Történetek

.

A szeretet mindent megold


Egy asszony kijött a házból és három, hosszú, fehérszakállú öregembert látott üldögélni az udvaron.

Nem ismerte õket. Így szólt: "Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek gyertek be, és egyetek valamit."

"Az ház ura itthon van?" - kérdezték.

"Nem, nincs itthon"- válaszolt az asszony.

"Akkor nem mehetünk be!"-felelték.

Amikor este a férje hazatért, az asszony elmondta neki, hogy mi történt.

"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hivd be õket!" Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.

"Együtt nem mehetünk be a házba "- felelték.

"Miért nem?"- kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az Õ neve, Jólét" mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva ezt mondta: "Õ a siker és én vagyok a Szeretet. Majd így folytatta: "Most menj vissza a házba, beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behivni."

Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, mit mondott az öreg. A férj megörült, "Ez nagyszerû", mondta, Ebben az esetben hívjuk be a Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házat jóléttel.

A felesége nem értett vele egyet. "Kedvesem miért nem hívjuk be inkább a Sikert?"

A menyük eddig csak hallgatta õket, és most elõállt saját javaslatával. "Nem lenne jobb a Szeretetet behivni? Az otthonunk megtelne szeretettel."

"Hallgassunk a menyünkre"-mondta a férj a feleségének. "Menj és hivd be a szeretetet, hogy legyen a vendégünk."

Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget.: "Melyikötök a Szeretet? Kérlek gyere be, és legyél a vendégünk."

A szeretet felállt, és megindult a ház felé. A másik kettõ felállt, és követték társukat.

A feleség meglepve kérdezte a Sikert és a Jólétet: "Én csak a Szeretetet hívtam, Ti miért jöttök?"

Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha a Jólétet vagy a Sikert hívtad volna be a másik kettõnek kint kellett volna maradnia. De mivel a Szeretetet hívtad, ahova õ megy, oda mi is vele tartunk."

Ahol Szeretet van ott megtalálható a jólét és a siker is.

-tanmese-

.


Isten Isten? - tanulságos történet


Paulo benyitott az álmos kisváros templomának ajtaján. Belépett, becsukta maga mögött az ajtót, és ráérõs könnyedséggel körbenézett. Egy imádkozó asszony fordult hátra az ajtó nyikorgó hangjára. Rosszalló tekintettel nyugtázta, hogy emberünk nem vetett keresztet, amikor Isten házába lépett. Paulo rámosolygott és illedelmesen biccentett fejével. Odaballagott az oltárhoz, ahol a pap éppen a gyertyatartókat rakosgatta ide-oda, mintha valami sakkjátékot játszana. - Tiszteletem, Atyám! - Adjon Isten, Paulo! Hogy vagy? - Köszönöm, jól. Meghozták a fiúk a faanyagot a tetõjavításhoz, amit kért. Azzal elõvett az ingzsebébõl egy laposüveget és jóízûen meghúzta. - Köszönöm Paulo, rád mindig számíthatok. De mondtam már neked, hogy ne igyál annyit! - Mennyit? - kérdezte Paulo, miközben fülig érõ szájjal vigyorgott.



- Atyám! Ez egy igen nemes és nagyon finom tequila. És ráadásul jó drága is! Azért iszom, mert szeretem. Látott már engem ittasan dülöngélni az utcán? Látott már részegen verekedni a kocsmában?
- Nem, de akkor is! Ez itt Isten háza - vágta rá kicsit ingerültebben a pap.
- Atyám, hiszen minden ház Isten háza. Mibõl gondolja, hogy Isten ide gyakrabban tér be, mint a kórház szülészetére?
- Miért pont a szülészetre? - álmélkodott a pap.
- Nem tudom. Ez jutott most éppen eszembe. Talán, mert a legtöbb gyermek ott jön világra. Az az élet háza. Mi lehetne Istennek ennél kedvesebb?
- Az Ég Szerelemére, Paulo! De hiszen ez a templom. Tudod, ahol imádkozunk, és ahol a szentmiséket tartom a híveknek.
- Ja, igen. Ezt épp elfelejtettem. A szentmise vasárnaponként. Ahol összegyûlik a nép és Istenhez fordul. Itt van mindenki, aki számít: a napszámos a cserjeültetvényrõl, a város elöljárói, na és a drogbárók is. De „Isten házában” párnázott széknem mindenkinek jut.
A pap nagyot sóhajtott, és odébb rakott egy gyertyatartót, mintha õ következne a lépésben. Szerette Paulót, és úgy érezte, hogy csak kéne terelgetni ezt az eltévelyedett báránykát.
- Paulo! Mindenkinek eljön az ítélet napja, amikor Isten színe elé kell járulni, és el kell számolni bûneivel.
- Atyám! Csak az ember ítél. Isten nem ítélkezik. Nem büntet, és nem jutalmaz. Miért is tenné? Hiszen minden, ami van, Isten része. Minden Istenbõl származik. Õ teremtett a világot. Mindent. Minden, ami van e világon, az Isten része. Semmi sincs, ami rajta kívül lenne. Csak az emberek döntik el, hogy mi a jó és mi a rossz. A társadalom dönti el, hogy ki a bûnös és ki nem az. Az ítélet a világ legszubjektívebb fogalma. Csak az emberek ítélkeznek. Isten nem. Isten nem tagad meg semmit, hiszen minden Õ. És hát nem tagadja meg önmagát.

És egy széles vigyorral a száján õ is odébb rakott egygyertyatartót.
- Itt jobban mutat - tette hozzá.
- Paulo, javíthatatlan vagy. Néha azért eljöhetnél vasárnaponként is a misére.
- Ugyan miért kéne engem megjavítani? Miért is kéne bárkit megjavítani? És különben is, jó pár héttel ezelõtt itt voltunk a misén Aliciával. Emlékszik?
- Sajnos nem tudok rá nem emlékezni. A hátsó sarokban csókolóztatok, mint egy szerelmes galambpár a téren. Az Ég Szerelmére, Paulo!
- Na, látja Atyám! Az Ég Szerelmére. Arra bizony! Hát mi is lehetne Istennek jobban tetszõ, mint a szeretet és a szerelem. Hiszen Isten maga a szeretet, maga az élet.
A pap szeme sarkában egy könnycsepp jelent meg. Hirtelen a gyertyatartói felé fordult, hogy Paulo ne lássa. Az orra alatt halkan csak annyit mormogott:
- Az Isten megáldjon, Paulo!
- Most megyek Atyám, megígértem a dokinak, hogy segítek a rendelõ ajtaját használhatóvá tenni.
Egy elegáns mozdulattal elõhúzta az üvegcsét az ingzsebébõl, kortyolt egyet, finoman megpaskolta a pap vállát, és csak annyit mondott:
- Isten Isten.
Azzal sarkon fordult és kisétált a templomból. Útközben még udvariasan, mosolyogva odabiccentett az öreghölgynek a padsorok között.
Részlet a LaConchaMojito címû novellából
Földi Gábor
www.pranatanfolyam.hu

www.harmonet.hu/ezoteria/68267-isten-isten.html

.

A visszhang

Apa és fia sétálnak az erdõben. Hirtelen a fiú megbotlik, és éles fájdalmat érezve felkiált: Áúúúúúúúúúúúúúú.
Meglepetésére hangot hall az erdõ gyomrából Áúúúúúúúúúúúúúúúú!
Kíváncsiságtól fûtve a hang irányába kiált:
- Ki vagy te?
- de az egyetlen válasz, ami érkezik:
- Ki vagy te?
Méregbe gurul a fiú és ezt kiáltja:
- Gyáva vagy!
- és a hang visszaszól:
- Gyáva vagy!
A fiú ránéz az Apjára és megkérdezi,
- Apa mi folyik itt?
- Fiam - válaszoltja az Apja. - Figyelj csak! - majd elkiáltja magát:
- Csodállak!
- a hang felel:
- Csodállak!
Majd az Apja azt kiáltja:
- Csodálatos vagy!
- a hang pedig válaszol:
- Csodálatos vagy!
Majd az Apja elmagyarázza:
Az emberek ezt VISSZHANGNAK nevezik, pedig ez valójában maga az ÉLET! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled szemben, te is légy türelmes és mutass tiszteletet!

A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi.


-tanmese-

elozoeletek.blogspot.hu/2017/01/a-visszhang.html

.


Hol kezdõdik a Mennyország?

Élt valahol egy kicsi, hétköznapi szent, aki sok éve már igen boldog és megelégedett életet folytatott. Egy nap, amikor éppen a piszkos edényeket mosta el a kolostor konyháján, egy angyal jött hozzá és így szólt:
- Az Úr küldött engem, hogy megmondjam neked: itt az idõ, hogy az örökkévalóságba költözzél.
- Hálásan köszönöm az Úristennek, hogy ennyire a gondomat viseli - válaszolt a szent -, ám látod, milyen halom mosatlan edény vár még rám. Nem szeretnék hálátlannak bizonyulni, de igen örülnék, ha a Mennyországba való menetelt kissé elhalaszthatnám.
Az angyal bólintott a szent kérésére, majd csöndesen és alázatosan eltûnt. A kis szent pedig folytatta a mosogatást, mintha mi sem történt volna. Aztán még sokmindent tett-vett heteken, hónapokon át, amikor egy reggel újra megjelent az angyal nála. A szent éppen a virágokat kapálta a kertben. Mindjárt mondta is az angyalnak:
- Látod, mennyi gaz van ebben a kertben! Az örökkévalóság biztosan tud még egy picikét várni rám!
Az angyal mosolygott és ismét eltûnt szótlanul. A kis szent befejezte a munkálatokat a kertben, de aztán rengeteg tennivalója akadt. Mind el kellett végeznie. A kórházba betegek ápolására hívták. Éppen egy magas lázban szenvedõ beteget itatott meg, amikor újra megpillantotta maga mellett az örökkévalóság angyalát. A kis szent kitárta karját a betegek felé, mintha azt akarta volna mondani:
- Látod, mit csináljak? Itt hagyhatom ezeket a szegény betegeket?
Amikor este a kis szent végre cellájába térhetett pihenni, s végignyúlt a kemény deszkákon, ijesztõen öregnek érezte magát, sajgott a teste a fáradtságtól és így imádkozott:
- Ó Uram, most már igazán elküldhetnéd angyalodat, ha szívesen látsz a Mennyországban!
Még be sem fejezte a kérést, máris ott állt az angyal az ágya mellett...
Így szólt hozzá a kis szent:
- Kész vagyok, hogy hazatérjek a Mennyországba!
Az angyal erre is bólintott egy nagyot, és csöndesen megszólalt: - Mit gondolsz, barátom, egész idõ alatt hol voltál?

Albert Schweitzer nyomán


elozoeletek.blogspot.hu/2017/02/hol-kezdodik-mennyorszag.html

.

Azon múlik, hogy mire figyelsz


Vannak sötét idõszakok. Olyan idõszakok, amikor mások miatt, vagy akár látszólag minden ok nélkül padlóra kerülsz, és úgy érzed, képtelen vagy felállni onnan, hogy tovább haladj elõre. Kedved sincsen már hozzá, mert úgy érzed, nincs miért. A sok kudarc és fájdalom hatására elvesztetted a hitedet. Bárkivel elõfordulhat ez.

Miközben azonban az emberek többsége arról panaszkodik, hogy csak rossz dolgok történnek velük, sokszor észre sem veszik azokat az apró csodákat, amelyek körbeveszik õket, és amelyekben nap mint nap részesülhetnének. Errõl szól a most következõ rövid történet.

Az eset New Yorkban történt, amikor egy indián férfi a nem indián barátjával sétált keresztül a Times Square-en. A csúcsforgalomban zsúfolásig megteltek az utcák, mindenki rohant valamerre. Az autósok nyomták a dudát, a taxisok kiabáltak, a mentõautó szirénája próbálta túlharsogni a város fülsiketítõ zaját, a járókelõk tolakodva igyekeztek átverekedni magukat a tömegen.
Egyszer csak az indián így szólt: "Hallok egy tücsköt."
"Tessék?", "! szólt vissza a barátja." "Megõrültél? Ekkora zajban lehetetlen meghallani egy tücsök ciripelését."
"Pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy egy tücsök hangját hallottam." felelte az indián teljes nyugalommal.
"Õrültség!" vágta rá hitetlenkedve a barátja. Az indián azonban csak némán figyelt egy kis ideig, majd átment az út túloldalára, ahol a járda mentén néhány bokor volt. Pár pillanat múlva már meg is találta a tücsköt az egyik bokor ágai között. A barátja alig tudott megszólalni a megdöbbenéstõl.

"Ez hihetetlen!" - nyögte ki végre õszinte csodálattal. "Miféle emberfeletti képességed van Neked?!"
"Nem, dehogy." felelte mosolyogva az indián. "Minden csak azon múlik, hogy mire figyelsz.
"De ez lehetetlen!" folytatta a barátja. "Én soha nem hallanám meg egy tücsök ciripelését ekkora zajban!
"Valóban." mondta az indián. Azon múlik, hogy mi a fontos számodra. Figyelj csak, megmutatom.

Azzal elõvett néhány pénzérmét a tárcájából, majd egy laza mozdulattal a földre szórta azokat. Ekkor 30 méteres körzetben hirtelen minden fej megfordult, hogy megnézze, nem az õ pénze csörrent-e a betonon.
Az indián mosolyogva barátjára nézett. "Látod? Minden azon múlik, hogy mi a fontos számodra."
Van, amikor úgy érzed, semmi jó nem történik veled, és reménytelenül próbálod túlélni a napjaidat. Ezek azok a napok, vagy akár egész életszakaszok, amikor a legnehezebb hinned az álmaidban, az embertársaidban, önmagadban, az életed értelmében. És ezek azok a napok, amikor érdemes felidézned a New York-i indián történetét, és elgondolkodnod azon, hogy valójában mire is figyelsz. Mert a lehetõségek mindig ott vannak körülötted - akár észreveszed azokat, akár nem.
Közzétette: www.fenyorveny.hu

.


A különleges örökség
Tanmese


Sokszor értelmezzük félre azt, ami történik velünk. Csapásként, végzetes tragédiaként fogjuk fel, sajnáljuk és sajnáltatjuk önmagunkat, pedig minden nehézség az életünkben egyúttal lehetõséget is hoz. Hogy ezt megtaláljuk-e, az viszont már rajtunk múlik. Errõl szól ez a tanemse.


Élt egyszer egy nagyon gazdag ember, aki a vagyonát mindig gondosan kezelte, így az szépen gyarapodott is. Egy súlyos betegség azonban ledöntötte a lábáról, és három fia közül csak a legkisebb volt mellette, hogy ápolja és segítsen neki, amiben csak tud. A másik két fiú egyáltalán nem törõdött vele, csak élte a saját kis életét.
Végül a halál utolérte a gazdag embert, aki távozása elõtt minden aranyát legnagyobb fiára hagyta, hatalmas házát és borait pedig a középsõ fiúra. A legkisebb nem kapott mást, csak egy búzaszemet. Gúnyolódtak is rajta fivérei, miközben édesapjuk halálán gyorsan túltéve magukat saját örökségükkel büszkélkedtek.
"Na, most mit kezdesz a nagy örökségeddel? Látod, minket jobban szeretett az apánk! Hiába hízelegtél neki, ennyit ért a nagy szeretet!" - mondták elégedetten nevetve, és el is kergették öccsüket a családi otthonból.

A fiú szaladt is messzire, míg végül egy elhagyott, düledezõ kunyhóban húzta meg magát éjszakára. Nagyon fájt neki, ami történt, és sehogy sem értette, hogy édesapja miért döntött így, hiszen úgy hitte, iránta érzett szeretete kölcsönös. Bánatában elhajította az apjától kapott búzaszemet, és elhatározta, hogy másnap világgá megy.
Eljött a reggel, ám ahogy a fiú kilépett a rozoga kunyhóból, elképedve látta, hogy a búzaszem kihajtott, és hihetetlen gyorsasággal növekszik. Akkora örömét lelte a látványban, hogy úgy döntött, nem megy sehová, marad itt és gondozza a búzát. Az meg is hálálta a törõdést, mert nagyon hamar újabb magok hullottak ki az érett kalászból, és miután a fiú elvetette azokat, egyre több kis palánta bújt ki a földbõl az ég felé törekedve.
Nem kellett sok idõ, és már annyi termés volt, hogy az újabb vetés mellett maradt is bõven, amibõl a fiú kenyeret sütött magának. Már épp megenni készült boldogan, amikor egy éhes és nagyon kimerült vándor tért be hozzá.
"Neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem." - gondolta magában a fiú, és jószívûen odaadta a kenyeret a vándornak, aki nagyon hálás volt neki.
A fiú lelkesen és kitartóan dolgozott tovább nap mint nap, és nagy csodálattal figyelte búzaföldje gyarapodását. Hamarosan javas emberré vált, korábbi bánata átalakult õszinte életörömmé, és rengeteget segített a környék rászorulóinak is.
Így teltek el hosszú évek. Aztán egyik este egy szakadt, nagyon szegény koldus tért be hozzá, és ételért könyörgött. Adott is neki bõven, és még vacsora közben voltak, amikor egy másik koldus is bekopogtatott. Õt is leültette asztalához, hogy együtt költsék el a vacsorát.
"Rengeteg aranyam volt, ám a feleségem hóbortjai és az én bugyuta szokásaim minden pénzünket felemésztették." - mondta egyikük keserûen, miközben tömte magába a friss ételt.
"Nekem nagy házam volt és sok borom, de a bort elittam a cimborákkal, és a ház is hamar elúszott." - csatlakozott be a panaszkodásba a másikuk.
"Én csak egyetlen búzaszemmel kezdtem" - szólt a házigazda csendesen.
A két koldus óriási döbbenettel ismerte fel jótevõjében a kitagadott és rég elveszettnek hitt legkisebb testvért.
"Hát mégsem mentél világgá?" - kérdezték értetlenkedve.
"Nem bizony!" - felelte testvérük " - És idõközben rájöttem, mennyire szeretett engem az apánk. Nektek csak halott kincseket és múló tárgyakat adott, mert annak tudtatok csak örülni, nekem viszont megmutatta a munka értékét, az élet csodáját, és a valódi értékeket, amiket nem lehet pénzben mérni, és amik a pénznél sokkal tartósabbak. Tényleg nagyon szeretett engem édesapánk."

Közzétette: www.fenyorveny.hu