Történetek

.


NE VEDD MAGADRA MÁSOK SZEMETÉT!!!


Bármelyik nap megtörténhet, hogy csalódunk, frusztráltak, megbántottak leszünk. Talán valaki meghiúsította tervünk vagy durva volt velünk az irodában. Az élet tele van kellemetlenségekkel és nehéz emberekkel. Nem irányíthatjuk a körülöttünk élõket, de a velük kapcsolatos reakcióinkat viszont igen.

Valakitõl egyszer hallottam, hogy "Az élet 10 %-ban az, ami történik és 90 %-ban az, ahogy reagálsz rá." Ha idegessé válsz és esetleg elveszted nyugalmad, mert valaki megtámadott, akkor azzal elveszíted az erõd.
Ezt az ötletet jól illusztrálja David J. Pollay "A kukás kocsi törvénye" c. könyve. Annyira jó David története, el is mesélem:
Egy napon David egy New York-i taxiban egy találkozóra tartott. Hirtelen egy másik autó vágott be elébük. A taxisnak kénytelen volt beletaposni a fékbe és átvágni egy másik sávba, de még így is csak pár centin múlt, hogy nem ütköztek össze. Az autó vezetõje dudált, ordított és rázta az öklét, de furcsa mód a taxisofõr csak rámosolygott és integetett neki. David elcsodálkozott a taxis higgadtságán és megkérdezte, hogy csinálja.

A taxisofõr elmesélte, hogy sokan olyanok, mint egy nagy szemeteskocsi. Egész nap frusztráltsággal, csalódottsággal, bosszúsággal telve járkálnak. Amint felszaporodik a szemetük, valahol ki kell borítaniuk - és néha pont te leszel az, akire ráborítják. Nem veheted magadra, mert semmi köze sincs hozzád. Csak mosolyogj, integess és kívánj neki jót!

Davidnek annyira tetszett a taxis filozófiája, hogy könyvet is írt róla. Nagyon bölcs ez a taxis!

Ez a New York-i taxis arra tanít bennünket, hogy a sikeres emberek nem engedik meg, hogy mások szemete beszennyezze napjukat. Ha valaki rád borít egy rakományt, ne légy csalódott, mérges, sértõdött! Ha megengeded magadnak ezt a hibát, akkor a végén elveszíted az erõd. És az is megeshet, hogy egyszer annyira belefáradsz a körülötted élõk szemetének hordozásába, hogy valaki másra fogod ráborítani. Nem akadályozhatjuk meg, hogy mások ránk borítsák a hulladékukat, de ha felismerjük, hogy mire való - a szemetük -, akkor megakadályozhatjuk, hogy hasson ránk.

Döntsd el ma, hogy ragaszkodsz békédhez! Ragaszkodsz boldogságodhoz. Ragaszkodsz erõdhöz. Ha továbbra is erõsen állsz lábadon, mosollyal arcodon, akkor nem fog számítani, mi történik körülötted. És ekkor leszel a legjobban. Ekkor tud eljönni Isten és megvívja csatáidat. Ekkor tud egy magasabb szintre emelni. Rád tudja hinteni kegyét és életed minden napján gyõzelemre vezet!


atudatosteremtesmuveszete.blogspot.hu/20...z-erzesek-ereje.html

.


A gyors ítélkezés csapdája

Sosem lehet tudni, hogy a rossz, milyen jót, illetve egy látszólag jó milyen rosszat takar. Mielõtt bármirõl ítéletet mondanál, gondolj az öreg kínai paraszt történetére...


Egy öreg kínainak olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország leggazdagabbjai irigykedtek rá. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember csak a fejét rázta.
- Nem, nem. Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, õ inkább barát, nem adhatom el.
Egy napon a ló eltûnt. Az üres istálló elõtt összegyûlt szomszédok máris ítélkeztek:

- Látod, milyen bolond vagy!? Sejthetted, hogy el fogják lopni tõled ezt a csodás állatot. Ha eladtad volna, most legalább a pénzed meglenne.
A paraszt megint a fejét rázta.
- Ne túlozzunk! Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban. Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Honnan lehetne tudni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség? A történetnek csak a töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?
Az emberek kinevették. Jó ideje már bolondnak tartották.
Meghálálta a szeretetet
Két hét múlva visszajött a fehér ló. Nem lopták el, csak kiszabadult, és tizenkét vadlóval együtt tért vissza szabad portyázásáról. A falusiak újra összegyûltek:
- Igazad volt, nem szerencsétlenség történt, hanem áldás!
- Én azért ezt nem mondanám még. Elégedjünk meg annyival, hogy a ló visszajött. Honnan tudhatnánk, hogy ez szerencse-e vagy baj? Ez csak egy mondat. És vajon meg lehet-e ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?
A falusiak szétszéledtek, meg voltak gyõzõdve arról, hogy az öreg összevissza beszél. Kap tizenkét gyönyörû lovat, szinte ajándékba, és nem örül neki.

A paraszt fia elkezdte betörni a vadlovakat. De az egyik ledobta a hátáról és összetaposta.
A falubeliek megint összegyûltek, hogy elmondják véleményüket:
- Szegény öreg, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám, az egyetlen fiad nyomorékká lett. Ki segít majd neked idõs napjaidban? Igazán sajnálatra méltó vagy.
- Ne szaladjatok ennyire elõre - válaszolta nekik a paraszt. A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani egy cserép láttán, milyen is a váza maga?

Nemsokára kitört a háború, és a falu összes fiatal emberét besorozták, kivéve az öreg nyomorék fiát.
- Nahát, öreg, megint igazad volt. A fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad. A mi fiaink pedig mennek a halálba.
- Kérlek benneteket - válaszolta a paraszt -, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon maradt. Ennyit tudunk csupán. Isten tudja csak, hogy ez jó-e vagy rossz?.

(szerzõje ismeretlen)

.


A vak és a béna - az ésszerûség és intuíció egyesítése


Létezik egy régi szufi történet, melyben a vak céltalanul tévelygett az erdõben. Hirtelen megbotlott valamiben és elvágódott. Ahogy tapogatózott a földön, észre vette, hogy egy emberben botlott meg, aki a földön kuporgott. Ez a férfi béna volt, nem tudott járni.


Egymással beszédbe elegyedtek és panaszkodni kezdtek nehéz sorsukra.

"Amióta csak emlékezni tudok, ebben az erdõben bolyongok és nem találok ki innen, mert nem látok." - mondta a vak.

A béna így szólt: " Amióta csak emlékezni tudok, itt fekszek a földön és nem jutok ki az erdõbõl, mert nem tudok felállni."

Miközben beszélgettek, a béna egyszer csak felkiáltott:
"Megvan! Te felveszel engem a hátadra és én mondom neked merre menjünk! Együtt ki fogunk találni az erdõbõl!"

A régi történetíró elmondása szerint a vak a racionalitást, a béna pedig az intuíciót jelképezi. Mi is csak akkor találunk ki az erdõbõl, ha megtanuljuk a kettõt összehozni.

Peter M. Senge: Die fünfte Disziplin c. könyve alapján.

inspiralo-uzenet.blogspot.com/2013

.


Minden napunk ajándék


Az Ember elment a Bölcshöz:
- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!

- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.
- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta,
csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.
Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek.
Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.
Amikor elõvettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt.
Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT!

Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha...
Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik:

"Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal" - lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet.
Õ bizalmatlanul nézte a sötétlõ halmot, majd legyõzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta.
Smaragd volt. A következõ rubin, utána valami csodaszámba menõ ritkaság, és aztán így végig.
Felfoghatatlan kincs feküdt elõttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben, a belsejükben rejtõzõ érték.
Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól.
Mondd, mit jelenthet?

- A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom!
Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága.
Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod õket, gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hûség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínû áldozatosságát...
Mától kezdve soha nem beszélhetsz "szürke hétköznapokról", hiszen LÁTTAD, mi rejlik bennük!

(ismeretlen szerzõ)

.
A sziget

Egyszer volt hol nem volt egy nagyon régi idõben, volt egyszer egy sziget, amelyen az emberek összes érzelme lakott. A jó kedv, a szomorúság, a tudat és mint minden más érzelem, a szerelem is.

Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet.
Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni. Mielõtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért.
A gazdagság ment el egy Luxushajóval.
A szerelem megkérdezte:
Gazdagság, el tudnál engem vinni?
Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel. Itt neked nincs helyed.

Így hát megkérdezte a szerelem a büszkeséget, amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el elõtte.
Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?
Szerelem, én sajnos nem tudlak elvinni, mondta a büszkeség, "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat".

A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette.
Szomorúság, el tudnál engem vinni?
Oh, szerelem, mondta a szomorúság, én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni.

A jókedv is elment a szerelem mellett, de õ annyira jól érezte magát, hogy nem is halotta hogy a szerelem hívja öt.
Hirtelen azt mondta egy hang:
Gyere kedves szerelem, én elviszlek téged.

Egy öreg beszélt. A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
Amikor partra szálltak az öreg elment. A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást.
Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki segített nekem ?
Az idõ volt az, mondta a tudás.
Az idõ? kérdezte a szerelem. Miért segített nekem az idõ?
És a tudás erre azt felelte:
Mert csak az idõ érzi, hogy mennyire fontos az életben a Szerelem.

.



A lakatlan szigeten


Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Õt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörõdve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyû dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belõle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörõdött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.

"Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tõlem?" - kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy õ ott van.

"Abból a nagy füstbõl, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.
Az ember életében vannak olyan idõszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De ha hitünk erõs Istenben és hozzá fordulunk, minden negatív történésre lesz egy pozitív válasza!
(ismeretlen szerzõ)