzik, s hogy legfõbb dolgunk megtudni, mivégre születtünk meg a földre. Ezek az emberek sorsfordító élményeikrõl nem szívesen beszélnek. Talán a megbélyegzéstõl félnek, talán csak nem érzik szükségét annak, hogy másokat gyõzködjenek. Néhányan, akik mégis vállalták a beszélgetést, legbensõ meggyõzõdésüket osztják most meg veletek.


Zuhanás az ötödik emeletrõl

Edina úgy emlékszik, tizenegy éves volt, amikor elõször érezte azt, hogy más, mint a többiek. A jó eszû, különc és magányos kislányt tanulási és beilleszkedési zavarai miatt szülei pszichológushoz vitték. A szakember enyhe kényszerességet és depressziós hajlamot diagnosztizált. Edina tizenhat éves korában, kétszeri középiskola-váltás és egy reménytelen szerelem után szedte be elõször egyszerre a számára felírt szorongásoldó gyógyszerek teljes havi adagját. Az öngyilkossági kísérlet után a fõváros leghíresebb gyerekpszichiátriai intézményében kezelték, ahol erõs, depresszió elleni gyógyszereket kapott. Ezután még kétszer mérgezte meg magát. Három gyomormosást, többhetes intézeti kezelést követõen döntött úgy, többé nem kísérletezik a gyógyszerekkel. Ekkor történt, hogy nem pillanatnyi elmezavarában, hanem elõre átgondoltan és eltervezetten kilépett a lakótelepi lakás ötödik emeleti ablakából.
Nem figyelemfelhívásként tettem, nem akartam zsarolni vele senkit. Valóban meg akartam halni mondja. Szõke, göndör fürtjei ugrálnak tökéletes arcéle körül. A ma húszéves lány olyan szép, hogy bármelyik magazin címlapjára rákerülhetne. Õ azonban nem akarja arcát, teljes nevét adni megrázó történetéhez.
Ma már tudom mondja , hogy ott, abban a pillanatban, amikor az ötödik emeleti ablakból kiléptem, egy angyal szállt fölém. Isten küldte el hozzám, hogy megmentsen. Máshogy nem történhetett. Egy bokorra estem, három csigolyám összetört. Amikor a kórházban magamhoz tértem, anyám állt zokogva az ágyam fölött. Az osztályos orvos, akihez fájdalomcsillapítóért könyörögtem, azt mondta, ha balesetet szenvedtem volna, sajnálna, de neki egy taknyos öngyilkos ne hisztériázzon. Viszont az ország legkitûnõbb, legemberségesebb gerincspecialistája operált. Neki köszönhetem, hogy fizikailag tökéletesen meggyógyultam. A lelki békémet azonban egy különös asszonynak köszönhetem. Amikor a kórházból kiengedtek, Sziszi segített megérteni, hogy mi történt velem. Õ magyarázta meg, hogy az öngyilkosság semmiféle gondot nem képes megoldani. Mert hiába hal meg az ember, csupán fizikai teste szabadul meg a fájdalomtól, lelke tovább bolyong vigasztalhatatlanul, örökre. Sziszi magyarázta meg nekem, hogy Isten kiválasztott lelke vagyok. Azért küldte rám korábban a tömérdek szenvedést, azért mentett meg végül, hogy elvezessen arra az útra, amelyen járnom kell. Citrin- és krizoprázkristály-terápiával kitisztította belõlem a negatív energiákat. Felszabadultam, a fejem kitisztult, megszûnt a bennem lévõ örökös feszültség. Elmúltak a fejfájásaim, megszûntek a gyomorpanaszaim, elmúlt az álmatlanságom. Tavaly kitûnõre érettségiztem. Idén sikerült nyelvvizsgáznom, és felvettek az egyik vidéki egyetem kémia-biológia szakára. Neurobiológus akarok lenni, agykutatással szeretnék foglalkozni. S bár néha még rám tör a kétség, valami furcsa halálvágy, ma már tudom, hogy régen volt életeim valamelyik sötét árnya kísért. De már azt is tudom, hogy védelem alatt állok, és nem történhet velem többé semmi rossz.
forrás:astronet.hu)

.

Lincoln szelleme néha még megjelenik

Nagyon téved, aki úgy véli: szellem vagy kísértet látogatására csak elhagyott házakban, várkastélyban lehet számítani. Immár száznegyven éve beszélik, suttogják, sõt írják (tehát biztosan van valami alapja), hogy az 1865-ben meggyilkolt Lincoln elnök rendszeresen felkeresi egykori hivatali szobáit a washingtoni Fehér Házban. De nem láthatja akárki!

Theodor Rooseveltnek és Calvin Coolidge-nek viszont megadatott, hogy lássa. Calvin felesége pedig elõre tudta, mikor közeledik a szellem, ilyenkor kedvenc kutyája mindig a szõrét borzolta, és veszedelmesen morgott, az asszony azonban sosem látta a szellemet. A kutya késõbb annyira megijedt az ilyen látogatások alkalmával, hogy asszonya mögé rejtõzött. A tétován ide-oda járkáló elmosódott alakkal éjnek idején találkozott a Házban Truman, és késõbb Johnson elnök is. Egyesek az eddigi beszámolók alapján úgy vélik, hogy Lincoln legalább egyszer felkeresi minden utódját a Fehér Házban, van, akit többször is.

Érdekes módon, akadt kívülálló, ráadásul nem is amerikai, aki szintén találkozott a szellemmel. Vilhelmina holland királynõ egyik hivatalos amerikai látogatása alkalmával a Fehér Házban, az úgynevezett rózsaszín szobában töltötte az éjszakát, és bizony alaposan megijedt a szellem láttán.

Sir Winston Churchillnek sem lett jobb kedve - vallotta meg néhány bizalmasának -, amikor fehér házbeli tartózkodása alkalmával megpillantotta a rég holt elnököt. Lincoln jellegzetes, kissé görbe testtartásával átment a szobáján és eltûnt a szemközti falban.

Talán nem árt tudni, hogy Lincoln "életében " kapcsolatban állt a spiritiszta mozgalommal, erõsen hitte, hogy a halál után is van élet, és hogy az elhunytak lelke kapcsolatba léphet a még élõkkel. Egy ismert médium " akinek révén kapcsolatot lehetett létesíteni a halottak világával" 1862-65 között gyakran megfordult a Fehér Házban. A szeánszokat szigorúan jegyzõkönyvezték; így tudjuk, hogy amikor egyszer Lincoln a saját jövõje felõl kérdezõsködött, a médium szomorúan közölte vele: történelmi szerepe hamarosan véget ér. Bizonyos források szerint ezeken a szeánszokon megjósolták az Egyesült Államok történetét, egészen a XXII. századig! Ezek azonban annyira bizalmas iratok, hogy ma is pecsét alatt, páncélszekrényben õrzik.
(forrás:astronet.hu)