Történetek

.



Tanmese a befõttesüvegrõl

Egy filozófia professzor az elõadását úgy kezdte, hogy fogott egy üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérõjû kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg? Igen - volt a válasz.

Ezután elõvett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.

A professzor ezután elõvett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. Az elõadást a professzor így folytatta:

És most vegyék észre, hogy ez az önök élete! A kövek a fontos dolgok - a családjuk, az egészségük, a partnerük, a gyerekeik, a barátaik - ha minden mást elveszítenének, velük akkor is teljes maradna az életük.

A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkájuk, a házuk, az autójuk.

A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltik be elõször, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életükkel. Ha minden idejüket és energiájukat az apróságokra fordítják, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak Önöknek.

Fordítsanak figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetõek a boldogságuk érdekében! Hívják fel a szüleiket! Játsszanak a gyerekeikkel!
Szakítsanak idõt orvosi ellenõrzésre! Menjenek el a házastársukkal táncolni! Ápoldják baráti kapcsolataikat! Mindig lesz idejük dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.

Állítsák be a helyes sorrendet! Elõször a kövekre figyeljenek! - azokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok.


www.astronet.hu/ezo-vilag/tanmesek/tanme...efottesuvegrol-39380

.


Wilhelm Busch:

CSÁBÍTÓ AJÁNLAT



Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylõ megjegyzést tett rá.

- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tõle.

- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!

Elõvettem egy vadonatúj, bõrkötésû Újtestamentumot:

- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétõl végig elolvassa.

Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.

- Nos - kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?

Nagyon komolyan felelt:

- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mondent nem értettem meg. Már abbahagytam volna - de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Késõbb annyi vigasztalást találtam benne, hogy egész boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor elvesztem, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most - a Biblia az élet könyve számomra.
(forrás:mereengo)

.

Negyed dollár


Néhány évvel ezelõtt egy lelkész Houstonból, Texasba költözött. Néhány héttel az érkezése után, egy alkalommal a belvárosba kellett mennie. Amikor a buszon leült észrevette, hogy a sofõr negyed dollárral többet adott vissza.

Elkezdett gondolkodni, hogy mit tegyen, és arra az elhatározásra jutott, hogy visszaadja a pénzt. Hiszen bûn lenne megtartani. Aztán egy másik gondolat fogant meg fejében: "Óh, felejtsd már el, hiszen ez csak negyed dollár. Ki törõdik egy ilyen kis összeggel? A buszvállalat amúgy is túl sokat kér az utazásért, nem fog nekik hiányozni ez a kicsi összeg. Fogadd el, mint Isten ajándékát és maradj csöndben."

Mikor a megállóba értek, ahol a lelkésznek le kellett szállnia, egy pillanatra megállt az ajtóban, majd a negyed dollárt a buszvezetõ felé nyújtotta, és azt mondta: "Tessék, egy kicsit többet adott vissza."

A sofõr rámosolygott és azt mondta: "Köszönöm! Maga a városi, új lelkész, ugye? Mostanában gondolkodtam azon, hogy el kellene járnom valahova gyülekezetbe, és meg akartam nézni, hogy mit tesz, ha rosszul adok vissza."

Amikor a lelkész leszállt a buszról, a legközelebbi villanypóznához botorkált, és bele kapaszkodva csak annyit tudott mondani: "Ó, Istenem, majdnem eladtam a Fiadat egy negyed dollárosért."
(ismeretlen szerzõ)

.

ÉRDEMES ELOLVASNI....


Ma hazafelé vonatoztam és ugyanolyan útnak indult mint az összes többi, de a mait sosem felejtem el. Egy bácsika szállt fel az egyik megállónál. Ideges volt és zavart, sok táskával a kezében.
Leült hozzám. Majd kivett az egyik szatyrából egy darabokban lévõ mobilt. Elnézést kért tõlem hogy szétpakolt. Remegett a keze ahogy próbálta összerakni és elkezdtek potyogni a könnyei.
Megkérdeztem segíthetek-e neki és elvettem tõle.
Egy régi típusú telefon volt. összeraktam de már nem lehetett bekapcsolni.
Mikor ezt megmondtam neki még jobban sírt. Megkérdeztem mi a baj? Elmondta, hogy a lányát lenne muszáj felhívnia ,mert a feleségét mûtötték és tudnia kell hogy van. Megkérdeztem tudja-e fejbõl a számot? Erre elõhúzott egy gyûrött papírkát. Tárcsáztam a telefonomról és odaadtam neki. Meglepve nézett rám, hogy tényleg megengedem és tényleg felhívhatja? Sikerült beszélnie vele, de miután zokogni kezdett tudtam hogy baj van. Visszaadta a telefont.
A felesége belehalt a mûtétbe.

Azt mondta nekem: -Ne tessék veszekedni, csak szeretni!
Én veszekedtem és már nem szerethetek! -
Képtelen voltam megszólalni. Nagy igazság amit mondott, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor elköszönünk reggel munkába menet vagy bármikor, nem biztos, hogy lesz még alkalmunk kimondani ezt a szót......



(forrás:http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=1317&n=gabfe&blog_kategoria=%20elgondolkodtat%F3...

.


Ezért sodor téged is az élet nehézségekbe - tanmese arról, hogy ne add fel! Soha!


Egy házaspár elment vásárolni, hogy vegyenek valamit közelgõ házassági évfordulójuk alkalmára. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

A férj megkérdezte az eladót:

- Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.

A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze " legnagyobb meglepetésére " megszólalt:


- Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép? Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idõ, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól!

- " Hagyj békén! " üvöltöttem, de Õ csak mosolygott, és így szólt:

- Még nem.

Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.

- " Állíts meg! Szédülök! " kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta:

- Még nem.

Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot!

Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni.

Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta:

- Még nem.

Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hûlni kezdtem.

- "Most már jobb. " gondoltam.

Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tõle.

- " Hagyd abba! Hagyd abba! " kiáltottam. De csak ingatta a fejét:

- Még nem.

Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint elõször. Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok.

Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:

- Még nem vehetlek ki.

Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett.

Egy órával késõbb elém állított egy tükröt és azt mondta:

- Nézd meg magad!

Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:

- "Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én!?! " hitetlenkedtem. " Ez gyönyörû! Gyönyörû vagyok! " kiáltottam.

- Szeretném, ha emlékeznél arra " mondta " tudom, fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erõsödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erõs. Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltem akkor, amikor hozzáfogtam a munkához.

Így formálja Urunk is az életünket. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: "Engedj ki!". Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megõrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: "Mi történik velem?" Minden olyan zavaros. De Õ tudja, hogy mit tesz. Bízz benne!

Forrás: www.pikanteri.hu/2015/04/09/ezert-sodor-...ged-is-nehezsegekbe/



Forrás: ebredeshajnalan.com/aktualisprogramok/

.


Menny és pokol


Istennel beszélget egy ember.
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol?
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.


Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelû kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.

A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál, az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az elõzõ szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitõl ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelû kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerû - válaszolja Isten - ez igazából csak "képesség" kérdése, õk megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önzõ emberek csak magukra gondolnak.


www.astronet.hu/ezo-vilag/tanmesek/menny-es-pokol-102314