Tanítások, megtörtént események a szellemi tanítással kapcsolatban

,
Dr. Papp Lajos: A szellem él

Dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi- és Magyar Örökség, Prima Primissima - , Pro Cultura- díjjal ismerték el. Alább nagyszerû elõadásának kómáról szóló részét tesszük közzé.

"Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezetõ professzor - aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember - azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a mûtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert és tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben. Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegõje ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tõle:
- hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció. A mûtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetõgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat:

"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia."
A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott. Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellenõriztem, valóban akkor voltam ott, amikor õ mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor õt ott halottnak nyilvánították.

Azt mondta a hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni."
Ez a nõ mindent elmondott. Azt mondta:
"Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életrõl."
A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amirõl mi nem tudunk. Persze az, hogy valamirõl mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévõ beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. De számos más esetben is a betegek beszámolnak a mûtét alatti élményeikrõl, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívmûtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívmûködést. Megállítani a szívet nagyon könnyû, beindítani már nem annyira. Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményérõl pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az idõszakról,amelyrõl õ beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményérõl - abban az állapotban õ a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet."
(szerzõje ismeretlen, emailban kaptam)

.


Tanítás
2011.11.12

Minden ember éjszaka, mikor szelleme élvezi a test börtönének elhagyását, találkozik szellemtestvéreivel, tanító szellemével.

Álmaink egy részére emlékszünk, vannak olyan részek amikor csak a tudatalatti részben raktározódnak le a kapott információk és akkor kerülnek felszínre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk.

Én is sokszor kaptam éjszaka tanítási céllal információkat, sokra emlékszem, sokat szinte ébredéskor elfelejtettem.



A ma éjszakai tanításra ébredéskor tisztán emlékeztem, megpróbálom összefoglalni a mondott szavakat.

Meg kell tanulni szeretni magunkat. Ha nem vagyunk képesek önmagunk szeretetére, akkor másokkal szemben még elvárásaink sem lehetnek, mert nem is tudunk adni nekik semmit magunkból. Saját magunk énjét csak akkor tudjuk átengedni a másiknak, ha azt méltónak találjuk az átadásra.

Meg kell tanulni szeretni magunkat, elfogadni olyannak, amilyen. Mi magunk választottuk ezt a testet, mert ilyennek terveztük, mert ez a test tudja a legjobban teljesíteni azt a célt, amit születésünk elõtt elhatároztunk magunkban. Kicsinyesség azon gondolkozni, hogy a külsõ burka hogy néz ki. Ez olyan mint a hernyó burka, kimászik belõle, leveti és alatta egy gyönyörû pillangó szíve dobog és mikor elérkezett a döntõ pillanat a pillangó kiszáll és megmutatja magát a világnak. Itt vagyok! Mi magunk is bebábozódva elbújunk magunkba és elrejtõzünk a külvilág elõl. Meg kell tanulni elfogadni a hernyó állapotunkat. Van akinek szép ez az állapot, mert rájött, hogy nem tud és nem is akar változtatni rajta, elfogadja magát olyannak, amilyen.

Sok ember szenved a külsõ emberi alakjától, gátlásokkal tele, mert a kritikája magával szemben hatalmas, más akar lenni, mint amilyen. Azt hiszi, a külsõ alakja miatt nem tud kapcsolatokat teremteni, miközben teljesen tévúton jár. Mindig a belsõ értékek határozzák meg a külsõ kisugárzásunkat, kapcsolatunk minõségét, milyenségét. Természetesen az "ép testben ép lélek" érvényes, mert aki elhanyagolja fizikai testét, az lelkileg is tönkre megy, de a gyakorlat szempontjából ez pont fordítva van. Lelkileg ment elõször tönkre az az ember, aki elhanyagolja a testét és ezt a lelkületet vetíti ki magából.

Nagyon fontos sorrend:

- meg kell tanulnunk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.

- meg kell tanulni megszeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk

- ha magunkat megszerettük, akkor képesek vagyunk másokat is megszeretni, ki kell terjeszteni szeretetünket másokra.

- El kell tudni fogadni másokat olyannak, amilyenek, nem szabad õket megváltoztatni, mindenki saját magáért felelõs egyedül (ez még a gyermekinkre is igaz egy bizonyos életkor felett)

- A saját magunk szeretetének elfogadása után ki kell terjeszteni szeretetünket a környezetünkre. Nem kell egybõl nagy dolgokban gondolkozni és szeretni a világot! Szeressük meg elõször a mellettünk lévõ embereket, hagy érezzék õk is a szeretetünk kisugárzását. Ez sokszor nagy lemondással, megaláztatással jár, de meg tanulni szeretni, ezért jöttünk a földre. Ez a legjobb alkalom a tanulásra, szellemi szinten kevesebb a lehetõség, itt vagyunk összezárva különbözõ emberekkel, akiknek különbözõ a gondolkodásmódja, akarata, összecsapnak az egoista érdekek, itt kell tisztának és szeretetteljesnek maradni. Ez a nehéz és kemény lecke!

Nem szabad kapukat állítani, amiket másik ember nem tud kinyitni. Ha nem fogadunk el magunkat és másokat, akkor hatalmas falat építünk magunk köré, mely falon keresztül senki nem tud bejutni hozzánk és az érzéseinkhez. Mi magunk ezen a falon keresztül nem tudunk másokhoz eljutni, mert nem látunk ki a falon. Jó lenne megkeresni azt a kiskaput, amin keresztül lehet közlekedni addig, míg a fal saját magától össze nem omlik. A magunknak felépített fallal elzárjuk magunkat a külvilágtól és hiába felelünk meg munkánk során a külvilágnak és tökéletesen látjuk el világi feladatainkat, ha szellemi munkákra ezáltal alkalmatlanok vagyunk. Odaát senki sem kérdezi meg, hogy mennyit kerestél, milyen beosztásod volt, mekkora földi sikert értél el? Megnézik a szellemi kincseskamrádat és megcsóválják a fejüket a sajnálattól. Ugyanis nem nekik gyûjtesz szellemi kincseket, hanem saját magadnak. Földi halálunk után, mikor átmegyünk, ezek a kincsek lesznek az összes vagyonunk, nem várnak betétkönyvek, melyekbõl baj esetén meríteni lehet.

Sokan nem tudják, hogy amikor szellem állapotban, megtisztulva a levetett emberi buroktól a másik világban állnak nem kapnak külön szellemi beavatást, kincseket, nagy dolgokat. Annyival tudnak többet, hogy megtanulják az öröklét fogalmát, mert megtapasztalták átélve azt. S miután a szellemek azonos szintû szellemekkel vannak összezárva, nem okoz gondot a kapcsolatteremtés társaikkal. De milyen társaikkal? Mélyedjünk magunkba és gondolkodjunk el saját magunkon, hogy milyen szinten állunk most és jó-e nekünk ha ezen a szinten maradunk a másik világban is?

Most van lehetõségünk tanulni, gyakorlatban alkalmazni az megszerzett elméleti tudást, finomítani, csiszolni.

Fel kell tudni ismerni azt, hogy mi az, amin nem tudunk változtatni, mi az amin tudunk és kell kérni a Teremtõ erejét ahhoz, hogy a megváltoztathatót megváltoztassuk és bölcsen elfogadjuk a megváltozhatatlant.

Döntsük le egónk falait, mert ezek a falak nem védenek minket a külsõ támadások elõl, hanem minket nem enged a többi embertársunk közé!

Az önismeret a legfontosabb dolog. Ha magunkat nem kritizáljuk, hanem szeretni fogjuk, akkor másokat sem fogunk kritizálni, hanem õket is szeretni fogjuk. Ilyen egyszerû ez a tanítás!

-seng-


www.angyalszarny.eoldal.hu/cikkek/szellemtan/tanitas.html

.
Karma- ujjászületés

Vannak aztán furcsa esetek, amelyek gyerekekkel történtek meg, akik spontán ódon emlékeznek elõzõ életük részleteire. Dr. Ian Stevenson, a Virginia Egyetem tanára sok ilyen esetet gyûjtött össze. Az egyik gyermeknek elõzõ születésérõl való meghökkentõ emlékei felkeltették a dalai láma érdeklõdését is, aki elküldte hozzá képviselõjét, hogy beszélgessen el a kislánnyal, és gyõzõdjön meg arról, hogy igaz-e amit mesél. Kamaldzsit Kour-nakhívták, aki Indiában, Pndzsábban egy szikh tanító lánya volt. Egy napon elment apjával a helyi falusi vásárba, s hirtelen azzal a kéréssel állt elõ, hogy vigye õt egy másik, távolabbi faluba. Az apja meglepetten kérdezte, hogy miért. "Itt nincs semmim - válaszolta a kislány. - Ez nem az én otthonom. Kérlek, vigyél el engem abba a faluba. Az egyik osztálytársammal bicikliztünk, amikor elütött egy busz. A barátom azonnal meghalt. Nekem a fejem sérült meg, a fülem és az orrom. A baleset színhelyérõl egy közeli kis házhoz vittek, s lefektettek elõtte egy padra. Azután elvittek a falu kórházába. A sebeim nagyon véreztek, a szüleim és a rokonaim odajöttek hozzám. Mivel a helyi kórház felszerelése nem volt megfelelõ a gyógyításomra, elhatározták, hogy elvisznek Ambalába. Amikor az orvosok azt mondták, nem lehet meggyógyítani, megkértem a rokonokat, hogy vigyenek haza." Az apját megrázta a történet, s mivel lánya annyira erõsködött, végül beleegyezett, hogy elviszi a másik faluba, bár azt gondolta, hogy az egész csak gyermeki szeszély. Együtt mentek el a másik faluba, ahogyan ígérte, s amikor közeledtek, a kislány felismerte a helyet. Megmutatta, hogy hol ütötte el a busz, majd kérte, hogy üljenek riksába, s mutatta a hajtónak az utat. Amikor egy csoport házhoz értek megállította a riksát, s azt állította, hogy ott lakott. A kislány - s most már dühös apja - odamentek a házhoz, amelyrõl a gyerek azt állította, hogy abban korábbi családjával lakott. Apja - aki még mindig nem hitt neki - megkérdezte a szomszédokat, hogy lakott-e ott egy olyan család, mint amelyrõl Kamaldzsit Kour beszélt, akik elvesztették egyetlen lányukat. Megerõsítették a történetet, s a kislány elképedt apjának elmesélték, hogy Risma, a család lánya 16 éves volt, amikor elütötte a busz, az autóban halt meg, amely otthonról a kórházba szállította volna. Az apát nagyon feldúlta a dolog, és azt mondta Kamaldzsitnek, hogy menjenek haza. Azonban a kislány bement a házba, elkérte az iskolai képeket, s örömmel nézegette. Amikor Risma nagyapja és nagybátyjai hazaérkeztek, a kislány felismerte õket, s hibátlanul megmondta a nevüket is. Megmutatta, hogy melyik volt az õ szobája, s végigvezette apját a ház többi szobáján is. Azután elkérte a könyveit, két ezüst bokaperecét, két szalagját és új gesztenyebarna ruháját. A nagynéni megmagyarázta, hogy mindezek a dolgok Rismáé voltak. Azután a kislány megmutatta, hogy hol lakott a nagybátyja, ahol még további tárgyakat ismert fel. Másnap meglátogatta valamennyi korábbi rokonát, s amikor eljött az idõ, hogy még elérjék a hazafelé induló buszt, nem akart menni. Bejelentette apjának, hogy még ott akar maradni. Végül is, azért csak sikerült meggyõzni, hogy haza menjen. A család elkezdte összerakni a történetet. Kamaldzsit Kourt tíz hónappal azután született, hogy Risma meghalt. Bár a kislány még el sem kezdte az iskolát, gyakran úgy tett, mintha olvasna, s emlékezett valamennyi osztálytársának a nevére, akik Risma iskolai fényképén szerepeltek. Kamaldzsit Kour korábban is mindig gesztenyebarna ruhát kért. Szülei megtudták, hogy Risma kapott egy új gesztenyebarna ruhát, amire nagyon büszke volt, de soha nem került rá sor, hogy viselje. A legutolsó dolog, amire Kamaldzsit Kour elõzõ életébõl emlékezett, a mentõkocsi lámpája volt, amint otthonról a kórház felé tartottak, ez lehetett az a pillanat, amikor meghalt.
Nyilván vannak, akik hajlamosak kételkedni a történetben, s különbözõ kérdéseket vetnek fel. Egyesek azt állíthatják, hogy az egész történetet a kislány családja találta ki, hogy saját hasznukra fordítsák és hogy gyermeküket Risma reinkarnációjaként állítsák be. Risma gazdag farmercsaládból származott, azonban Kamaldzsit Kour saját családja sem volt szegény, s a falujukban az övék volt az egyik legszebb ház, udvar, kerttel. Ami gyanús ebben a történetben, az az, hogy a kislány családjának elég kellemetlen volt ez az eset, és azon izgatták magukat, hogy mit szólnak a szomszédok. Ami igazán sokatmondó talán az az, hogy Risma családja elismerte, hogy bár õk maguk nem sokat tudtak saját vallásukról, s arról, hogy vajon a reinkarnáció elméletét elfogadják-e a szikhek, kételkedés nélkül meggyõzõnek érezték, hogy Kamaldzsit Kour valójában az az õ Rismájuk volt.
sites.google.com/site/balazsrozalia/home...etfeladatunk-a-karma

.



A lélektársad megtalál!

- történet -

Kislánykora óta kísérte az az élmény, hogyha lelógatta a kezét az ágyról, végtelen szeretettel megfogta egy másik kéz, és õ ettõl mindig megnyugodott, akármilyen erõs volt is benne a szorongás.

Nemegyszer elõfordult, hogy keze véletlenül csúszott le az ágyról, és a másik kéz érintése meglepetésként érte, ilyenkor elrántotta a kezét, ami megszakította a kapcsolatot. Mindig tudta, mikor nyúljon a kézért, hogy megnyugvást találjon. Mondani sem kell, az ágy alatt fizikai valójában senki sem tartózkodott.

Aztán felnõtt, de a kéz megmaradt. Férjhez ment de a férjének sosem mesélte el ezt a titkot, annyira gyerekesnek tartotta. Amikor elsõ gyermekével terhes lett, a kéz eltûnt. Az asszonynak nagyon hiányzott a régi, ismerõs társ, hiányzott a kéz érintése.

Gyönyörû kislánya született. Kevéssel a születése után egy ízben, amikor maga mellé vette az ágyba, a csecsemõ megfogta a kezét. Testét, tudatát váratlan, megdöbbentõ erõvel árasztotta el a régi érzés.

Védelmezõje visszatért. Az asszony sírt a boldogságtól, a szeretet hatalmas áradását érezte: tudta, hogy a köztük lévõ kapcsolat messze túlnyúlik a fizikai valóság dimenzióján.



www.astronet.hu/ezo-vilag/tanmesek/a-lelektarsad-megtalal-41411

.



Érzéseink gondolataink teremtõ ereje


Amikor érzéseink vannak a szívünkben, elektromos és mágneses hullámokat hozunk létre a testünkön belül, amelyek a testünkön kívülre, a bennünket körülvevõ világra kiterjednek..
A kutatások szerint ezek a hullámok nem csak 1 vagy 2 méterre terjednek ki, hanem sok-sok kilométerre a szívünk fizikai helyétõl.
Mivel az energiamezõ, amelyrõl szó van egy tükör, ez a tükör azt az érzést tükrözi, amit az adott pillanatban tapasztalunk.
Amikor egy helyen több szív egy adott érzéssel egyesül, és egy olyan érzést teremtenek ,amiben hiszünk azt létre is hozzuk..
Létezik egy mindent egymással összekötõ tér, egy háló.. amelyet az emberek gondolatai és érzései alkotnak, ezen gondolatok melyhez erõs szív érzelem társul megnyilvánulnak a fizikai valóságunkban.
Ezeket jó néhányan tapasztaltuk már, de nem hisszük el hogy a világ így mûködne. Nincs is szükség erre, csak próbáljátok ki.
Ezen a vonalon haladva, tényleg Te tehetsz az életedrõl, a jóról s a kevésbé jóról is, figyelj a gondolataidra érzéseidre.
Hiszen teremtõ vagy.

(ismeretlen szerzõ által)

.


Apa és fia meghalnak a balesetben - a kisfiú visszajön a halálból és valami furcsát mond


Az élet egy szempillantás alatt megváltozhat. Julie Kemp nagyon jól tudja ezt, élete az egyik napról a másikra teljesen széthullott. Azt hitte, itt a vég, soha nem fogja tudni kiheverni azt a tragédiát ami történt vele és soha nem látja sem férjét, sem gyermekét többé.

De aztán váratlan dolog történt.

1997 nyarán történt mindez. Julie, Andy és fiuk Landon éppen hazafelé utazott. A templomban voltak, boldogok voltak mindannyian és nem is gondolták volna, hogy bármi rossz történhet velük.

Abban a pillanatban megjelent egy mentõautó és nekiment a kocsijuknak. Andy azonnal meghalt. Landon és Julie állapota pedig súlyos volt, írta a CBN.

A megérkezõ tûzoltók azonban nem vették észre, hogy volt még egy kisfiú is a kocsiban, a 8 éves fiú, mert a kocsi annyira össze volt törve.

De aztán észrevették Landont, újraélesztették és bevitték õt a kórházba. A kisfiú aznap kétszer is meghalt és kétszer élesztették õt újra.

Julie állapota kielégítõ volt, de attól félt kisfia nem éli túl a balesetet. Az orvosok is aggodalmukat fejezték ki és fõleg azért aggódtak, mert a kisfiú agykárosodást szenvedett. Azt mondták az édesanyának, hogy soha nem lesz már egészséges.

Két héttel késõbb azonban csodálatos dolog történt. Landon felébredt a kómából és semmilyen agyi károsodást nem tudtak kimutatni nála.

Még egy meglepetés várt azonban a hozzátartozókra.

- Az arca tele volt horzsolásokkal, a feje pedig nagyon fájt. Nem akartam neki fájdalmat okozni, de azért megkérdeztem, tudja-e hol van az apja. A kisfiú azt válaszolta, hogy tudja - a mennyországban van, mesélte Julie a CBN-nek.

Több év is eltelt azóta de Landon emlékszik arra, hogy a mennyben járt. Arra is emlékszik, hogy látta édesapját, aki két korábban elhunyt barátjával volt. Együtt voltak, de egyikük sem szólt egy szót sem hozzá.

Landon látta édesanyja Julie két fiát is, akik az õ születése elõtt hunytak el. Az édesanya azt mondta, Landon ezt nem tudhatta, soha senki nem mondta el neki, hogy az édesanyának két vetélése is volt.

Landon története igazán meglepõ. 8 évesen kétszer is visszatér az élõk közé, találkozik elhunyt édesapjával és két testvérével és apja két barátjával akik már szintén nem éltek.

Azt nem is tudhatta, hogy édesapja a balesetben meghalt és azt sem, hogy édesanyja két gyermeket elveszített.

Szóhoz sem jutunk. Vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Te mit gondolsz errõl a történetrõl? Az ilyen dolgokkal kapcsolatban nem szokott hazudni az ember. Kérjük oszd meg velünk véleményed!

Forrás: csodalatos
www.napjaink.org/apa-es-fia-meghalnak-a-...valami-furcsat-mond/